Demeter Virág Katalin
Nyár, vakáció. Gyermekeknek öröm, szülőknek igen gyakran fejtörés: hol, miként töltse el a gyermek az egyszeriben rázúduló szabadidőt, a családi nyaralás és a néhány napos táboron kívül (már ha futja ezekre)? Városon különösen nagy gond megfelelő helyet találni a felszabadult gyermeksereg energiáinak levezetésére. Nincs túl sok zöldövezet, maradnak hát a parkok, játszóterek, ahol leggyakrabban szülő, nagyszülő, esetleg nagyobb testvér felügyelete mellett játszhatnak.
Sepsiszentgyörgy szerencsés ebben a tekintetben. Az Erzsébet park viszonylag tágas tér, sokan sétálnak, játszanak, szórakoznak itt, és a lakónegyedi játszóterek is jól felszereltek. Utóbbiakat leggyakrabban tömbházak sora öleli körül, és szinte mindig akad, akit zavar a gyermekzsivaj, s megesett már az is, hogy a szúrós tekintetek mellé keresetlen szavak társultak, ha kicsit nagyobb, vidámabb volt az ott összeverődött gyermeksereg...
A Szemerja negyedben az egyetem épülete mögötti tágas terület igen közkedvelt közösségi térré nőtte ki magát az évek során. Sorompó zárja el az autók útját, így a forgalomtól sem kell tartani, kosárpalánk is áll a pályák szélén – nem csoda hát, hogy a közelben lakók közül, felnőttek és gyermekek sokan itt gyűlnek össze a szabad idejükben. Lehet fogócskázni, kosárlabdázni, békésen biciklizni és rollerezni, beszélgetni a pálya szélén.
Az egyetem hatalmas épületében most éppen szünetel az oktatás, az ingatlanban székelő közintézményekben azonban nem állt le a tevékenység, a téren pedig továbbra is játszanak a gyermekek. A napokban egy, az épületben dolgozó alkalmazott azonban megelégelte a gyermekek jelenlétét, s ennek hangot is adott. Megszólította a közelben játszó gyermekeket, szóvá tette, hogy hangosak, zavarják a munkát, sőt, még azt is kifogásolta, hogy pattogtatják a labdát az aszfalton. Elküldte hát az apróságokat, s azt tanácsolta nekik, térjenek vissza később, délután hat óra után, akkor már senki nem lesz az irodákban... És a gyermekek szót fogadtak neki, távoztak.
A történtek óta folyamatosan azon gondolkozom, mit kéne csinálniuk pajkos, játékos kedvű gyermekeinknek? A lakásban folyton rájuk szólunk, hogy ne zajongjanak, halkabban játszanak, mert hát társasházban élünk, zavarják a szomszédokat. Ha a játszótéren gyűlnek össze, az ott lakók miatt kell fékezni őket. A város körüli erdők közelébe az egyre gyakrabban felbukkanó medvék miatt nem merünk kimenni velük. És akkor itt van ez a nagy, biztonságosan körülhatárolt tér, ahol még a pattogó labda hangja is elviselhetetlen valaki(k) számára. Marad hát a kérdés: hol pattogjon a labda, hol játsszon a gyermek?...
