Bizonyára sokan vannak, akik inkább a zajos, zenés, tömeges szórakozásra vágynak kikapcsolódás gyanánt. Ők úgy gondolhatják, hogy a munka, a mindennapi stressz, a rohanás, az információözön „legyőzhető” egy kiadós, akár napokig tartó bulizással. Ám azok is sokan lehetnek, akik pitymallati madárcsicsergésre szeretnének ébredni, napközben pedig a napi rutinból való kikapcsolódást egy természetes közegben való bekapcsolódással, mondjuk, egy hegyi kirándulással érik el.

Azt hiszem, nem kétséges, hogy testünk-lelkünk-szellemünk hármasának mire van igazán szüksége. Mégis, milyen nehéz ilyen helyet kapni, ahol megfelelő arányban van lehetőség a szórakozást is biztosító kikapcsolódásra és a természet még elviselhető módon megőrzött rendjébe való bekapcsolódásra. Ahol elviselhető mennyiségben és hangerővel szól a gépzene (fontos megkülönböztetni a több tízezer watt erősségű, néha kilométerekre is eljutó dübörgést a jóval csendesebb, ne adj’ isten, élő muzsikától), ahol az embertömeg nyüzsgése sem elviselhetetlen, s ahol alkalom adódik akár ismeretlenekkel is szóba elegyedni. Na, nem föltétlen a napi információkról vagy a medvetámadások, balesetek hírei­ről, hanem mondjuk a madarak viselkedéséről vagy éppen családi elégtételeinkről.

Nehéz ilyen helyet kapni, mert ma már a turizmus iparág, amelynek – mint minden gazdasági tevékenységnek – alapvető célja a profitszerzés. Pihenőszabadságunk nagy hányadát pedig egyre inkább a turisztikai szakemberek szervezik meg, s bár mindez részben szolgálja a pihenést, a kényelmet, jó szolgáltatásokat nyújt, segíti a feltöltődést, néha gyógyulást biztosít, a csend birodalmát aligha pótolhatja.

Ezért ne habozzunk egy-két hetet olyan helyen eltölteni, ahol „hallani lehet a csendet”. Még akkor is, ha itt általában a „kényelmi” körülmények, enyhén szólva, hagynak kívánnivalót maguk után.