Huszonnyolc év kóma után hunyt el

2008. december 9., kedd, Magazin

Szombaton 76 éves korában elhunyt egy New York-i ápolóotthonban Martha ,,Sunny" von Bülow amerikai milliomos, aki 1980-ban esett kómába, és azóta nem nyerte vissza öntudatát.

Az 1932-ben Martha Crawford néven született amerikai lány apja halálakor (1936-ban) 75 millió dolláros vagyont örökölt. Először 1957-ben ment férjhez Alfred von Auersperg teniszoktatóként tevékenykedő, elszegényedett osztrák herceghez, akitől két gyermeke született. Házasságuk 1965-ben felbomlott. Az örökösnő 1966-ban ismét házasságot kötött, ezúttal Claus von Bülow dániai születésű ügyvéddel. A frigyből 1967-ben egy kislány született. 1979-ben a bulvárlapok a híres pár együttélésének esetleges végéről írtak. Az év karácsonyának másnapján Sunnyt a család öntudatlan állapotban találta a fürdőszobában. Ekkor kómába esett, ám a kórházban sikerült ismét magához téríteni. A vizsgálatok szerint a súlyos állapotot hipoglikémia (a vér rendkívül alacsony cukorszintje) okozta. Ekkor még nem merült fel bűncselekmény gyanúja. 1980 áprilisában újra alacsony vércukorszint miatt szállították kórházba, és szigorú diétát írtak elő számára. Decemberben egyik este ismét zavartnak és kábának mutatkozott, ekkor a család ágyba fektette. Másnap reggel már mély öntudatlan állapotban szállították kórházba, ahol megállapították: agykárosodást szenvedett, amitől vegetatív állapotba került. A házaspár viszonyának megromlása miatt Sunny két idősebb gyermeke Claus von Bülowra gyanakodott: szerintük mostohaapjuk inzulininjekciókkal akarta — immár másodízben — meggyilkolni feleségét. Az ügyészség néhány hónapos nyomozás után végül kétrendbeli gyilkossági kísérlet miatt vádat emelt von Bülow ellen. A hosszú persorozat szakértői azonban nem tudták hitelt érdemlően bizonyítani von Bülow bűnösségét. A második per során a férjet felmentették. Jelenleg Londonban él. Martha von Bülow sosem tért magához a kómából.

A különös történetet Barbet Schroeder 1990-es filmje, A szerencse forgandó (Reversal of Fortune) dolgozta fel Glenn Close és Jeremy Irons főszereplésével.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1323
szavazógép
2008-12-09: Magazin - Józsa Lajos:

Átszerveződés az Iparosotthonban 1937-ben

Sepsiszentgyörgy ipari és kulturális életében nagy változásokat hozott az 1937-ben újraválasztott vezetőség munkája és a nagy számmal gyarapodó tagság bevonása.
2008-12-09: Magazin - x:

Madonna tíz százalékkal megússza

Becsült vagyonának alig több mint tíz százalékából megússza válását Madonna, akinek brit exférje azonban így sem jár nagyon rosszul.