Az internet végtelen lehetőségeinek korában egyre inkább a kép, a vizuális információk határozzák meg az életünket, ezzel együtt megváltoztak az olvasási szokásaink, a könyv kultúrája lassan háttérbe szorult. Ha mégis érdeklődnénk az irodalom iránt, gyakran a hangoskönyvet választjuk, a könyvtárak népszerűsége csökkenőben. Azonban van, aki esküszik a könyvtárra, és azt vallja, hogy mindaz, amit ez az intézmény képvisel egy város életében, máig megkérdőjelezhetetlenül fontos, mert leginkább a könyvek által fejlődik a társadalom és azon belül minden kisebb-nagyobb közösség. A sepsiszentgyörgy Bod Péter Megyei Könyvtár egyik leghűségesebb olvasójával, Păcurar Boga Ilonával beszélgettünk.
„Hatvan éve, 1962 szeptemberében iratkoztam be a könyvtárba, amikor harmadik osztályosként bekerültem a Székely Mikó Kollégiumba. Akkor a kollégium épületének a sarkán volt a könyvtár, amelyet a tanítók már az évnyitón a diákok figyelmébe ajánlottak... De még azelőtt, olyan hatéves koromban egyszer két unokatestvérem bevitt a kollégium előcsarnokába, ahol a főbejárat környékén rengeteg múzeumi tárgy és sok könyv volt kiállítva, és annyira tetszett nekem az a hely, hogy állandóan visszakívánkoztam” – mesélte a könyvekkel való kapcsolatának történetét Ilona néni.
Később azt a kis múzeumi szobát felszámolták, a tárgyak átkerültek a múzeumba, a könyvek pedig a könyvtárba. Tehát 1962 óta látogatja a könyvtárat, kezdetben egy összehajtható kis lapocska volt a belépő, amelyet a könyvtárosnak és az olvasónak is alá kellett írnia a kölcsönzésnél. Azóta az élete része ez az intézmény, öt gyermekét és unokáit is a könyv szeretetére nevelte. „A kikölcsönzött kötetekből rengeteget tanultam, egyiknek sem volt leépítő jellege, sőt, személyiségformáló erővel hatottak rám és a gyermekeimre is. Feljöttünk a könyvtárba, és itt minden szükséges ismeretet megtaláltunk, amikor még nem volt az internet.”
Hangsúlyozta: bárhol is volt a könyvtár az elmúlt hatvan év alatt, ő mindig látogatta. Egy időszakban a Csíki utcai egykori zsidó kultúrotthon épületében, később az Olt utcai egykori Ferencz-házban működött a könyvtár, és végül 1974-ben költözött a mai székhelyére. Az 1977-es földrengés után, amíg az épületet javították, egy ideig újra az Olt utcába vitték a könyveket, aztán a nyolcvanas évek elején költöztek végleg vissza – emlékezett.
Gyermekkoráról is mesélt, és ennek fényében még hangsúlyosabbá vált a könyvtár megtartó és jellemformáló hatása az életében. Előpatakon született, édesapja román volt, édesanyja Békés megyéből származott, de kilencnapos kora óta nem a szülei nevelték, mert a születése után kiderült, hogy az édesanyjának rendkívül súlyos csontritkulása volt, két bordáját és a lábszárcsontját is műteni kellett. Hét évig volt kórházban, Bukarestben kezelték. Ilona néni Sepsiszentgyörgyön nőtt fel, jómódú családoknál, akiket tönkretett a kollektivizálás. Sebészorvos szeretett volna lenni, de az anyagiak miatt csak a textil szakiskolát végezhette el, nem volt más lehetősége. Bentlakásban lakott és jól tanult, igyekezett képezni magát minden irányban: kézilabdázott, irodalmi vetélkedőkön vett részt, gépírást tanult, francianyelv-diplomát szerzett Pécsett.
Manapság is rendszeresen bejár a könyvtárba, hetente kétszer is. Mint mondta, olyan számára ez az épület, mint egy menedékhely, ahol mindig biztonságban érzi magát. Az ott dolgozók is kedvesek számára – tanult emberek, akik szépen beszélnek, tisztelettudóak, segítőkészek. Hatvan év alatt egyszer sem volt összetűzése egyetlen könyvtárossal sem, ritka, hogy valahol ilyen kiszolgáló személyzettel találkozzon az ember – jelentette ki.
„Ha lehetőségem lett volta, beköltöztem volna a könyvtárba. Szívesen lettem volna ott túsz, kapus, telefonkezelő, bármi. Még ma is jönnék, ha hívnának. Ha éjjel hívnának, éjjel is jönnék. Ha azt mondanák, hogy a könyvtárnak szüksége van rám, helyettesíteni kell valakit, gondolkodás nélkül indulnék. Mert rendkívül hálás vagyok ennek az intézménynek. Nem volt könnyű életem, de bármilyen nehézséggel is találkoztam, itt mindig segítséget kaptam. Ha sofőriskolában tanultam, nyelvet tanultam, gépírást vagy bármit, itt mindig fontos ismeretekre tettem szert. Pénzben nem is lehetne kifejezni, hogy mit jelentett, mit jelent számomra a könyvtár” – mondta elérzékenyülten.
