Bizonyára sokan hallottak már olvasóink közül az árkosi Kiss Ernőről, pedig többnyire magányosan tölti mindennapjait otthonában. Valójában sosem törekedett a reflektorfénybe, inkább befelé forduló személyiség, aki élete nagy részében egy gyárban dolgozott. A rendszerváltás után két alkalommal is megválasztották alpolgármesternek szülőfalujában, de ezt a munkát is szerényen, visszafogottan végezte, nem azért, hogy hírnevet vívjon ki magának. Ismertségét valójában a hobbijának köszönheti: páratlan, egyedülálló alkotásokat hoz létre. Épületmakettjei komoly mérnöki és művészi adottságokról, rendkívül nagy türelemről és kitartásról tanúskodnak. Életéről és a lassan hivatássá váló makettkészítés örömeiről és nehézségeiről otthonában faggattuk a mestert.
Felmenői
Kiss Ernő a Kiss Ernő utcában lakik Árkoson. Nagyapja testvére, dr. Kiss Ernő (1887–1918) főhadnagy volt az első világháborúban, utána pedig a kolozsvári M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem Ásvány- és Földtani Intézetének tanársegédjeként dolgozott. Egy fronton szerzett betegség miatt tragikus módon hunyt el harmincegy éves korában. Munkája elismeréseként a Magyarhoni Földtani Társulat örökös tagjává avatták.
Kiss Ernő nagyapja, Kiss Ferenc tímár volt, aki Úzvölgyében kapott halálos sebet, nem bírta ki az utat a marosvásárhelyi kórházig. Az ő fia, Kiss Ernő makettkészítő édesapja is tímár volt, aztán az árkosi termelőszövetkezetben dolgozott haláláig.
A pályaválasztás kudarca
Ernő bácsi 1951-ben született Árkoson, az egykori sepsiszentgyörgyi 1-es számú Líceumban (ma Székely Mikó Kollégium) érettségizett. Utána műszaki rajzoló, tervező pályára készült, de a brassói technikumba való felvételire nagyon sokan jelentkeztek, több mint hétszázan voltak hatvanöt helyre, így nem jutott be. Valójában már a szemvizsgán elvágták, mégpedig úgy, hogy mindkét szemét letakarták, valószínűleg a neve miatt – meséli.
Utána elvitték katonának, de a katonaság második évében azzal töltötte a szabad idejét, hogy készült a felvételire, ugyanoda. Meg is tanult mindent, ami szükséges volt. Másodszor már kevesebben jelentkeztek, és nagyon reménykedett, hogy felveszik. Azonban két 8-as szóbelivel és egy 10-es rajzzal sem sikerült a vizsgája, miközben padtársa, aki az ő dolgozatából másolt, hetediknek jutott be. Ilyen idők jártak akkoriban... Nem látta értelmét újra próbálkozni.
Esztergapad és alpolgármesteri szék
Egy zöldség- és gyümölcsértékesítő vállalatnál dolgozott két évet, aztán az akkor induló, IAIA-ként ismert sepsiszentgyörgyi autóvillamossági gyárban talált munkát, ahol harminc éven át, 1974-től 2004-ig volt alkalmazásban. Ott tanulta meg a szakmát, szerszámlakatosként, profilcsiszolóként dolgozott egy német–japán gépen. Valójában szerette is, amit csinált. Ellenőrző szerszámokat, kalibereket gyártottak, amelyeket század- és ezredmilliméteres pontossággal kellett elkészíteni.
A munkája mellett mindig is szeretett barkácsolni, fúrt-faragott, nyolcéves kora óta használja az édesapjától kapott lombfűrészt, amellyel felnőttként gyümölcstálakat, szalvétatartókat, csillárokat készített. Ezekkel alapozta meg a makettkészítő szakmáját – mondja mosolyogva.
Egy ideig többedmagával a helyi kábeltévé-társaságot is működtette. Ők szerelték fel a kábeleket a faluban, de az adó nem működött jól, így végül egy sepsiszentgyörgyi cég építette ki rendesen a hálózatot. Utána egy ideig ő gyűjtötte a havidíjakat, de miután megválasztották alpolgármesternek, ez a beosztása összeférhetetlen volt a tévétársaság működtetésével, így a tévéről lemondott.
Akkor lett először alpolgármester, amikor Árkos közigazgatásilag különvált Sepsikőröspataktól, az árkosi községháza rendbetételében is szerepet vállalt. 2004–2008 és 2012–2016 között volt alpolgármester, a közbeeső időszakban az árkosi pékségnél dolgozott. 2016-tól nyugdíjas. Biztatták, hogy vállaljon még egy ciklust, de nem tette. Akkor már készült a makettezésre, és tudta, hogy rendkívül időigényes ez a munka. „Az alpolgármesteri teendők mellett még most sem lenne készen egy makettem sem” – mondja nevetve.
Az árkosi községházáról készül makett
A legelső makett
Amikor felvették az autóvillamossági gyárba, hat hónapos kurzust kellett végeznie, amelynek befejezésekor szabadság járt. Ezt egy kéréssel sikerült még megtoldania, így végül öt hét szabadságot kapott, amit arra használt fel, hogy árkosi barátaival együtt kerékpárral elmentek Magyarországra. 1975-ben volt ez a kalandos utazás, akkor látta először a Fradi épülő új stadionját. Az előzőt le kellett bontani, mert a B-közép összeomlott – fából volt, s az időjárás tönkretette. A régi stadion már nem volt meg, amikor ott jártak, de egy folyóiratban talált róla képeket, s annyira megtetszett neki, hogy a képek alapján elkészítette a makettjét, amivel nagy örömöt szerzett a klub vezetőinek.
Nem volt könnyű azonban a makett eljuttatása Magyarországra. Először vonattal akarta elvinni, de nem engedték át a határon, ugyanis nem volt semmilyen hivatalos kísérődokumentuma. Talán attól tartottak, hogy valamilyen állami kincset akar kicsempészni... Makett nélkül érkezett tehát Budapestre, a Keleti pályaudvarra, ahol újságírók, tévések is várták, ugyanis előtte telefonon értesítette a klub vezetőségét az érkezésről.
Megbotránkozva fogadták a hírt, hogy a makett a határnál maradt, csak fényképe volt róla. „Azonnal írtak egy újságcikket az esetről a Magyar Nemzet és a Népsport számára. Szerencsére megmutatták nekem, mielőtt megjelent volna, s könyörögtem nekik, hogy írják át, mert engem megbilincselnek hazafelé. Átírták, megúsztam” – meséli.
Három évvel később aztán autóval vitték ki a makettet a felesége unokatestvérével. Akkorra minden szükséges papírt beszereztek, de meg sem nézték, hogy mit visznek.
A foci és a Fradi
Már 1954-től focirajongó – mondja nevetve Ernő bácsi. Édesapjával ugyanis rádión hallgatták az Aranycsapat döntőjét, ahol a magyarok 2:0-s vezetés után 3:2-re kikaptak a németektől. Az apja bánatában felment a kocsmába, berúgott, aztán elénekelte a magyar himnuszt. Két nap múlva el is vitték. Másfél évre ítélték, és a jászvásári ólombányában dolgoztatták, ott kapta azt a tüdőbetegséget, amitől 57 éves korában meghalt.
Ernő bácsi gyermekkora óta focizott, az árkosi futball- és tekecsapatnak is tagja volt fiatalkorában. Már azelőtt Fradi-rajongó volt, hogy személyesen megismerkedett volna a klub vezetőivel, utána azonban még erősebb lett a csapathoz való kötődése. Volt egy közismert krónikása a klubnak, Nagy Béla, akivel nagyon jó barátságba került, és aki 2006-os haláláig minden kiadványt eljuttatott neki, ami a klubról megjelent, egyeseket dedikálva. Később kiderült, hogy a Fradi Múzeumnak sem volt meg minden ezek közül, így néhány eredeti darabot visszaadott nekik, hogy kiállíthassák.
Az új Fradi-stadionról, a Groupama Aréna elődjéről is készített makettet, ugyancsak képről, 1988-ban. Csak akkor látta élőben is a kész stadiont, amikor 1990 márciusában kivitte a makettet. Körbejárta, megvizsgálta, s kiderült, hogy jó munkát végzett: bár ő kevesebb széksort tervezett, nagyon hasonlított.
1990 után állandó kapcsolatban állt a csapattal, rendszeresen járt meccsekre. Állást is ajánlottak neki a klubnál, a feleségének a Fradi-étteremben. De nem tudták rászánni magukat, hogy kitelepedjenek.
A Fradi otthonának makettje
További „csodák”
Még mielőtt nyugdíjba ment, elkészítette az Eiffel-torony mását. Ez ma már kissé rozoga állapotban van, mert sokat játszottak vele a rokon gyerekek. „Szeretném felújítani, de úgy, hogy ki is világítsam, mint ahogy Párizsban néha különböző színekben pompázik” – mondja.
Valójában 2016 után kezdett el komolyabban foglalkozni a makettkészítéssel. Tíznél is többet készített azóta, arénát (Fradi), stadiont (OSK), templomokat (árkosi, barátosi), középületeket (polgármesteri hivatalok, Multinr. stb.).
Az alapanyag, amiből dolgozik, bükkfa préselt lemez. Balázsfalván gyártják különböző vastagságban, négytől tíz milliméteresig. Ezenkívül barkácsboltokban, hobbiboltokban szokott vásárolni.
A préselt lemezt nagy táblákban szállítják általában, de neki kisebbre szabják, így könnyebb csomagolni, szállítani. „Amikor először megrendeltem, kérdezte az illető, hogy mit készítek belőle. Stadionmakettet – válaszoltam. Egy darabig hallgatott, aztán újra megkérdezte. Mondom neki, amikor kész lesz, küldök egy fényképet. El is küldtem, s azonnal felhívott. Azt mondta, ő még ilyent nem látott, s nem is tudta, hogy ilyen csodákat lehet készíteni ebből az anyagból” – mondja nevetve. Budapestről is szokott rendelni olyan lemezt, amelynek a hátsó oldalán van egy vékony szövet, az nem szakad, jobban lehet vágni.
A mester hétköznapjai
Hétkor kel, reggelizik, egy óra alatt elintézi a házon belüli teendőket, aztán máris megy a műhelybe. Két órakor tart egy óra szünetet, ebédel, kávézik. Utána folytatja este hétig, vacsoráig. A vacsoraszünet ugyancsak egy óra szokott lenni, aztán újra kimegy a műhelybe, és általában tíz-tizenegy óráig, de olykor éjszaka egy-fél kettőig is dolgozik, attól függ, mennyire „éli bele magát”. Néha észre sem veszi, hogy elrepült az idő, mert csak a munkára koncentrál. Ha fél kettőkor fekszik le, akkor sem fáradtabb reggel – mondja. Sőt, ahogy felébred, alig várja, hogy folytathassa.
„Épp a Groupama Arénán dolgoztam, amikor egy este hazajött a fiam, s kérdezte, hogy mit csináltam egész nap, mert semmi különbséget nem lát a makett állapotán. Hirtelen fel is mérgelődtem, aztán rájöttem, hogy tényleg nem látszott az aznapi munkám. Néha eltelik egy-két hét, és alig van változás, ha például egy-egy részelemen dolgozom. Ilyenkor szokott megtelni a szoba, a kamra, néha a padlás is különböző darabokkal. Aztán elkezdek mindent a helyére rakni, és egyre látványosabbá válik a makett” – meséli Ernő bácsi.
Fontos a pontosság
Mint mondja, mindent méretarányosan készít, szemre nem lehet dolgozni. A méretről előre megegyezik a megrendelővel, egy a százhoz, egy a nyolcvanhéthez, egy a hetvenhez szokott általában dolgozni.
A stadionoknál az üléseket nem szokta pontosan méretarányra készíteni, hogy jobban látszódjanak. Minden szék mellett hagy fél milliméternyi távolságot, mert a valóságban is van távolság a székek között. Emiatt aztán egypár üléssel kevesebb fér be, de sokkal szebb így, mintha egymáshoz ragasztaná őket. Az OSK-stadion esetében például 8400 helyett csak 8175 szék fért be...
A befektetett munka
Sok mindentől függ, hogy mennyi idő alatt készül el egy makett. A Fradi otthona, a Groupama Aréna volt az első nagyobb vállalása, amelyen másfél évig dolgozott, napi tíz és fél óra átlaggal számolva, beleértve a szombatot és vasárnapot is. Lejegyezte a napi óraszámot, időnként 12–14 órát is dolgozott naponta. Valójában tehát csak szimbolikus az összeg, amelyet kérni szokott egy-egy ilyen alkotásért, nem arányos a befektetett munkával.
Minden makett más, állandóan új kihívásokkal találkozik, ezért nem tudja megunni – mondja. Persze vannak bizonyos munkafázisok, amelyeket már rutinosan végez. Az autóvillamossági gyárban ezredpontossággal dolgozott, amit itt nem lehet, de tizedpontossággal itt is dolgozik. „Én odaadom a tolómércét bárkinek, s két tizednél nagyobb eltérést nem fog találni a stadion székei között, pedig több ezer darabról beszélünk” – jelenti ki. Különböző színű „doszárhátból” készített 5 milliméter széles, 13 milliméter hosszú darabocskákat, melyeket mind ki kell rajzolni, vágni. Egy segédszerszámot is gyártott, amivel derékszögben meghajlítja ezeket.
Az árkosi vártemplomról egy látványrajz alapján készült a makett
Mindent kézzel
Nincs túl sok szerszáma: lombfűrész, dekopírfűrész, körfűrész, asztali fúrógép s egy kézi csiszoló a munkaeszközei. Amikor elkészítette a Multinr. épületmakettjét, a tulajdonos elvitte Hamburgba, ahol látott egy makettkiállítást. Szép volt, de ők számítógéppel, 3D-s nyomtatóval készítették a maketteket.
A szejkefürdői Mini Erdély Parkban is járt, de az is ugyanúgy készült, műanyagból, ezért érheti őket eső, hó, nap, semmi bajuk nem lesz. Fel is hívta onnan egy hölgy, kérdezte, hogy bedolgozna-e nekik. Mondta, hogy ő csak fából dolgozik, ehhez vannak szerszámai. Nagy befektetés volna megvennie a gépeket valamilyen más anyaghoz, nem érné meg neki, már a kora miatt sem. Tehát csak olyant tud elvállalni, amit nem szabadtéren állítanak ki.
Lehet, hogy már csak ő végez ilyenfajta kézi munkát – mondja mosolyogva. Nemigen tapasztalt komolyabb érdeklődést a fiatalok részéről, nincs akinek átadnia a tudományát. Volt egy fiatal érdeklődője, akiről látta, hogy van fogalma erről a tevékenységről, de egy idő után elmaradt. Az okostelefon, tablet és más kütyük elvonják a figyelmüket a valódi kézműves munkától – teszi hozzá. Pedig meg lehetne élni belőle; a nagyajtai és a kökösi templom, valamint két budapesti és egy soproni rendelése van jelenleg.
Miért készít maketteket?
Talán a műszaki pályán való elhelyezkedés kudarca is szerepet játszik ebben, valószínűleg megmaradt benne egyfajta bizonyítási vágy, hogy mérnökként is megállná a helyét. Ha sikerült volna az a felvételi, talán más élete lehetett volna... Kérdésünkre, hogy mérnöki munka-e ez, vagy művészet, így válaszol: „A szakma az alap, előbb szakmát kell tanulnia az embernek. Erre jön a mérnöki pontosság, amihez évekig kell fejlődni, tökéletesíteni kell a tudást. Végül pedig jó megoldásokat kell találni, kreatívnak kell lenni, ami már művészet.” Egy budapesti építészmérnök egyszer azt mondta neki, hogy ő nem merne nekifogni egy ilyen makettnek. Ez volt számára az egyik legfontosabb elismerés.
2014-ben halt meg a felesége, 54 évesen. Szörnyű hónapokat élt át akkor, nem találta a helyét sem otthon, sem a hivatalban. Nemsokára nyugdíjba ment, és rátört a magány. Ezt a fájdalmat is enyhítette a makettkészítés. A műhelyben mindig van tennivaló, szól a rádió, nem érzi magát egyedül. Bevallása szerint nincs oka panaszra, a Jóisten mindig vele volt, most is vele van. „Egészséges vagyok, egyre több elismerést kapok a munkámért. Valójában sosem szerettem a semmittevést, szépen ülni nem tudok... Úgy gondolom, hogy ez a dolgom, egyszer álmodtam is, hogy ezzel bízott meg a Jóisten” – mondja búcsúzóul.
