Gergely István szobrászművész életművéből a lehető legteljesebb anyagot próbálták elhozni az Erdélyi Művészeti Központba (EMŰK) – hangsúlyozta köszöntőjében Bordás Beáta, az EMŰK vezetője a péntek délutáni kiállítás-megnyitón. A tárlatot többen is méltatták, a néhai művész jó ismerői, barátai hozzászólásaikkal is érzékeltették: rendkívüli kiállítás nyílt Sepsiszentgyörgyön.
Gergely István (Csíkkozmás, 1939 – Kolozsvár, 2008) szobrászművész kiállítását Deák Ferenc kézdivásárhelyi műkritikus nyitotta meg, ő írta a tárlat katalógusában olvasható méltatást is. Beszédében részletesen elemezte Gergely István életművét, a bemutatott plaketteket, rajzokat, domborműveket, illetve kitért köztéri szobraira is. Portréi az ikonokra jellemző egyetemes értékeket hordozzák, arcképeivel életművek kapnak jelentős szerepet – emelte ki Deák Ferenc, illetve azt is megjegyezte, alkotásaiban a történelmi távlatot, a kiemelt ember humánumát példaképként állítja elénk.
A csíkszeredai Márton Árpád festőművész sorait Gergely Zoltán kurátor, Gergely István unokaöccse olvasta fel. „E kiállítás utólagos főhajtás a művész ránk hagyott öröksége előtt, Gergely István mindig egyedi utakon járó, nyugtalan, kutató, kereső, lényegre törő alkotó volt, akinek hagyatéka szülőföldjét, nemzetét szolgálja, s arra ösztönöz bennünket, legyünk igényesek, hittel vállaljuk önmagunkat” – összegezett Márton Árpád.
Személyes hangvételű, „élményszerű” visszaemlékezésében Bocskay Vince szovátai szobrászművész kiemelte, 1973 óta ismerte Gergely Istvánt, de ilyen komplex összeállításban, mint a mostani, még nem látta a munkáit. A néhai művész kolozsvári rajztanár volt az akkori 10-es számú iskolában, s egykori jó barátját Bocskay Vince a következő jelzőkkel illette: rokonszenves, egyszerű, önzetlen, egyenes gerincű ember, illetve igényes, nagy tehetségű, maximalista, aki soha nem volt megelégedve. Kiemelte, hogy monumentális szobrokat is készített, nem csak plaketteket, s azokon is érződik a sommázottság. Kitűnő pedagógus is volt, és azok nagy része, akiket felkészített a képzőművészeti főiskolára, ma is alkotó művészek – tette hozzá. Megjegyezte, úgy betűt írni a plakettekre, mint Gergely István, még grafikusok sem tudtak, finom humorú ember volt, aki mindig hangoztatta: Kós Károly írásait kell olvasni, különösképp a Varju nemzetség című művét kedvelte.
Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója tanítványként méltatta Gergely Istvánt, kiemelve, hogy ő maga ugyan csak néhány hónapig hallgathatta őt az általa működtetett szabad iskolában, ott mégis életre szóló útravalót kapott. A mostani kiállítás anyagát meg kell mutatni az egész magyar nyelvterületen – hangsúlyozta.
Végül Vetró András szobrászművész azt mesélte el, amikor Kézdivásárhelyről rajztanárként válogatott székely gyermeksereggel látogatta meg Gergely Istvánt kolozsvári műtermében, hogy a diákok láthassák, miként készül egy szobor. Az, hogy háromszáz kilométerről elhozta tanítványait hozzá, annyira meghatotta a kolozsvári művészt, hogy rögtön elkészített egy plakettet, amit kisorsoltak a jelen lévő diákok között.