A francia és olasz elnök, a német kancellár kijevi látogatását napokkal korábban megerősítették, Iohannis esetében utolsó percig titkolózott az elnöki hivatal, csak a kiszivárgott értesülést rágta, mint csontot a sajtó. Csupán akkor vált bizonyossá, hogy ott lesz, amikor megjelent az ukrán főváros pályaudvarán, bár arra senki nem talált észszerű magyarázatot, miért utazott külön vonattal, míg a szintén Romániából érkező Macron két nyugat-európai kollégájával egy másik szerelvényen tette meg az utat. Kilógott a sorból a hivatalos nézelődések során is, fel-feltűnt, de többnyire hátrébb, odébb, nem csoda, hogy a legnagyobb amerikai, nyugati kiadványok meg is feledkeztek róla: a New York Times például Németország, Franciaország és Olaszország vezetői találkoznak Zelenszkijjel Kijevben címmel közölt cikkének csak a végén egy fél mondatban említi a román elnök jelenlétét, a fotó alá oda sem írták, hogy háttal ugyan, de Iohannis is látható a kerekasztalnál, a The Guardian és a BBC pedig nemes egyszerűséggel kivágta a közölt képből, mintha ott sem lett volna. Ennyit tehát Románia stratégiai jelentőségéről, elnöke fontosságáról.

Mégis mit keresett Iohannis Kijevben? Hogy került oda és kinek volt fontos? Az elemzők is csak találgatnak, legvalószínűbb azonban, azért hívták meg, mert Ukrajnának szüksége van szomszédjára, hisz gabonaexportját csak a konstancai kikötőn keresztül biztosíthatja, de a humanitárius folyosók is Románián keresztül vezetnek. Iohannis eddig csak itthonról biztosította támogatásáról az orosz agresszió áldozatává vált szomszédot, gondolhatta, nagyobb fény vetül rá, ha jelentős államokat vezető kollégái társaságában teszi tiszteletét. Tévedett, árnyékban maradt, majdhogynem láthatatlanul.

Olyan volt Klaus Iohannis ukrajnai látogatása, mint eddigi másfél elnöki mandátuma: szinte észrevehetetlen. Minap saját pártjának egykori elnöke, Valeriu Stoica liberális politikus, volt igazságügyi miniszter állapította meg, hogy Iohannist egy tévesen megfogalmazott jövőkép okán választotta elnökévé Románia. Meglátása szerint, „ha Iliescu a múlt elnöke volt, ha Emil Constantinescu megváltoztatta a politikai és gazdasági trendet Romániában, (…), ha Traian Băsescu volt a játékos elnök, aki fontos szerepet játszott Románia kül- és gazdasági politikájában, akkor Klaus Iohannis volt a nagy reménység, de ezt a reménységet rosszul fogalmazták meg.” Német mintára épülő jövőt vártak tőle sokan, de kiderült, ő inkább a hallgatást vagy a távolmaradás kényelmét választja. Amikor pedig aktívvá vált – tesszük hozzá immár mi –, többet ártott, mint használt, lásd a liberális párt szétverése, az USR-s koalíció lerombolása, most pedig a védjegye alatt születő nemzetbiztonsági törvénycsomag.

Nyolc éve elnöke Romániának Klaus Iohannis, kívülről nézve láthatatlan, belülről jelentéktelen. Reméljük ez így is marad, mert igazán kártékonnyá akkor válik, amikor nyomot akar hagyni.