— Mi a véleménye Sepsiszentgyörgyről? Mennyire élhető város, és építészeti szempontból mennyire elfogadható?

— Szerintem nem olyan vészes a helyzet, mint ahogy sokan látják. Sepsiszentgyörgy kis város, nem látom, hogyan lehet belőle nagyváros, de nem is biztos, hogy azzá kell válnia. A kisváros jellegét kellene megtartani úgy, hogy az újfajta igényeknek is megfeleljen: megőrizni, ami jó, változtatni azon, ami rossz. Van ilyen bőven, hisz a néhány évtizeddel ezelőtti beavatkozások megtették a maguk hatását. Tudjuk, korábban egy élhetőbb város volt, de nagyon erőszakos változtatások történtek, még szerencse, hogy adott pillanatban megszakadtak. Ebből adódóan vannak összefüggéstelen szerkezetek, terek, épületsorok. Akkor egy, a régi szerkezetet figyelmen kívül hagyó városrendezési terv készült, épületeket bontottak, utcákat húztak keresztül. Elindult a folyamat, megtörtént a beavatkozás, és egy adott pillanatban leállt. Ennek köszönhető például a Szent György tér — amelyet gnóm térnek is nevez a szakma —, egyik felét átépítették, aztán jött a forradalom, és a többi elmaradt. Részben megtörtént a kommunista jellegű térkialakítás, a másik oldalon minden maradt a régi. Aztán a 90-es években megkezdődött a banképítési láz. Ma már nagyon nehéz mindezen változtatni.

Sétálóutcák kellenek

— Mit lehet ma ezekkel az elrontott részekkel kezdeni? Hogyan lehet beilleszteni elfogadható módon a város szerkezetébe?

— Úgy látom, annyira kompakt ez a szerkezet, hogy csak nagyon nagy áldozatok árán lehetne beilleszteni. Szerintem ebben a szerkezetben kell megtalálni azokat az összeférhetetlenségeket, melyeken lehet javítani, és a többit valamilyen formában el kell fogadni, vagy óriási beavatkozások nélkül, kisebb módosításokkal emberszabásúbbá, elfogadhatóbbá tenni. Vita van a sétálóutcákról, a központ lezárásáról, de a gépkocsi-közlekedést nem lehet kivinni a központból, csak így juthatunk el a város egyik részéből a másikba. Csökkenteni azonban lehet a forgalmat úgy, hogy valahol a környékén parkolóhelyeket biztosítunk. Kevés a terület, föld alatti vagy feletti, többszintes parkolóházakkal lehetne ezt megoldani. Sétálóutcák a belső udvarokon, a központi szigeteken kialakíthatóak, ez nemcsak a központi magban elképzelhető, de a Csíki utca utcafront mögötti részeit is össze lehetne kötni a Bodok Szálló terével, illetve a Gyárfás Jenő utcával. Ott nagyon sok a kihasználatlan tér. Ezekkel az a gond, hogy parcellákra felosztva, magántulajdonban vannak. Ezért lesz nagyon fontos a sokat emlegetett, készülő általános rendezési terv, hosszú távra meghatározna bizonyos irányvonalakat, és azokat követve a város tulajdonjogokat tudna rendezni. Prioritásnak kellene lennie, hogy átértékeljék azokat a tereket, amelyeken a város valami értékeset tudna teremteni. Meg kellene találni a módját: megvenni és más formában használni ezeket a részeket.

— Több középület átalakítása, felújítása kezdődött meg az elmúlt időszakban. Jó irányban alakulnak ezek?

— A felszínes csinosítgatások, a szó szerinti és képletes lyukbetömések csupa jó szándékkal, de néha a szakemberek mellőzésével történnek. Ezek nagyon látványosak tudnak lenni, de hosszú távon csak rontanak a helyzeten. Erre nagyon jó példa, kollégáim is többször említették: a központi szigetnek néhány évvel ezelőtt elkészült a helyi rendezési terve (PUZ), amelyben szerepelt, hogy ez a rész egységesen kezelendő, és majd megszületik a részletes rendezési terv is. Ennek ellenére közben elkészült a Sugás Hotel, de ez sehol nem szerepelt a tervekben. Felújítottak egy régi épületet, amely rossz helyen van, és keresztülhúzza a jó szándékot, hogy ott egy belső sétálóteret alakítsanak ki. Több példa van arra, hogy gyorsan-gyorsan valamit megcsinálnak, és vagy a lakók felháborodása miatt, vagy más okból, de sem a minőségre, sem a környezettel való kapcsolatra nincsenek tekintettel. Úgy látom, ha ilyen kis lépésekben és kapkodva történnek dolgok, az csak rosszabb. Szükség van tehát az összefüggéseiben elkészült tervre, az általános rendezési tervnek nemcsak kimondottan az építkezésről kell szólnia, hanem a lakók igényeiről, az egész társadalmi berendezkedésről. Olyan épületeket kell megtartani, átalakítani akár funkciójukban, akár kinézetükben, amelyekre szükség van.

Hiányzik az együttműködés

— Számos esetben megtörtént, hogy elkészült egy terv, közmeghallgatást tartottak, amely érdektelenség miatt közönybe fulladt, a megvalósítás után azonban sokan bírálták a kivitelezést. Mivel magyarázza ezt?

— Ezeket az elképzeléseket valamilyen formában érthetővé kell tenni a lakosság számára is. Jó dolog a közmeghallgatás, de ne abból álljon, hogy kifüggesztjük a terveket, és meghirdetjük, hisz lehet, hogy az, akit érdekel a téma, nem ért belőle semmit. Fel kell hívni a figyelmet, hogy tessék, most szólhat bele, hisz utólag már hiába kritizál. El kell magyarázni, miről van szó, hogy tudjon véleményt mondani róla. A szakma és a laikusok közti együttműködés nagyon fontos, és sokkal komolyabban kellene venni.

— Ide kapcsolódik, és sok vita volt a központi park átalakításáról, amelynek ön az egyik tervezője. Jövőre elkészül a park, de még most is sokan kifogásolják, szakmabeliek is hiányosságokat emlegetnek.

— Egy hónapig ki voltak függesztve a tervek, ott volt egy füzetecske, amelybe talán hárman írtak véleményt, de a szakma akkor nem szólt hozzá. Most, amikor készülőben van, kifogásokat fogalmaznak meg olyanok is, akiknek kötelességük lett volna tanulmányozni annak idején az elképzelést. Mikor elkészül, lesz virág is, megfelelő lámpa is, és a tervekben pontosan szerepelt a tó, vízesések, csobogó (nem szökő-)kutak funkciója. Egyelőre sár van, és még egy darabig az lesz, de ha befejezik, én teljes mértékben vállalom érte a felelősséget. Tisztában voltam azzal, hogy mindenkinek nem tetszhet. Ezt legjobban azok a kollégák tudhatják, akik a megrendelő, a közízlés és saját ízlésük között próbálnak harmóniát teremteni, vagyis tervezéssel foglalkoznak.

Harmóniát teremteni régi és új között

— Másik kényes pont a Mihai Viteazul tér. Mit lehet kezdeni vele?

— Szintén a kommunizmus szüleménye, csupa beton, műmárvány, melyről utólag kiderült, még a minősége is rossz. Jó ötlet nagyobb zöldövezettel sétálórésszé alakítani. A művelődési ház is annak a korszaknak jellegzetesen rossz épülete. Nekem semmi kifogásom az ellen, hogy a csúnya épületeket üveggel vonják be, erre millió példa van a világban is. Nem ragaszkodnék azokhoz, amelyek csúnyák, nem történelmiek, csak harmincévesek, és tudjuk, melyik kornak a szürke szüleményei. Anyagi okokból lebontani nem lehet, akkor legalább borítsuk be valamivel. Ugyanez a helyzet a Sugás Áruházzal. Sokan tiltakoznak ez ellen, azt mondják, így ivódott be a város képébe, és így talál a környező tömbházakhoz. Néhány év múlva majd azért nem alakítjuk át a tömbházakat, mert csak így találnak az áruházhoz. Merészebben kellene hozzányúlni ezekhez. Inkább legyenek üvegkockák, amelyek legalább tükrözik a szemben levő szép épületet. Budapesten a Várban a Hilton Szálló építésekor nem próbálták leutánozni a környező épületeket, hanem elkészült egy üvegkocka, amelyben gyönyörűen tükröződnek a szomszédos házak. Szerintem a műemlékvédelem azt jelenti: felújítjuk, megőrizzük, aminek régisége vagy szépsége miatt értéke van, és a többit megpróbáljuk modern elemekkel kiigazítani.

— Ugyanez működhetne a Bodok Szálló esetében is?

— A postánál mindenképpen, a Bodok Szállónál is, de ott más gond is van. Azon a részen volt egy régi saroképület, melyet erőszakosan lebontottak, mert az volt a divat, hogy egy magas épület előtt nagy térnek kell lennie. Ez a városszerkezetet megbontotta, több kollégám említette, én is egyetértek, hogy arra a sarokra valami jelzésszerűt vissza kellene építeni.

— Vannak szakemberek, akik színesebbé tennék a városközpontot, mások kifogásolják ezt. Mi az ön álláspontja ebben a kérdésben?

— Színezni lehet, csak éppen ne papagájszerűen. Nagyon kell a színekre vigyázni. Egyrészt a régi házaknak megvolt a jellegzetes színezésük, ezért lett például szürke a Lábas Ház. Újrafestették a volt művelődési ház épületét, a park fölött, erős narancssárgára azon a címen, hogy idővel megfakul. Nem fakul, és nagyon csúnya, de ott van mellette a jó példa, a könyvtár. Nem tetszik nekem az sem, amit most a Bazár épületével csináltak, szép önmagában a zöld és a barna is, de együtt fakó, nagyon rossz a hatása, és ez a színességtől nagyon messze áll.

Rendszerre van szükség

— Eddig elsősorban a városközpontról beszéltünk, mi a véleménye a más részek, negyedek alakulásáról?

— A tömbháznegyedek olyanok-amilyenek, de sajnos, nem csak a forradalom előtt sikerült rontani a helyzeten, hanem ’90 után is. A régi városrészeken beavatkozások ezután is történtek: a ház mellé felhúztak egy autómosót, azután még építettek valamit a templom mellé is. Akkor teljes káosz volt, s ezért lenne jó a továbbiakban nagyon figyelni, mert ezt megszüntetni csak úgy lehet, ha nem adnak engedélyt ilyen funkciók keveredésére. Sok ízléstelen, csúf ház épült, de nem is ez a baj, hisz minden korban készültek csúnya épületek is, a gond a rendszertelenség, az össze nem illőség. A székely kapu helyi jellegzetesség, ezzel egyet is értünk, de ha valaki azt meri mondani: miért húztak fel székely kaput a városközpontba két modern épület közé, oda nem talál, akkor rögtön az a válasz, hogy az identitástudatot támadja, a székely kapu mindenhova talál. Tulajdonképpen a rendszertelenségnek kell gátat vetni, valamilyen formában rendszerbe kell helyezni azt, ami van, és meg kell teremteni a régi és új együttélését. A város szerkezetébe csak annyira szabad beavatkozni, amennyire muszáj.

Nem elég a tenni akarás

— Néhány hónapja új városvezetése van Sepsiszentgyörgynek. Mi a tapasztalat, mennyire kíváncsi a szakma véleményére, az a bizonyos építészbizottság milyen mértékig szólhat bele a dolgok alakulásába?

— Nagyon remélem, jó irányba indulnak meg a dolgok. Egyelőre kevés változást tapasztaltam, de rövid idő telt el. Egy olyan tanácsban, melyben nincsenek szakemberek, ez a bizottság mindenképpen hasznos. Legalább elmondjuk, mi hogyan látjuk a dolgokat, hisz úgyis csak javaslattevő hatáskörünk van, döntéseket nem hozhatunk. Még nem lehetett lemérni, mennyire veszik ezt figyelembe. Az elmúlt években úgy tapasztaltam, aminek meg kellett történnie, azt nem is hozták elénk, amiben pedig nem voltak biztosak, ott volt valamilyen hatása annak, amit mondtunk. Az építészet nem egy konkrét tudomány, sokszor nekünk, szakembereknek is eltérő a véleményünk. Úgy gondolom, az a feladatunk, hogy legjobb tudásunk szerint, és ami nagyon fontos, a legjobb ízlésünk szerint javasoljunk megoldásokat.

— Mekkora az esély arra, hogy a jó ötletek, a szakma véleménye, a jó ízlés kerekedjék felül, hogy jó irányba mozduljanak a dolgok?

— Van rá esély, ha a városvezetésben tudatosítani lehet, hogy a jóindulat, a tenni akarás nem elegendő, a látványos fejlődés felmutatása nem mindig a legjobb, valamiféle rendet be kell tartani. A városvezetésben van két szakember: Czimbalmos Csaba és Birtalan Csilla, ők tudják mindezt jó irányba terelni.

Domahidi Ildikó 1986-ban a bukaresti műépítészeten szerzett diplomát, 1995-től Sepsiszentgyörgyön dolgozik. Számos családi házat tervezett, részt vett az öregotthon felújításában, az Erzsébet park átalakítási teveinek elkészítésében, több városrendezési tervet készített. Tagja a városi tanács mellett működő urbanisztikai szakbizottságnak.