A Délvidéken kialakult polgárháborús helyzetben a minisztertanács felhatalmazásával Batthyány Lajos mint miniszterelnök és ideiglenes hadügyminiszter 1848. május 19-én keltezett felhívásában segítségért fordult a székelyekhez. „Bízva a vitéz székely nemzetnek világszeri elismert rendületlen harciasságában, s magyar testvérei iránti ingadozatlan szeretetében”, a veszéllyel fenyegetett haza védelmére szólította fel őket. Hivatalos tiszténél fogva kérte, hogy addig is, míg a királyi jóváhagyást utólagosan elnyerheti, „tüstént Magyarországba, a Szeged tájékára telepítendő elhatározott 12 000 fegyveres katonaságból állandó táborba siessenek”.
Batthyány egyidejűleg levelet írt az erdélyi katonai főparancsnoknak intézkedéséről, és reményét fejezte ki, hogy Anton Puchner altábornagy az „ismert hazafiúi buzgóságánál fogva” segíteni fogja a felhívás sikerét. Ugyanezen a napon megtörtént a küldöttek kiválasztása is. A miniszterelnök választása a fővárosi nemzetőrségi szabályzat kidolgozójára, Gál Sándor volt székely határőr hadnagyra, a Közlöny szerkesztőségében dolgozó, gyorsíró Hajnik Károlyra és a szolgálatból korábban kilépett Klapka Györgyre esett.
Batthyány küldöttei azt a feladatot kapták, hogy a miniszterelnök „szabad székely székekhez és székelyezredekhez szóló eredeti” levelét kézbesítsék az illetékes elöljáróknak, terjesszék a székelyekhez intézett kiáltványát, buzdító beszédeikkel ösztönözzék „azon nemes nemzet összes, mint egyes tagjait”, hogy a „testvér honnak ily vészes idejében” segedelmére siessenek, ugyanakkor egyikük személyesen keresse fel a miniszterelnök levelével Nagyszebenben a fő hadparancsnok Puchner altábornagyot, adja elő megbízatásuk célját és kérje személyes támogatását.
Marosvásárhelyen
A küldöttek május 22-én este érkeztek Kolozsvárra, ahonnan továbbsiettek Marosvásárhelyre, ahol Lázár János főbíró, látva a miniszterelnök „saját aláírása és elnöki pecsétje alatt költ” megbízólevelét, május 23-án este hat órára népgyűlést hívott össze, melyen Gál Sándor jelentése szerint mintegy 6000-en vettek részt.
Eközben Gálék érkezéséről az Erdélyi Gubernium is tudomást szerzett. Teleki József, Erdély főkormányzója megkezdett működésüket gyanakvóan fogadta, és a maga részéről nyomban intézkedett. Maros-, Udvarhely-, Csík- és Háromszék főkirálybíróit, ugyanakkor Marosvásárhely főbíróját arra utasította, hogy a három gyanús egyén „minden tényeit és lépteit éber figyelemmel kísérvén, ha törvényellenes és a közjólét felháborítására intézett törekvéseiket vennék észre”, nyomban a kellő lépéseket megtegyék. Teleki lépése azon túl, hogy hivatalát és személyét – Erdély legfőbb kormányzóhatóságát, a főkormányszéket és őt, a főkormányzót – a küldöttek mellőzték, azzal is magyarázható, hogy a miniszterelnök rendelkezése, mivel Magyarország és Erdély között még nem jött létre törvényesen az unió, az ezt elhatározó erdélyi országgyűlés még nem ült össze, valójában szabálytalan, az akkori jogviszonyok között mondhatni törvényellenes volt. Ugyanakkor az országgyűlésre készülő Erdélyben a románok és a szászok mozgolódásai, a székely határőrök problémái, akik a katonáskodás terhei alól az országgyűléstől várták szabadulásukat, a Háromszéken történtek, hogy a 2. székely határőrezred hat százada 1848 áprilisában megtagadta a parancsot és nem vonult ki szülőföldjéről, aggodalmakra adtak okot. A Gubernium szemszögéből bármilyen szervezkedés, népgyűlés összehívása, lelkesítő beszédek tartása a rend, a „személyi és közbátorság” elleni cselekedetnek minősült.
Udvarhelyszéken
Habár az eredeti utasítás szerint a három küldött közül az egyiküknek csak a székelyföldi körútjuk végeztével kellett volna Puchner altábornagyhoz mennie, mivel már Marosvásárhelyen megtudták, hogy a vár parancsnoka érkezésükről és a népgyűlésről értesítést küldött a katonai főparancsnokságnak, úgy döntöttek: Hajnik Károly a miniszter levelével Nagyszebenbe, Gál Sándor és Klapka György folytatva küldetését Székelyudvarhelyre megy.
Székelykeresztúron május 24-én Macskási Lajos főkirálybíró fogadta őket, össze is hívta a szék tisztségviselőit, azonban közben megérkezett Kolozsvárról Teleki gubernátor két küldöttje is a figyelmeztető levéllel. Népgyűlés összehívásáról szó sem lehetett. Székelyudvarhelyen a „csendőrbizottmány elébe” szólították őket, Gál előadta útjuk célját, Batthyány miniszterelnök proklamációiból átadott néhány százat, „remélve, hogy Udvarhelyszék lelkes polgárai és vezetői a népnek mindent elkövetnek, hogy a Miniszterelnök Úr fölhívása visszhangra tanáljon”, átmentek Háromszékre.
Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyre május 28-án érkeztek meg. Elsőnek Sombori Sándor ezredest, a 11. székely huszárezred parancsnokát keresték fel. Átnyújtották Batthyány levelét és 50 nyomtatott, székelyekhez szóló kiáltványt. Az ezredes készségesen átvette, és azt nyilatkozta, ha a főhadparancsnoktól utasítást kap, kész lesz ezredéből két osztály székely huszárt kiindítani, többet azért nem, mert lovak hiányában szenvednek.
A két küldött az ezredestől nyomban Háromszék főkirálybírójához, P. Horváth Alberthez ment. Bíró Sándor akkori rétyi lelkész szerint „mert noha a látogatást ebéd előtt tették, s mégis ebédre nem marasztattak meg, mely a vendégszerető székely népnél [a] különös nem tetszés jele”, fogadtatásuk nem volt szívélyes. Ennek oka, hogy a főkirálybíró már kézbe kapta Teleki főkormányzó figyelmeztető levelét, aki attól is félhetett, hogy a küldöttek buzdító beszédei felkavarják a kedélyeket, ahogyan már volt rá példa a közelmúltban Háromszéken, a székely határőrök a parancsnokaiknak, az úrbéresek az uraiknak tagadják meg a szolgálatot. A rövid tanácskozásuk alatt annyiban állapodtak meg, a főkirálybíró gyorsposta útján utasításokat fog kérni, miképpen járjon el, Gál Sándor és Klapka György pedig, amíg a helyi viszonyokat meg nem ismerik, nem lépnek fel hivatalosan.
A főkirálybíró rideg fogadtatása után a „mélyedésbe merült” két miniszteri küldött a nem sok reménnyel kecsegtető helyzetben a város piaci vendéglőjében ismerkedett össze a már említett Bíró Sándor lelkésszel. A pap volt az, aki lelket vert beléjük, biztatta az „erélyes működésre”, tehát neki köszönhetően nem adták fel, s tartották meg a népgyűléseket Háromszéken.
Másnap, május 29-én a Maros- és Udvarhelyszékről érkezett, Sepsiszentgyörgyön és környékén terjengő hírek hallatára a Székház előtt, a város piacterén népes tömeg verődött össze. A kíváncsi, türelmetlen sokaságnak P. Horváth Albert kénytelen volt közölni a miniszterelnöki felhívást. A nép lelkesen fogadta, egyöntetűen kijelentette: készek a magyar hon védelmére menni, de csak közösen, a katonarendű a jobbággyal és a nemessel együtt.
Alsócsernátonban
A következő népgyűlésre május 30-án Alsócsernátonban került sor. Dálnoki Lázár Dávid kézdiszéki királybíró jelentése szerint a környező falvak lakosságát az alsócsernátoni nemzetőrség tisztjei hívták egybe. A népgyűlésre nemcsak a köznép jött el, többek között megjelent a liberális nézeteiről ismert Cseh Imre, báró Apor József, Fábián Dániel kézdivásárhelyi, Sámuel Miklós lécfalvi református lelkész, Pünkösti Gergely székely huszárhadnagy stb.
Gál Sándor beszédét lelkesítő felszólalások követték, melynek eredményeként „ifjú, öreg vetélkedve ajánlotta fel magát vagy győzni, vagy meghalni Magyarországért”, azonban itt is, akárcsak Sepsiszentgyörgyön, kijelentették, csakis közösen, jobbágy, nemes, katona együtt kész a kimenetelre. „Nem akarták felfogni, hogy az organizált székelységet most, míg a veszedelem tart, nem kell összekeverni a többivel” – jegyezte meg a miniszterelnökhöz írt jelentésében Gál Sándor. A lelkesültség néhány szónokot túlbuzgóságra kapatott, mert „oda nyilatkoztak, hogy azon falu, mely a szegedi táborba részt nem kíván venni, kardra hányassék.”
Nagy jelentőséggel bírt ez a népgyűlés. A jelen lévő nemesekkel egyetértve Pünkösti Gergely huszár hadnagy, megelőzve az erdélyi országgyűlést, itt jelentette ki a robot eltörlését Háromszéken. Feltehetően Gál Sándortól származott az ötlet, de a miniszterelnöknek írt jelentésében, hogy még a gyanú árnyékát is elkerülje, külön kihangsúlyozta, a jobbágyság eltörlését távozása után jelentették ki és fogadták el. Ezzel szemben a Nápolyban 1861-ben megjelent olasz nyelvű életrajzában – nem kis dicsérettel – már neki tulajdonították a bátor kijelentést.
Felső-Háromszéken
Kézdivásárhelyen a népgyűlést, melyen a frissen alakult nemzetőrség is részt vett, május 31-én az ezredesi lak udvarán tartották meg. Az összeseregletteknek rétyi Antos Ferenc alhadnagy, Sámuel Miklós, Fábián Dániel és Finta István tartott buzdító beszédeket. Kézdiszék népe is a testvér hon megmentésére tett ígéretet. Választmányt alakítottak Fábián Dániel vezetésével, és a nép nevében felszólították Dobai Károly ezredest, a 15. (2. székely) határőrezred parancsnokát, rögtön írjon az erdélyi főhadi kormányzónak, hogy rendelkezzék tíz nap alatt az ezred kiindulásáról.
Ugyanekkor a kézdivásárhelyi főbíró, Kováts Dániel és Szabó Dániel városi főjegyző a városi tanács nevében levelében a főkormányzóhoz fordult, hogy „méltóztasson legsietősebben katonai kormány útján a készen álló katonasághoz és polgári vagy bármi úton is az azzal csatlakozva menni kívánó lelkes honfiak tisztjeit, zsoldjaik, fegyvereik és rögtönileg lehető gyakorlatuk [értsd: gyakorlatoztatásuk] elrendezésére parancsot küldeni”.
Gál Sándor és Klapka György június első napjaiban Lemhényben, Szentkatolnán és Kovásznán tartott népgyűlést. Mindenhol „a lelkesedés és készség a harcra szintoly mértékben mutatkozék”. A lemhényi és a szentkatolnai népgyűléseken szentkatolnai Cseh Ignác és testvére, Cseh Sándor, Kovásznán Cseh Ignác, Bíró Sándor, Sükösd Sámuel református lelkészek és a kovásznai „kispap” szónokoltak.
Kovásznáról útjuk Zágonba vezetett volna, de itt kapták kézbe Barabás József dúlóbiztos útján P. Horváth Albert főkirálybíró levelét, aki a főkormányszék utasítására eltiltotta őket a további működéstől és a szék elhagyását követelte. A Zágonban összegyűlt nép, mivel akkor még nem tudott a felsőbbségek rendeletéről, „rossz néven vette” a miniszteri küldöttek meg nem jelenését. Az eset előtt, amikor Sükösd Sámuel háromszéki híradásában azt állította, hogy a főkormányszék rendeletéből kellett Gál Sándoréknak a háromszéki toborzóútjukat megszakítani, Ocsvai Ferenc, a Kolozsvári Híradó szerkesztője is értetlenül állt.
Kiutasításuk
P. Horváth Albert főkirálybíró Gál Sándorhoz és Klapka Györgyhöz intézett felszólításában elsősorban a főkormányzó érvelését ismételte meg, vagyis azt, hogy a magyar minisztériumról fel sem tételezi azt, hogy a székely határőrséget az erdélyi főparancsnokság megkerülésével szeretnék a veszélyeztetett testvérhaza segítségére hívni. Ugyanakkor attól tartva, hogy beszédeikkel a népet lázítanák, ami a valamennyire lecsendesedett viszályok újbóli fellobbanását eredményezné Háromszéken, elrendelte, „a székely katonaságnak fegyverre hívásától mind addig szűnjenek meg, míg ők az illető katonai kormány által a magyar testvérek védelmére nem buzdítatnak”.
A kedélyek felszítása, rótta fel a főkirálybíró, már meg is történt. Alsócsernátonban a jobbágyság megszüntetésének kijelentése azt eredményezte, hogy sokan az „adózók [közül abban a hitben élnek], kik a tervezett Szegedi táborba leendő megjelenésre magokot felíratták és íratják, se földesurat szolgálni, se adójokot béfizetni nem kötelesek, s ennél fogva […] a robotot több helységekben meg is tagadták”.
A történtek miatt P. Horváth Albert felszólította Gálékat, hogy a székely határőrök, nemesek és adózó rend fegyverbe hívásától „szűnjenek meg”, és a Sepsiszentgyörgyön adott szavukat betartva, nyomban hagyják el Háromszéket. Végezetül megnyugtatta a miniszteri küldötteket, és ígéret tett arra, hogy ha hivatalosan parancsot kap a fegyverfogásra, „rögtön hatályoson intézkedem, hogy tőlem elkezdve, a mindenki által hőn szeretett magyar nemzetiség fenntartására a lehető legnagyobb fegyveres erő álljon össze, mivel is, ha a körülmények úgy kívánandják, önmagam menni legszentebb kötelességemnek esmérendem”.
A kiutasító felszólítás után a miniszterelnök küldöttei elhagyták Háromszéket, Gál Sándor Csíkszékbe, Klapka György az erdélyi két román határőrezred „megtekintésére” utazott.
Demeter Lajos
