Idehaza idén 172 ezer diák járt nyolcadikba, legalábbis papíron. Közülük 17 ezer be sem iratkozott a záróvizsgára. Ez már nekifutásból közel tízszázalékos lemorzsolódás. Ha ehhez hozzáadjuk a vizsgára beiratkozott, de azon meg nem jelent nebulók számát (csak az első nap 6668-an voltak), és újraszámoljuk az átmenési arányokat, jóval kevesebb jön ki, mint a miniszter által hangoztatott 83 százalék. Az elsősorban az állam szégyene, hogy minden negyedik-ötödik gyermeket örökös szegénységre kárhoztat – nyolc osztállyal ugyanis csak utcaseprő lehet az ember, vagy az sem, hiszen egyre gépesítettebb ez a munka is, a drága masinák kezeléséhez szakképzett személyzetre van szükség. És ha még a 44 százaléknyi funkcionális analfabétát is levonjuk, akkor kiderül, hogy az ifjúság – vagy ahogy a politikusok mondani szokták, „a jövő generáció” – szinte fele hiába ült naponta több órán keresztül a padban. Így fest Klaus Iohannis államfő országa hét évvel azután, hogy a nagy reményekkel megválasztott egykori tanár meghirdette a Tanult Románia programot.

Korábbi nyilatkozataiban Cîmpeanu miniszter úr is elismerte, hogy a romániai oktatás soha nem látott mélypontra került, de ebből valahogy nem vont le semmilyen következtetést, pedig 22 éve kezdett a minisztériumnak dolgozni szakértőként. Emellett nyilván – ahogy ez ilyen szinten szokásos – saját egyetemi tanári karrierje is van, tudományos munkát is végez, doktoranduszokat irányít, különböző magas rangú szakmai testületekben tevékenykedik, és rengeteget szerepel a tévében is, ontja az ötleteket és a véleményeket. Az egészből azonban nemigen sül ki semmi, legalábbis az oktatás általános színvonalát illetően, sőt: miközben évente kisvárosnyi gyermek esik el 15 éves kora előtt a továbbtanulástól és ezzel a jobb élet reményétől is, egyre több az illetéktelenül szerzett diploma, különösen a politikusi körökben. Közben zajlik az érettségi is, nagy dobveréssel közlik mindennap, hogy hány puskázót zártak ki – néhány héttel azután, hogy az alkotmánybíróság politikai alapon kinevezett tagjai kimondták, a doktori címeket csak törvényszéken lehet érvényteleníteni, egyetemek nem vonhatják vissza azokat még a csalóktól, másolóktól sem. Ám ez nem bántja sem a szakminisztert, sem a nemzetközi helyzettel bajlódó államelnököt.

Az egyik legszomorúbb következménye ennek az, hogy a fiatalok egyre nagyobb hányada képzeli el külföldön az életét. Persze lesznek a mai végzősök között is olyanok, akik komoly tudást szereznek, vagy azzal boldogulnak, amijük van; jó néhányan politikusnak mennek majd, mert errefelé ez egy szabad és jól fizetett pálya, ahol dicsekedni még a rossz teljesítménnyel is lehet. Ezt a leckét adta le most az elmúlt 32 év egyik leghosszabb mandátumú (sorban a 17. és a 24., összesen harmadik éve tisztségben levő) tanügyminisztere. Javulásról tehát ne is álmodjunk.