Még el sem ült rendesen az Orbán Viktor magyar miniszterelnök tusványosi beszéde miatti vihar, mely során minden magára valamit is adó román politikus, párt, szervezet némi fáziskéséssel ugyan, de alaposan kimutatta a foga fehérjét, vérre menően megvédve az egységes román nemzetállamot – egyben keményen körberugdosva az RMDSZ-t és az erdélyi magyarság nem kis hányadát –, a hétvégén már ennek pont az ellenkezőjét tapasztaltuk: a nemzeti kisebbségek iránti végtelen szeretetről papoltak. Nem is akárkik, hanem az ország legmagasabb tisztségeit betöltők, Klaus Iohannis államfő, illetve Nicolae Ciucă miniszterelnök. Nem kevesebbet állítottak, mint hogy Erdély a tolerancia, az etnikumok közötti békés együttélés, a kölcsönös tisztelet földje (és mint olyan, modellértékű Európában), illetve Románia továbbra is megvédi kisebbségei jogait és érdekeit, és egy minél be- és elfogadóbb társadalom kiépítésére törekszik. Szívmelengető szavak, csak ne cáfolná őket megint az a fránya valóság.

Kezdjük talán azzal, hogy még véletlenül sem az erdélyi magyarság, székelység körében hangzottak el, hanem Szászföldön, ahol mindkét elöljáró meg is dicsérte a szászokat, hogy élen jártak a mellettük élő nemzetekkel való békés együttélés, együttműködés kialakításában. A kulcsszó ebben az esetben sajnos a jártak, azt ugyanis az urak elfelejtették megemlíteni, hogy mára már csak mutatóban találunk szászokat az országban, és ebben a román államnak nem kis szerepe volt – lásd kiárusításukat a Ceaușescu-érában Nyugat-Németországnak. Egy mára már jobbára eltűnt kisebbséggel szemben pedig könnyű nagyvonalúnak lenni.

De talán még ennél is szánalmasabb, dühítőbb, nevetségesebb: azon túl, hogy tudathasadásra emlékeztet az egész nyilatkozatcsomag, egyben végtelen cinizmusról és képmutatásról árulkodik. Sem a kormányfőt, sem az államfőt láthatóan nem zavarta az a tény, hogy szászföldi performance-uk előtt egy nappal Székelyudvarhelyen a keményvonalas nacionalisták egy kis, de annál hangosabb – úzvölgyi,  sepsiszentgyörgyi és legutóbb tusványosi megnyilvánulásukról is jól ismert – csoportja román zászlók erdejében azt próbálta egyebek mellett megértetni a szerintük megátalkodott helyiekkel, hogy mennyire fontosak a román szimbólumok (mint a himnusz), illetve hogy Erdély az idők kezdetétől román föld. Amint a jelek szerint az sem érte el a legfőbb állami méltóságok ingerküszöbét, hogy a sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai focicsapatok folyamatos nacionalista támadásoknak voltak kitéve az elmúlt időszakban, vagy hogy továbbra is teljes erőbedobással zajlik a székely-magyar jelképek elleni vagy éppen az anyanyelvhasználatot ellehetetlenítő hadjárat. Mindez Erdélyben, a tolerancia földjén, Romániában, a kisebbségi lét mennyországában, a nemzetiségek békés együttélése, a kultúrák, hagyományok és természetesen a múlt kölcsönös tisztelete jegyében.