A 2020 januárjában történt eset rendkívül nagy médiavissz­hangot kapott és éles vitát robbantott ki a magyar és román sajtóban egyaránt, ezért magyar és román nyelvű nézők egyaránt izgalommal várták a vetítést, sokan ácsorogtak kedd délután a mozi előcsarnokában, meg is telt mindkét terem. Mielőtt a film megkezdődött volna, a szervezők bejelentették, hogy előadás után közönségtalálkozóra is sor kerül, ahol a rendező mellett a film két sepsiszentgyörgyi szereplője, B. Piroska Klára színésznő és Deák Zoltán, az M Studio Mozgásszínház színésze lesznek a meghívottak.

Fikciót láttunk, nem dokumentumfilmet, mely nem törekszik arra, hogy pontosan elmesélje a Ditróban történteket, inkább csak inspirációs forrásként kezeli az esetet, mai romániai kisközösségeink több jellemző problémáját is felvillantva. Rengeteg különleges eszközzel több szempontból is rendhagyó produkciót készítettek az alkotók, melyet nem véletlenül jelöltek a rangos filmes elismerésre.

Több szálon fut a cselekmény, melyek között kezdetben csak mellékszál a pékségben zajló tevékenység, sokkal fontosabbnak tűnik ennél a főszereplők zaklatott élete: egy vendégmunkás apuka váratlanul hazatér külföldről, hogy meggyógyítsa sokkot kapott kisfiát, egy elvált nő, aki fél egykori szeretőjétől, mégis visszafogadja őt az ágyába... Valójában egyik történet sincs alaposan kibontva, és ahogy különböző helyzetekben megjelennek a szereplők, egyre inkább úgy érezzük, hogy magának a közösségnek a bemutatása a cél, melyben egyre nagyobb hangsúlyt kap az időközben megérkezett ázsiai vendégmunkások történet-fonala. Mígnem egyszer csak ők kerülnek a fókuszba, vagy inkább az a jelenség, ahogyan egy hagyományos, zárt közösség kilöki magából az idegen elemeket.

Mint már annyiszor, ezúttal is azt tapasztaltuk, hogy azokból a történetekből tudnak igazán mély, időtálló alkotások születni, melyek nem ítélkeznek, melyekben csak látszólag egyértelmű, hogy melyik oldalon van az igazság. Mert bár ártatlanok és jóindulatúak a vendégmunkások, törvényesen vállaltak munkát, és joguk van ahhoz, hogy emberhez méltó körülmények között élhessenek, dolgozhassanak bárhol a világon, a másik oldal igazsága is rendkívül erős, mely a romák integrálásának kudarcával, az arab világ nyugati térhódításának negatív tapasztalataival érvel az idegenek befogadása ellen.

Izgalmasak a jelenetek, több jellemző székelyföldi helyzetet is bemutatnak, nagyszerűek a szerepek és az azokat alakító színészek. Egy igazán rendhagyó hosszú jelenet is van az előadásban, mely egy falugyűlést, egy közösségi vitát mutat be, mely jellemzően már-már verekedésig fajul. Nagyszerű, ahogy a rengeteg színész és statiszta „eljátssza” ezt az eljátszhatatlannak tűnő tömegjelenetet, melyben többnyire egymásra beszélnek, mégis jó időben hangzanak el a replikák, és közben a főszereplők arca közelről látható.

A film után Anna Maria Popa, a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház igazgatónője beszélgetett a meghívottakkal. Többnyire a rendező mesélt, vallott a filmmel kapcsolatosan. Elmondta, nem akart senkit bántani, valójában az volt a célja, hogy objektív, alapos tájékoztatása nyomán a néző maga dönthesse el, hol van az igazság. Mint elmesélte, a cannes-i vörös szőnyegeken, a nagy csillogásban, fotózások között, rajongók gyűrűjében a film kontextusára is próbálta felhívni a figyelmet, mely mindig rendkívül fontos. Az idei filmszemlére elkerülhetetlenül rányomta bélyegét az ukrajnai háború, és ebbe a keretbe jól beilleszkedett a R. M. N., mely nagyon személyes, de nem joviális alkotás. A rendező szerint a falugyűlés jelenetéig kedélyesen viselkedett a cannes-i bemutató közönsége, ott azonban súlyossá vált a hangulat, átlépett egy másik dimenzióba a film fogadtatása. Bevallása szerint nem ítélkezni akart, inkább párbeszédet kezdeményezni, tükröt tartani, melybe itt látott bele igazán a közönség. Akár a háború szemszögéből nézve is fontosak a film által felvetett kérdések, nem tehetjük meg, hogy úgy tekintünk erre a történetre, mint ami nem érint bennünket – folytatta, örömét fejezve ki, hogy végül is sikerült a szándéka. Az is elhangzott, hogy könnyebb humorral kezelni ezt a témát, hiszen minden kényes téma esetében segíthet a humor. Az, ahogyan a zászlók harca megjelenik tájainkon, vagy ahogy konkrét ismeretek hiányában folytatunk kommentháborúkat, a rendező számára egyszerre tűnik viccesnek és aggasztónak. Ditróban kezdte a filmezést, de más helyszíneken (pl. Torockón) is forgattak, hisz nem az ott élő emberekről, hanem a mássággal szembeni ellenállásról szól a történet. A ditrói bemutatón különben egy érdekes nézői vélemény is elhangzott: kívülről nézve egészen másképp látta azt a bizonyos gyűlést, melyen annak idején személyesen is jelen volt. Szó volt még a címről, a zsűrizésről, a kritikusok elvárásairól, arról a bizonyos tömegjelenetről.

B. Piroska Klára kijelentette, 37 év színészi tapasztalata során ritkán dolgozott ilyen empatikus rendezővel, ilyen profi stábbal. Nagyon élvezte a forgatás hangulatát, a soknyelvű kommunikációt, bár a téli időszak és a rengeteg utazás miatt nem volt könnyű dolguk.

Deák Zoltán mosolyogva jegyezte meg: csak most jött rá, hogy ő a film negatív szereplője, de szeretné leszögezni, hogy neki semmi baja senkivel. Jó élmény volt neki is a forgatás, már akkor érezte időnként, hogy rendkívüli dolgot sikerült megvalósítani.

A nézők közül volt, akit a gyerekszereplő jelenléte mozgatott meg inkább, mások a filmben lévő sportjelenetről, állatokról, statisztákról, közöttük Székely Csabáról, a filmben elhangzó székely himnuszról, az erdélyi szász kisebbségről, a hitelességéről vallottak, vagy kérdezték a rendezőt.