Labdarúgás, Európai SzuperkupaA Real Madrid ötödik diadala

2022. augusztus 12., péntek, Sport

A Bajnokok Ligájában címvédő Real Madrid 2–0 arányban nyert szerdán az Európa-liga-győztes Eintracht Frankfurt ellen az Európai Szuperkupa-mérkőzésen. A spanyol klub – 2002, 2014, 2016 és 2017 után – ötödször hódította el a trófeát, ezzel utolérte az AC Milan és az FC Barcelona csapatát az örökrangsor élén.

  • Fotó: Facebook / UEFA Champions League
    Fotó: Facebook / UEFA Champions League

Az első lehetőség a frankfurti labdarúgók előtt adódott, de nem tudtak élni vele. A folytatásban átvette a játék irányítását a spanyol együttes, több veszélyes helyzetet is kialakított, ám ezek kimaradtak. Egészen a 37. percig, akkor egy szöglet után visszafejelt labdát David Alaba közelről a kapuba lőtt, így egygólos Real-előnnyel mehettek szünetre a csapatok.

A második játékrészben ment előre a német alakulat, viszont komoly helyzetig nem jutott, a madridi ellentámadások több veszélyt jelentettek. A 61. percben a kapufa még mentett, de nem sokkal később Karim Benzema 15 méterről betalált. Ezzel a góllal a francia támadó lett a spanyol gárda második legeredményesebb gólszerzője, már csak Cris­tiano Ronaldo van előtte.

A hajrában mindent megpróbált a Frankfurt, de a madridi védelem sikeresen verte vissza a próbálkozásokat, így Carlo Ancelotti együttese a spanyol bajnoki cím és a Bajnokok Ligája-trófea után egy újabb értékes serleget gyűjtött be. Az olasz szakember negyedik Szuperkupa-diadalát ünnepelhette, kétszer az AC Milan és kétszer a Real Madrid trénereként ért a csúcsra.

Eredmény, Európai Szuperkupa: Real Madrid (spanyol)–Eintracht Frankfurt (német) 2–0 (gólszerzők: Alaba 37., Benzema 65.).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1231
szavazógép
2022-08-12: Sport - Miska Brigitta:

Kettős vereséggel búcsúzott a Sepsi OSK (Labdarúgás, Konferencia Liga-selejtező)

A sepsiszentgyörgyi csapat hamar előnybe került, azonban a svéd Djurgårdens IF már az első félidőben fordított, majd a szünet után harmadszor is betalált, így az első mérkőzéshez hasonlóan a visszavágón is 3–1 arányban győzött a Konferencia Liga-selejtező 3. körében. A háromszéki együttes hétfőn 17 órától az FC Voluntari vendégeként lép pályára az Anghel Iordănescu Stadionban a SuperLiga 5. fordulójában.
2022-08-12: Sport - :

A férfi gyorsváltó szerezte a századik aranyérmet (Úszás, Európa-bajnokság)

Verrasztó Dávid ezüstérmet nyert 400 méter vegyesen a római úszó Európa-bajnokság tegnapi nyitónapján. A Németh Nándor, Márton Richárd, Holló Balázs, Milák Kristóf összeállítású 4 × 200 méteres magyar férfi gyorsváltó országos csúccsal lett Európa-bajnok. Ez a magyar úszósport történetének 100. aranyérme a kontinensviadalokon. A nőknél a Pádár Nikolett, Hosszú Katinka, Késely Ajna, Ábrahám Lilla összeállítású staféta a harmadik helyen ért célba. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú begyűjtötte a 97. érmét világversenyeken.