A sepsiszentgyörgyi csapat hamar előnybe került, azonban a svéd Djurgårdens IF már az első félidőben fordított, majd a szünet után harmadszor is betalált, így az első mérkőzéshez hasonlóan a visszavágón is 3–1 arányban győzött a Konferencia Liga-selejtező 3. körében. A háromszéki együttes hétfőn 17 órától az FC Voluntari vendégeként lép pályára az Anghel Iordănescu Stadionban a SuperLiga 5. fordulójában.
Először a házigazdák veszélyeztettek, azonban Haris Radetinac erőtlen lövését Niczuly Roland magabiztosan védte. A határozottan kezdő székelyföldi csapat már a 8. percben előnybe került, Cosmin Matei szabadrúgása a kapus előtt megpattanva a kapufa segítségével a hálóba vágódott (0–1). A svéd együttes gyorsan válaszolt, a 12. percben Piotr Johansson előkészítése után a középen érkező Hampus Finndell a bal alsóba továbbított (1–1). A skandináv gárda átvette az irányítást, majd a 23. percben Magnus Eriksson sarokrúgásából Joel Asoro fejelt a hálóba (2–1).
Az erőteljesebben és gyorsabban játszó Djurgården szünet után is többet birtokolta a labdát, az 54. percben Marcus Danielson távoli lövését hárította a háromszéki kapus. Aztán a 71. percben a hazai csapat beállította a végeredményt, egy ellentámadás végén Asoro a védőket lerázva a jobb alsóba bombázott (3–1). A 23 éves svéd csatár négy gólt szerzett a Sepsi OSK elleni selejtezőben. A székelyföldi klub a folytatásban a belföldi versenysorozatokra összpontosíthat, míg az északi klubnak a Konferencia Liga playoffkörében a ciprusi APOEL Nicosia lesz az ellenfele.
Konferencia Liga-selejtező, 3. forduló, visszavágó: Djurgårdens IF–Sepsi OSK 3–1 (2–1) – összesítésben: 6–2.
Stockholm, Tele2 Arena, mintegy 20 ezer néző. Vezette: Sascha Stegemann (Németország). Djurgården: Zetterström – Johansson (Löfgren, 76.), Hien, Ekdal, Bengtsson – Finndell (Danielson, 46.), Schüller (Banda, 29.), Eriksson – Asoro, Edvardsen (Wikheim, 63.), Radetinac (Doumbouya, 76.). Vezetőedző: Kim Bergstrand. Sepsi OSK: Niczuly – Ispas, Mitrea, Niňaj, Dimitrov (Ciobotariu, 88.) – Matei (Dragomir, 88.), Păun, Aganović – Bărbuț (Achahbar, 72.), Rondón (Tudorie, 72.), Damașcan (Rodríguez, 62.). Vezetőedző: Cristiano Bergodi. Gólszerzők: Finndell (12.), Asoro (23., 71.), illetve Matei (8.). Sárga lap: Edvardsen (1.), Danielson, (89.), illetve Păun (21.), Niňaj (79.), Mitrea (83.), Rodríguez (86.).
További eredmények: Kolozsvári CFR–Sahtior Szoligorszk (fehérorosz) 1–0 (gólszerzők: Betancor 37.) – összesítésben: 1–0, FC Petrocub Hîncești (moldovai)–MOL Fehérvár FC 1–2 (gsz.: Sandu 34. – tizenegyesből, illetve Zivzivadze 31., 40.) – összesítésben: 1–7, FCSB–Dunaszerdahelyi DAC (szlovákiai) 1–0 (gsz.: Cordea 29.) – összesítésben: 2–0, Universitatea Craiova–FK Zorja Luhanszk (ukrán) 3–0 (gsz.: Da Silva 5., Baiaram 53., Bancu 56.) – összesítésben: 3–1.