Guy de Maupassant (1850, Fécamp – 1893, Párizs) jelentéktelen tisztviselőként, de írói képességének tudatában olykor szobája ajtaját is magára zárta, így nemcsak jelképesen, de a valóságban is elzárkózott a lazább életmódtól.
Beköszöntőképpen jelentette meg az azonnal sikeressé vált, Gömböc című novelláját a Médani estékben (hat író egy-egy novelláját tartalmazó kötet). Az 1880-ban megjelent nagy sikerű könyvet hihetetlen gyorsasággal követték regényei és elbeszélései. A Tellier-ház (1881), Fifi kisasszony (1882), Egy élet (Egy asszony élete, 1883). Utazásai során Észak-Afrikában szerzett tapasztalata alapján írta meg első sikeres regényét A szép fiú címmel (Bel Ami, 1884). Később film is készült ebből a regényéből. Ezt követően egymás után jelentek meg A Rondoli lányok (1884), Yvette (1885), majd jelentősebb regényei közül a Péter és János (1888), az Erős, mint a halál (1889), és megromlott szellemi állapotát jelző kísértetnovellája, a Horla (1891). 1892-ben öngyilkosságot kísérel meg. Életét sikerül ugyan megmenteni, elmeállapotát azonban menthetetlennek tartják, zárt intézetbe kerül. Másfél évig él, szellemileg teljesen elbutultan, szótlanul vegetálva, aztán 1893 nyarán „szabadul meg”, amire másfél éve várt, önmagától.
„El kell utaznunk, jó messzire, hogy megérthessük, milyen közel van minden, mennyire rövid és üres. Amikor az ismeretlent keressük, akkor vesszük észre, hogy minden csak középszerű és gyorsan ellobog, amikor bejárjuk a földet, csak akkor látjuk, milyen kicsi, s majdnem mindenütt ugyanaz.” (Rondoli nővérek)
Ha egy ember visszatekint saját addig bejárt életútjára és azt megkísérli értelmezni önmaga számára, bármilyen következtetést levonhat belőle hajlamának megfelelően. Ezt teszi írónk is. Csakhogy ekkor még nem érintette meg az elmebaj, alkotó életének teljében halmoz sikert sikerre. Lám csak, mégis ott lopakodik rejtve a sötét jövőt érintve egyelőre felismerhetetlenül. Tisztelt olvasóm, vajon nem érintette meg Önt is a valami okból váratlanul felbukkanó Rossz? Mert engem igen. Elűzzük, mert zavar, de vissza-visszatér, csökönyösen, mégis. Aztán, ha következetesek vagyunk, elmarad, de ha hagyjuk meghatározó módon eluralkodni állapotunkon, egyre mélyebbre kerülünk, ahonnan már nem tudunk kikapaszkodni. Így történt a szellemi sötétség uralma alá került Maupassant-nal is.
