A múltkor részt vett Bethlen Gábor gyulafehérvári szobrának leleplezésén, és elment Torockóra is. Olyanokat mondott, hogy az összmagyarság képviseletét kiemelt feladatának tarja, ráadásul felmászott a Székelykőre (nem kellene-e azt inkább nem létező Székelykőnek nevezni?), ahol lefényképezték egy piros-fehér-zöld betonoszlopocska mellett. Mindezekből, ha világra nem is, de Romániára szóló botrány kerekedett. Mostanra az AUR-os hazafiak átfestették piros-sárga-kékre az oszlopot. Három hétig legalább három tévéadó a szörnyűséges látogatással foglalkozott.

A nacionalista Magyarországon, ha egy dombocska tetején (mert hegyeik nincsenek is) egy másfél méteres betonoszlopot piros-sárga-kékre festenének, akkor vajon azon is legalább három hétig sopánkodnának a tévéadásokban? Azt sem hallottam, hogy követelnék Budapest piros-sárga-kék zászlójának lecserélését. Az elfogadhatatlan magánlátogatás után most ismét arra vetemedett Novák Katalin, hogy ide jöjjön, ráadásul Bukarestbe. Csodálkozom, hogy egyáltalán fogadta a mi elnökünk, Iohannis, sőt, ismét gratulált neki elnöki megbízásának átvételéhez. Pedig olyan fontos személyiség, mint a Román Akadémia Politikatudományok és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének igazgatója, Dan Dungaciu egyetemi tanár (aki talán a legfőbb szakértője a Romániára rettentően káros magyar–román kapcsolatoknak), egy kolozsvári RTV-adásban tisztán megmondta: „Magyarország elnök asszonya egy Orbán Viktor szoknyában.” Dungaciu úr most is (mint mindig) hangoztatta, hogy a magyaroknak a körmükre kell ütni, ha Erdély felé nyújtogatják kezüket.

Bizony, nagyon zavaró, hogy magyar hivatalosságok állandóan itt töltik az idejüket, és úgy jönnek ide, mintha hazajönnének. Csak most, miután megszólalt Niedermüller Péter, Budapest VII. kerületének polgármestere, értettem meg, miért jár ide, Romániába annyi politikus, turista és zarándok. Hát azért, mert Niedermüller úr szerint a magyarok Trianonnak köszönhetően ma jobban élnek Romániában, Szlovákiában és a többi környező országban (Ukrajnát is mondhatta volna), mint Magyarországon. Azért jönnek ide az anyaországi magyarok, hogy itt kapcsolatokat építsenek ki, s ha majd minden kötél szakad, és Magyarországon még nagyobb lesz a diktatúra, könnyebben tudjanak nálunk beilleszkedni, és élvezhessék a mi demokráciánkat, a sajtószabadságot és az egyenjogúságot. Mert, mint mondta Niedermüller úr, a határon túl rekedteknek „…megmaradt a szabadság, a nyílt társadalom, az Európához tartozás, a jobb élet, a jövő reménye”. Ezek után, gondolom, nemsokára Bukarest valamelyik körzetében fog polgármesternek indulni. A volt SZDSZ-es politikus, Bauer Tamás is elárulta, hogy nálunk és Szlovákiában is a magyarok demokráciában élnek, és szabad a sajtó, bírálják a kormányt, amelyet állandóan le lehet váltani. A sajtó nálunk valóban annyira szabad, hogy a kormányt (főleg a magyart) állandóan lehet pocskondiázni (a magyarokkal együtt).

Ennek a két „úriembernek” legalább tiszteletbeli állampolgárságot adhatna Románia, ha már szegényeknek ott diktatúrában kell senyvedniük. Mindezek ellenére vajon miért nem kérnek menedékjogot nálunk a magyarországi románok és magyarok, hogy itt aztán igazi, eredeti demokráciában élhessenek? Az is igaz, hogy nálunk a románok közül elég szép számban vannak, akik az itteni magyarokat állandóan küldik Magyarországra, sőt, vissza még Ázsiába is.

No de térjünk vissza a Iohannis–Novák elnöki találkozóra. Iohannis kifejezte készségét, hogy Románia a legmagasabb szinten mélyítse el (?) a párbeszédet és együttműködést a magyar féllel. (Lehet, hogy most már ő akar Erdély eladásáról a legmagasabb szinten tárgyalni?) A gazdasági együttműködéssel kapcsolatban a román és európai jog tiszteletben tartását emlegette, és azt, hogy a fejlesztési projektek nem korlátozódhatnak Románia bizonyos területeire.

Csak azt nem értem, hogy a kölcsönösség alapján Románia miért nem ruház be Magyarországon, ha már annyi pénzt kapunk az uniótól, amit egész biztos, hogy (szokás szerint) nem tudunk elkölteni.