– Ezt a füvet én gyökerestül kihúzom – mondta hetvenkedve a többi madárnak.
A fű nagy volt, a búbos pacsirta kicsike. A madarak nem hitték, hogy boldogul.
– Gyönge vagy te ahhoz – csúfolták.
Erre a kicsi pacsirta megmérgesedett, s leröppent a fáról a fű mellé. Csőrébe vette a rezgőfű szárát, s nagyot rántott rajta. A fű meg sem rezdült.
– Minek erőlködsz, hiszen úgysem bírsz vele – mondták a madarak.
De a búbos pacsirta csak nem tágított. Próbálta jobbról, próbálta balról. Mikor ötödszörre rugaszkodott neki, a fű szára elszakadt, a kicsi pacsirta pedig hanyatt esett. A madarak úgy kacagtak, majd lefordultak a fáról.
Elszégyellte magát erősen a búbos pacsirta. De nem akarta megvallani, hogy felsült. Hencegve azt csicseregte hát:
– Én is így akartam! Én is így akartam!