A román politikum és a bukaresti sajtó jelentős része példátlan egységbe tömörülve sorra közli „tényfeltárónak” szánt anyagait a budapesti kormány Erdélybe érkező támogatásairól, az ország egységét veszélyeztető támadásként tálalva ezeket, mintha bizony egy itt épülő stadion, bővülő farm vagy megújuló templom felérne egy Bukarestre irányított rakétával. A vádak abszurditásán túl lehetetlen nem észrevenni, hogy összehangolt akcióról van szó, amely a kormánypalotától az önkormányzatokon át a sportlétesítményekig mindenhová begyűrűzött, és amely során az egykori Securitate által is bevetett módszereket alkalmaznak, mint a diverzió, a félretájékoztatás, a hangulatkeltés, a nacionalista érzelmek kiaknázása.

Az úgynevezett „híranyagok” olykor valóságos vádiratok, az újságírói kérdések sokszor már-már a vallatások hangnemét idézik, az úgynevezett véleménycikkek, elemzések kész összeesküvés-elméletek, amelyek világképe szerint Orbán Viktor a rasszista főgonosz, a Szentfölddé avanzsált Ukrajnát megtámadó Vlagyimir Putyin hű segítője, az RMDSZ a magyar miniszterelnök beépített ügynöke, a romániai magyarság pedig tudatlan, önálló gondolkodásra képtelen, megvezetett és megvásárolt birkák gyülekezete.

Mindezek a jelek – a támadás intenzitása, a politikai elit és a média egysége – arra utalnak, hogy a mostani magyarellenes össztűz a mély­állami struktúrák felől érkezik, a Securitate valamelyik utódszervezetének laboratóriumaiban dolgozhatták ki. A kérdés már csak az, hogy mi az indíttatás és mi lehet a cél.

A választ nem tudhatjuk, csak feltevéseink lehetnek. A legegyszerűbb magyarázat, hogy a román politikusok és a média közismert megfelelési kényszere, „Európa-barátsága” miatt indult e hullám. Egy másik magyarázat, hogy a román államhatalom a Magyarország ellen irányuló nyugati támadások örve alatt szeretné „lerendezni” a romániai magyarság ügyét is, az itt élő magyarok jogos igényeit Orbán Viktor „szélsőségességével” próbálva összemosni. A politikai elit hitelességi válsága is lehet kiindulópontja e jelenségnek: a felmérések szerint a román társadalom elveszítette bizalmát vezetőiben, a gazdasági nehézségek miatt télen utcai megmozdulások, tüntetések lehetnek – az ellenségkép gyártása, a magyar kártya kijátszása ilyen helyzetekben kedvelt eszköz a romániai közéletben. A negyedik lehetséges magyarázat a Nézőpont azon korábbi felmérésében keresendő, hogy Orbán Viktor minden démonizálási kísérlet ellenére is egyre népszerűbb a románok körében: attól tarthatnak Bukarestben, hogy egy Orbán Viktorhoz hasonló karizmatikus, a nemzeti érdekekért kiálló, szükség esetén konfliktusokat is felvállaló politikus kerülhet hatalomra, aki boríthatja a jelenlegi berendezkedést.

Bármi legyen is e támadássorozat célja, abban reménykedhetünk, hogy a román társadalom többsége ma már talán kevésbé fogékony a gyűlöletszítási próbálkozásokra, és belátja: ha gondjaink, bajaink közösek, megoldásokat is könnyebb lehet együtt keresni.