Kuti János
Ismerősöm, aki se nem román, se nem magyar, kissé értetlenül áll az elmúlt napokban látott, nem éppen magyarbarát megnyilvánulások előtt, s megkért, hogy ha már állandóan irkálok az újságba, válaszoljak neki néhány kérdésre, mert vannak olyan dolgok, amiket nem ért a Novák Katalin erdélyi magánlátogatása utáni reakciók kapcsán. Fel is tett nekem néhányat, amelyekre próbáltam ugyan válaszolni, de nem biztos, hogy helyesen feleltem.
Azt kérdezte: az elnök asszony miért nem találkozott a mi elnökünkkel, Iohannisszal? (mert – egyebek mellett – ezt róják fel neki!).
Persze fogalmam sincs arról, hogy mi volt ennek az oka. Azt látom, hogy az állam- és kormányfők gyakran telefonálgatnak egymásnak, de azt nem tudom pontosan, hogy egy ilyen meghívás miként történik. Valószínű, az elnök asszonynak fel kellett volna hívnia Iohannist, hogy né kolléga, engem meghívtak a reformátusok Gyulafehérvárra, Bethlen Gábor szobrának leleplezésére, és szeretnék egyet randevúzni veled is. Az igaz, hogy elnökünk sejthetett valamit erről a vizitről, mert azon részt vettek az elnöki védelmet ellátó különleges szolgálat tagjai is, és nem hiszem, hogy Iohannis tudta nélkül tették. Így esetleg ő is meghívhatta volna Novák Katalint, hogy töltsenek együtt néhány kellemes percet a Cotroceni-palotában és beszéljenek – ahogy a költő is mondta – „közös dolgaikról”. De az is lehet, hogy a meghívás elhangzott, csak az elnök asszony azt visszautasította, de erről nem hallottunk, pedig azt az egész román sajtó visszhangozta volna.
Már csak azért is hasznos volna egy találkozó, mert akkor elnökünk kijelenthetné egyenesen, hogy Románia feladata a romániai magyarok (nem létező) gondjainak megoldása (ahogy ezt megüzente a külügy is), és Novák Katalin ne törje magát emiatt. Aztán elcseveghetnének arról is, hogy ideje lenne összeülni a két ország történészeinek és megírni a közös román–magyar történelemkönyvet. Mert Romániában még mindig ugyanazt a történelmet tanítják, mint harminckét éve, hogy tudniillik a magyarok ezer évig egyfolytában elnyomták a románokat. Azt tudom, hogy akkoriban Magyarországon egyáltalán nem tanítottak magyar történelmet, mert ha erre tévedt egy-egy árva magyar, akkor ugyancsak csodálkozott, hogy itt milyen sokan beszélnek magyarul. Most, mint látom, már merik emlegetni, hogy Magyarország volt nagyobb is, sőt, azt is mondják, hogy volt tengerük is, de elvették tőlük. Jó lenne mindezekről egyeztetni a román és magyar történészeknek.
Azt is kérdezte ismerősöm, hogy Gyulafehérvárra vajon hívták-e meg Klaus Iohannist?, amire szintén nem tudtam egyértelműen válaszolni. Gondolom, nem, mert ha meghívják, akkor biztosan szíves örömest megjelenik. Mikor magyarországi államférfi jár erre, talán jó lenne mindig meghívni annak román kollégáját is a látogatásra.
Tudjuk, hogy nem egyforma fajsúlyú a magyar és román elnökség, a mi elnökünk sokkal nagyobb súlyú (kilóra is) és több feladata van, mint a magyarnak, de hátha kérésre szakítana időt, ha már futja neki találkára Károly herceggel, akinek politikai funkciója minimális, és még ha királlyá koronázzák, akkor sem lesz sokkal nagyobb.
Erőltetni kellene hát az ilyen találkozókat, ahogy azt a tavaly májusban a magyar külgazdasági és külügyminiszter Szijjártó Péter is tette. 2020 májusában ugyanis ide készült, és akkor a román külügyminiszter, Bogdan Aurescu diplomáciai erőfeszítéseket tett, hogy Szijjártó mondjon le tervéről, és jöjjön később, a trianoni évforduló után. Aztán kényszeredetten, de mégiscsak meghívta Bukarestbe. Azóta is állandó a sértődöttség, mert Budapest gazdasági fejlesztési pénzeket ad, és sportlétesítményekbe is beruház. Így ha figyelembe vesszük, hogy egy futballpálya félhektárnyi terület, akkor az azt jelenti, hogy félhektáronként akarják megvenni Romániát.
Mégiscsak jó lett volna, ha összejön Novák Katalinnak egy találkozó Iohannissal, mert hátha meg tudtak volna egyezni legalább abban, hogy továbbra is adjanak olcsóbb üzemanyagot Magyarországon a román rendszámú autóknak. És akkor nőhetett volna Iohannis már alig mutatkozó népszerűsége is.
