Tervem, hogy körbejárjam a történelmi Udvarhelyszék településeit, amelyek jórészt a mai Hargita megye délnyugati részén helyezkednek el, illetve részben átnyúlnak Kovászna, Maros és Brassó megyébe is. Riportsorozatom egyik célja, hogy bemutassam Székelyföld különálló tájegységeit, áthajolva szomszédos közigazgatási területekhez tartozó kerítéseken, körülnézve ugyancsak székely településeken. Udvarhelyszék irányából Erdővidék felé közelítve vesszük szemügyre a falvak mai gazdasági és társadalmi helyzetét, a rejtett és megmutatkozó potenciált, a pillanatnyilag zajló folyamatokat és a közeljövőre vonatkozó terveket. Minden települést megvizsgálok az egyházközségek, a helyi vállalkozások szintjén, illetve a civil berkekben zajló közösségépítő munka szemszögéből is, külön figyelve arra, hogy rávilágítsak a szellemi és az épített örökségre.
A község java
Szentábrahám és Csekefalva a község java – de nehogy ezt bárki is sértésnek vegye! Csak azért írjuk így, mert a népességet és a gazdasági potenciált vizsgálva, ez a két „alsó” település alkotja a község súlypontját. Szentábrahám a közigazgatási, Csekefalva pedig lakosságát tekintve valamivel kisebb ugyan, de népessége újabban gyarapodik. Szentábrahámon az utolsó népszámláláskor 826, Csekefalván pedig ugyanakkor 548 lelket írtak össze. Ily módon megmutatkozik, hogy a 2011-es cenzus idején itt számba vett 2574 fős összlakosságból 1374 ember, a község össznépességének valamivel több mint fele él itt, a többi a másik négy faluban, illetve a tanyabokrokban. A viszonylag jó közlekedés, a modernizált 136-os jelű megyei út, Székelykeresztúr közelsége is előny, hasonlóképpen a vasút, amelynek segítségével Székelyudvarhely és Segesvár is könnyen megközelíthető. Ezúttal Csekefalvát járjuk körül.
Székelykeresztúr szomszédságában
Csekefalva Székelykeresztúrtól mindössze három kilométerre helyezkedik el. Bár területén ókori és kora középkori településnyomokat tártak fel, nem tartozik a korai alapítású udvarhelyszéki települések sorába. Jellegzetessége főutcáján található református (1829) és unitárius (1833) temploma, amelyek tornyai az utcafrontra épültek, egymástól mintegy kétszáz méternyi távolságban. Azt az ott áthaladó utas, ha gyalogosan vagy akár gépkocsival megy, jól megfigyelheti, hogy bizonyos szögből olyan, mintha egymással szemben lennének, s azt is látja, hogy a reformátusok tornya úgy tűnik, mintha kissé megdőlne az utca irányába. Ez nem optikai csalódás, az építményt a leomlás veszélye fenyegette, mígnem aztán 1983 és 1985 között sikerült megerősíteni az alapozást és megállítani a süllyedését.
A népesség alakulásáról annyit sikerült megtudnunk, hogy 1850-ben 468-an, 1900-ban 550-en, 1930-ban 482-en, 1941-ben 496-an, 1956-ban 463-an, 1992-ben 495-en éltek itt, 2011-ben pedig 548-an, a lakosságszám ma is növekszik, ezen belül pedig folyamatosan bővül a magyar ajkú cigányság aránya, akik többségükben unitáriusnak vallják magukat, bár nem tartoznak a hagyományos vallásgyakorlók és egyházfenntartók közé. A református és az unitárius gyülekezet nagyjából egyforma lélekszámú, létezik egy néhány családból álló római katolikus szórványegyházközség – ez a székelykeresztúri plébániához tartozik –, illetve újabban létrejött a mintegy 20 főből álló pünkösdista közösség is.
Udvarhelyszék éléskamrája
A régi településképre jellemző volt a szászos építkezési stílus, falazott kapuk, kőből emelt kerítések, majdhogynem általánosak voltak a kő- és téglaházak. Mivel módosabb, viszonylag nagy birtokkal rendelkező családi gazdaságokat tartottak fenn, impozáns csűrök, színek, kukoricagórék tartoztak az udvarokhoz. Jellemző, hogy annak idején kiváló búzát és kukoricát termő szántóföldek voltak itt, Udvarhelyszék egyik éléskamrájának számított Csekefalva. Az 1990 utáni föld-visszaszolgáltatást követően azon módon folytatták a földművelést, ahogy azt az államosításkor abbahagyták, annyi különbséggel, hogy napjainkban egyre több gépet használnak, és egyre nagyobbak a családok, illetve a farmgazdaságok által használt földterületek. Napjainkra jórészt innen is kiszorultak az igavonó állatok vagy a kézi erővel zajló mezőgazdasági tevékenység. „Fosszilis energiahordozók dolgoznak a határban”, de a fiatal generációk számára így sem túl vonzó a vidéki térben zajló életvitel.
Emellett azonban megfigyelhető némi visszatelepedési tendencia, egyfajta helyi életpályamodell: lakóhelyül választják ugyan a települést felnőtt életük elején járó fiatalok, de munkahelyet másutt keresnek. Olyan „kozmopolita” vállalkozásokat indítanak, amelyek mobilitást követelnek és nem kötődnek kizárólagosan ehhez a helyhez. Még a koronavírus-járvány idején is fennmaradt a külföldi idénymunka gyakorisága, illetve az a szükségmegoldás is, hogy akik huzamosabb ideig nyugati országokban dolgoznak, leggyakrabban kétkezi munkát végeznek, illetve nem a képzettségüknek megfelelő munkakörökben tevékenykednek.
Mivel a kétlakiság nem új keletű, jelentős az a réteg, amely városi munkahelyeken, Székelykeresztúron vagy Segesváron szerzett nyugdíjjogosultságot. Már a múlt század utolsó harmadában dominánsan megmutatkozott a családi építkezések szintjén a változó életformával járó új ízlés, az életmódváltás. Eltűntek a csűrök és más gazdasági épületek, saját „lakhelyet” kapott a modern idők kultikus használati eszköze, a gépkocsi, kisebb-nagyobb garázsok épültek, amelyek helyet követelnek a településképben, hiszen adott esetben haszongépjárművek tárolására is valók, amelyek a szállítást és a kenyérkereset új formáit szolgálják.
A szentábrahámi polgármesteri hivatal közlése alapján Csekefalvának napjainkban 538 lakosa van. A koronavírus-járvány nem okozott különösebb közegészségügyi és szociális problémákat.
A faluban mintegy 150 ház őrzi úgy-ahogy a régi formát, ami azt jelenti, hogy kellő odafigyeléssel akár vissza is állíthatók a hagyományos népi stílusjegyek. A faluban 11 porta bejáratánál áll faragott székely kapu.
Simó Márton
