Az alkotások kielemzéséhez a festő nélkülözhetetlennek tartotta életútjának rövid ismertetését, hiszen a festői pályájához vezető rendhagyó útnak köszönheti azoknak a stílusirányzatoknak a meglelését, melyeket ma a nevével asszociálunk. 

Losonczy István – attól tartva, hogy lehetetlen számára elérni a kortárs alkotók szintjét – eleinte éveken át csak rajzolt, közben elvégezte a Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–művészettudomány szakát „festészeti célból, csak ezt senki sem hitte el – talán még én sem”. Ezzel párhuzamosan, a rendszerváltást követően indult a pécsi Képzőművészeti Mesteriskola, a mai művészeti kar elődje. A leendő képzőművészek megkaptak egy bezárt bányát István-aknán, ahol óriási festményeket és szobrokat alkothattak. Feladatuk minden addigi stílusirányzat elfelejtése volt, az amerikai absztrakt expresszionizmust tűzve ki célul. „Nagy élmény volt egy ilyen gondolat alatt képződni”, emlékezett vissza Losonczy, alkotásaikat bemutatták a budapesti műcsarnoktól egészen Berlinig, ám ezt a korszakot lezárva a nagy ürességben találták magukat.

A rajzolásról festésre való áttérés folyamatának eredményeképp kezdték el foglalkoztatni Losonczyt olyan festészeti alapproblémák, mint a színviszonyok, a formák és a színek, a színértékek, felületek és a kompozíció kapcsolata. Kétezer-ötszáz munkaóra után ekképp született meg a Kőhegy című alkotás, mely legismertebb munkái közé tartozik, és mely a tárlat része volt a Teinben is. A mű csupán négy szín – ultramarinkék, krapplakk, titánfehér és kadmiumsárga – felhasználásával készült el. Ám ez az alkotás egy szakadási pontot is jelentett a festő életében: ráeszmélt, hogy a rajzaiból átmerített részletességgel nem fog tudni „érvényes festészetet művelni” a családi élet és a tanítás mellett.

Ugyancsak a színviszonyok kérdését dolgozta fel a téglás, a népi vásznas és az impozáns színkörös festményein is, melyeken azonos tónusú színeket használt: ezek nem világosabbak vagy sötétebbek egymásnál, csupán színminőségbeli különbségek vannak közöttük. „Ez egyszerűen hangzik, de nagyon nem az. Hiába használod a mobiltelefonodat, hogy megnézd, mennyire sötét vagy világos, nem sokat segít, őszintén szólva. Ezt addig kell csinálni, amíg azt nem mondom, hogy ennél már egyszerűen nem tudok jobbat. És az sokszor elég hosszú folyamat.” Továbbá célul tűzte ki azt is, hogy hasonló művein kétszer ugyanaz a szín ne jelenjen meg egy alkotáson, ami „abban az esetben, ha mondjuk, hetvenkét szín van, már nehezebben észrevehető”.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatokat elemezett a festő a nézőközönséggel együtt. Lehetetlen volna mindet beemelni egy cikkbe, ezért az érdeklődők számára a CuccMucc egy rövid videós összeállítással készül, mely megtekinthető lesz a szervezet YouTube csatornáján.

Váry-Sylvester Péter