Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, tartja a kétes igazságtartalommal bíró mondás. Tény, hogy egy növényekkel gazdagon dekorált kert, grupp, körforgalom, domboldal, parkból kiszakított ágyás igencsak vonzó látvány tud lenni, különösképp virágzás ideje alatt. A rózsa ilyen szempontból rendkívül hálás növény, hosszan büszkélkedik bársonyos szirmai mutogatásával, cserébe meg nem is igényel túl sok törődést. A rózsa hivatása, hogy a hétköznapok szürkeségébe egy kis színt csempészve, mosolyt csaljon az emberek arcára. Alig hiszem, hogy lenne olyan embertársam, aki például a Gábor Áron utca menti, pár éve rózsákkal benépesített rész mellett érzéketlenül tudna elmenni: a most virágzásuk teljébe ért növények színkavalkádja, a sárga-narancs-piros szirmok harmóniája szemet gyönyörködtető és lelket nyugtató egyszerre. Láttam már autóvezetőt úgy elmenni mellette, hogy szemét rajta felejtve a látványon, csak a gyalogátjárót védő fekvőrendőrön való átdöccenéskor billent vissza a valóságba, láttam már sok gyalogost hosszabb-rövidebb ideig elbámészkodni a virágágyás fölött, gyakran képernyőre is átmentve a gyönyört, hogy aztán megoszthassák a világ valamely távoli sarkára szakadt rokonnal-ismerőssel: van, amiért büszkék lenniük városukra.

Amit azonban már kevesebben tudnak, és amiért tollat kellett ezúttal hegyezni, szóval amiért billentyűzethez kellett ülni, az az említett rózsaágyás sorsa. Nem kell hozzá különösebb megfigyelőképesség, hogy feltűnjön: a legtöbb virág egyforma méretű, akad azonban köztük pár alacsonyabb is – mintha egyes bokrok megcsöktek volna, bár ugyanolyan kezelésben részesültek, akár társaik. És aki még alaposabban szemügyre veszi a rózsakertet, azt is láthatja: az ágyás széle bizony eléggé foghíjas. Ejnye-ejnye, tán csak nem annyira hanyagok a város kertészetének munkásai, hogy az amúgy pontos rácsszerkezetű elosztást épp a végeknél törjék meg? Vagy nem tudnának számolni, és kevesebb rózsatövet szereztek be, mint ahánynak helye lenne a kijelölt területen? Hát bizony egyik sem. A rózsa ugyanis mifelénk fogyó áru.

Pár esztendeje, amikor a kertészet munkatársai úgy döntöttek, az amúgy festői, de egyszínűségében monoton gyepet feldobják egy kis színnel, a mintegy hétszáz „férőhelyes” terület benépesítéséhez tíz százalékkal több rózsatövet vásároltak: mindig számítani kell arra, hogy az új telepítést a növények nem mindenike éli túl, bármilyen gondos ápolásban részesüljenek is. A szükséges mennyiséget kiültették a térre, a többit a kertészet egyik védett részén dugták lazán a földbe. Csakhogy nagyon hamar kiderült: a tartalék nem elég, sokkal nagyobb mennyiségű utánpótlásra lesz szükség, mint azt előzőleg gondolták. A kertészet ugyanis csak a természettel számolt, az emberrel nem. Mert mi történt? Másodnap, ahogy kiültették a rózsákat, az ágyás szélei körös-körül beljebb húzódtak – no, nem a föld ment össze, mint új ruha az első mosáskor, hanem a frissen kiültetett rózsatövek tűntek el az éjszaka folyamán. Nem sok, olyan harminc-negyven. Hümmögtek egyet a kertészetesek, talán nem is a legszebb véleményt fogalmazták meg magukban városunk lakóiról, de a hiányt pótolták. Aztán jött a következő éjszaka, ismét eltűnt néhány rózsatő, pótlás, újabb éjszaka, és így tovább. A rózsakert kialakítása óta eltelt néhány év alatt nagyjából ezerötszáz rózsát ültettek el ebben a szemgyönyörködtető ágyásban, ahol durván hétszáznak lenne helye, és még most sincs annyi, hiszen a kertészetesek egy idő után már fölöslegesnek tartották az ágyás széleit visszatelepíteni. Hát ezért a foghíjak, és ezért van, hogy a később ültetett rózsák alacsonyabbak az első telepítést túlélteknél.

Egy másik, szintén kétes igazságtartalommal bíró mondás szerint virágot és csókot lopni nem bűn. Utóbbit most ne részletezzük, maradjunk csak a mi szép rózsáinknál. Egy szál virágot leszakítani – talán nem bűn. Tízesével kiszedni tövestül – na, az már etikailag, erkölcsileg is megkérdőjelezhető cselekedet. Hogy is mondta volt a nagy fizikus, James Prescott Joule? Az energia nem vész el, csak átalakul? És hogy ez lenne az eredete a semmi nem vész el, csak átalakul mondásnak? Édesapám nagy élettapasztalattal rendelkező ember volt, Ő megtoldotta a mondást azzal is: vagy más tulajdonába megy át. Hát ennyit, feleim, Sepsiszentgyörgy tisztes polgárairól.

Azért én mégis büszke vagyok városomra. És nem csak rózsavirágzáskor.