A 120 éve született Mohy Sándornak legutóbb 1978-ban volt kiállítása Sepsiszentgyörgyön a múzeumban, úgyhogy időszerűnek találták a szervezők, hogy egy ilyen tárlatot rendezzenek, mely elsősorban a művész portréiból válogat. Érdekessége a kiállításnak, hogy főleg magángyűjteményekből származó anyagot mutatnak meg a közönségnek, így kevésbé ismert munkák is felbukkannak – mondta elöljáróban Bordás Beáta művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) vezetője a tegnap délutáni megnyitón.
Bordás Beáta után Vargha Fruzsina alpolgármester üdvözölte az egybegyűlteket, aki mindenekelőtt arról beszélt, hogy Mohy Sándor sepsiszentgyörgyi tárlata nemzeti, kulturális és identitásképző jelleggel bír, hisz a művész szerepvállalása nemcsak a képzőművészet, a festészet terén fontos és példaértékű, hanem a közösségépítés és közösségszervezés tekintetében is. Diákokat nevelt évek és évtizedek alatt, szabadegyetemeket szervezett, egyéni és csoportos tárlatokon vett részt, művészeti szakkollégiumok és szellemi műhelyek alapítója. Olyan közösségek és művészegyéniségek kerültek ki a keze alól, akik a későbbiekben és akár napjainkban is szerves részét képezik a művészeti nevelésnek, valamint az identitás megőrzésének a színekkel, vonalakkal, formákkal való megnyilatkozásban. „Mohy Sándor színei, témái, valamint sajátos közlésmódja által megteremtette maga körül, majd tovább sugározta azt a szellemiséget, mely a mindennapok valóságából töltekezik, ugyanakkor kifejezésmódjában törekszik az új felé, tanul a nyugati példákból, melyeket ötvöz az itthon vagy az otthon hangulatával” – fogalmazott az elöljáró.
A továbbiakban Gazda József művészettörténész osztotta meg gondolatait a közönséggel, aki személyesen is ismerte a festőművészt, s aki maga is kölcsönzött képeket a tárlathoz. Mint mondta, 34 évvel ifjabb volt a művésznél, de Mohy barátjául fogadta. Mindenekelőtt az emberről mesélt, aki szívesen megosztotta gondolatait, művészetét az érdeklődőkkel, de a művészt is méltatta, akit a XX. századi erdélyi művészet három legfontosabb egyénisége közé sorol Nagy Albert és Nagy Imre társaságában. Röviden mindhármukat bemutatta, és ezáltal egy korrajzot is felvázolt a szocialista realizmus időszakáról, melynek fő célkitűzése szerinte a hazugság volt. Mint elmesélte, Mohy nem hódolt be a hatalomnak, munkáit ezért olykor „kizsűrizték” a különböző tárlatokról, ami rendkívül érzékenyen érintette. Szobrászként indult, de csakhamar átvedlett festővé, hisz számára két szent dolog volt: a forma és a szín. Festői világában is a robusztus, erőteljes formák érdekelték, melyeket a kifejezésre való törekvésében sajátosan egyéni síkokra bontott. A kubistáktól tanult, és egy olyan egyedi stílust alakított ki, melyet a nagy formák mellett „a nagyon érzékeny, átérzett színvilág” határozott meg. Olyan egyedi nyelvet teremtett, mely rengeteg vázlat nyomán formában és színekben is tökéletesen kidolgozott képekben nyilvánult meg. A művészetben mindig feloldódó ember volt, aki hitt abban, amit csinál – összegzett Gazda József.
Ezután Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének köszöntő szavai következtek, aki elmondta, hogy „immáron tusványosi hagyományok ezek az EMŰK-ös kiállítások, Tusványos így szól a művészetről is”. De azért az elmúlt években sem maradtunk kiállítások nélkül, mert a Covid ellenére sikerült közösen megszervezni a Kopacz Mária-, Plugor Sándor-, Antal Imre-tárlatokat, mint ahogy a családi gyűjteményben lévő keresztény művekből készült Transzcendencia című kiállítás is bemutatkozhatott Sepsiszentgyörgyön is. Mohy Sándorról mindenekelőtt a kubista hagyományok összefüggésében beszélt a politikus, szerinte az erdélyi kubizmusnak egy teljesen egyedi stílusát teremtette meg, mely hagyományt mások is folytatták, a szobrászatban például Benczédi Sándor. Mindkettőjükre a humor is jellemző, mely nem politikai rezisztencia volt a részükről, hanem egy csodálatos életigenlés – mondta továbbá, a művész képeivel is alátámasztva szavait. „Ezeknek a képeknek a vidámsága szinte kiugrik az emlékezetünkben a szocializmus mérhetetlen unalmasságából, szürkeségéből. Születhettek volna Európának bármely táján ezek a festmények, de a Ceaușescu-féle román diktatúra körülményei közepette születtek meg, és ennek fényében még inkább egészen egyedülálló művésznek tekinthetjük Mohy Sándort. Ez az életösztön és életszeretet volt az az erdélyi magyar esszencia, mely a XX. század hányattatásai közepette segített életben maradni” – fogalmazott Németh Zsolt, majd egy idézetet is felolvasott a művésztől, akinek festményei szerinte férfias és egyben lírai alkatról tanúskodnak: „A művészetet sem tanulni, sem tanítani nem lehet. A művészet a csodálkozás, szerelem és kifejtő erő hármas egységének a megvalósulása.”
Végezetül a házigazda intézmény vezetője, Bordás Beáta megköszönte a magángyűjtők, mindenekelőtt Takács Péter százhalombattai gyűjtő segítségét a kiállítás létrehozásában, és elmondta, hogy az ő képeik mellett a Sapientia Alapítvány és a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményéből is válogattak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kiállítás két hátsó teremben is folytatódik, valamint az EMŰK által szervezett további eseményeket is a közönség figyelmébe ajánlotta. A megnyitó koccintással ért véget, a kiállítás augusztus 20-ig látogatható az EMŰK földszinti kiállítóterében.
