Tegnap nem mindennapi esemény helyszíne volt a Bujdosó vendéglő: 1952-ben, azaz hetven évvel ezelőtt végzett véndiákok találkoztak. Négyen voltak jelen, egy hozzátartozó révén pedig egy ötödik társuk is képviseltette magát.
A véndiákok 1948–1952 között tanultak az akkori kézdivásárhelyi Erdészeti Műszaki Középiskolában, a mai Nagy Mózes Líceum elődjében, az évfolyamon két párhuzamos osztályban ötvenketten voltak, ma tudomásuk szerint mindössze heten vannak életben. Idős, de kitűnő szellemi frissességnek örvendő, sőt, a mai napig aktív emberekről van szó.
A találkozón dr. Deák István erdőmérnök (a köztudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja), Zölde-Fejér Sándor építészmérnök, Sandy András erdésztechnikus (született Futásfalván, lakhely Csíkszereda) és Bíró Lajos (született Csomortánban, lakhelye Csíkszereda) erdőmérnök vett részt, az Egyesült Államokban élő Sándor Máriát (született Balogh) Fegyver-Demeter Attila képviselte. Hodor Károly azért nem jelent meg, mert megműtötték, míg egy román nemzetiségű kortársuk a korábbi találkozókon sem vett részt.
A tegnapi találkozó története ott kezdődött, hogy a megszokott 10, 20, 25, 30 és 50 éves találkozók múltával eldöntötték: fél évszázad eltelte után minden évben összeülnek feleleveníteni a diákéveket, amiről egyébként csak szép emlékeik vannak. Akárcsak néhai tanáraikról, így például Szőcs Mihály tanár-aligazgatóról (Ozsdola, 1894. március 30. – Kézdivásárhely, 1991. június 27.) vagy a szakíróként is ismert osztályfőnökükről, Kádár Zsomborról (Barót, 1923. július 31. – Marosvásárhely, 2008).
A résztvevőket családtagjaik is elkísérték, ebéd előtt pedig személyes gondolataikat, emlékeiket elevenítették fel. „Mindenkinek egyformán telik az idő. Ez vélhetően az utolsó találkozó, amelyet szervezett formában tartunk, de a kapcsolatokat ápolni fogjuk” – mondotta a baróti születésű, Marosvásárhelyen élő Deák István.
Az Oroszfaluban született, Kolozsváron élő Zölde-Fejér Sándornak a sors úgy hozta, hogy építészmérnök lett, a kommunizmus alatt a vegyi üzemek építésénél asszisztált, közel négy évig Németországban is dolgozott mint építőtelep-vezető. Saját cégét még a mai napig vezeti az 1935. január 1-jén született szakember, elmondása szerint csak jövő évben „teszi le a lantot”, mert vannak megkezdett munkái. Mint minden résztvevőnek, neki is akad érdekes története. „A tanár megkérdezte az osztálytól, hogy ki volt Lenin, én elég hangosan odasúgtam a padtársamnak, hogy Lenin egy tekergő volt. Ebből nagy baj lett, hiába finomítottunk, hogy sokat járt erre s arra, Szőcs Mihály közbenjárásának volt köszönhető, hogy egy évvel később érettségizhettem” – emlékezett vissza.
A találkozón emléklapokat is kiosztottak egymás között: a Rubin oklevéllel az a céljuk, hogy emlékeztessék egymást a találkozójukra, ugyanakkor emléket hagyjanak hátra családjaik részére.
