Nagy D. István
Hatalmas médiakört futott az elmúlt napokban az országos fogyasztóvédelmi hatóság elnöke, Horia Constantinescu, aki alaposan kiosztotta előbb a hazai idegenforgalmat, aztán a kereskedőket, majd közvetve a lakosságot is. Az elnök az általa irányított intézménynek a tengerparti településeken végzett – meredek felfedezésekre vezető – ellenőrzéseit követően szólalt meg: a hatósági mundért is védve lesújtó képet festett a romániai idegenforgalomról, majd mintegy visszakézből az igényesség kapcsán becsületesen odamondott a fogyasztóknak is.
Az ország legfőbb fogyasztóvédője nem kevesebbet állított: a romániai turizmus olyan, mint amikor egy 18 éves szőke helyett a vakrandira egy 82 éves fogatlan öregasszony érkezik meg. Ezzel próbálta a maga vezette hatóság nevében leírni mindazt, amivel egy nyaralni, pihenni, kikapcsolódni vágyó, Romániába érkező turista nagy eséllyel szembesül. Már az utazás során kijut a nem kívánt „erős” élményekből: koszos vonatok, kaotikus és esetenként undorító állapotú tömegközlekedés, ügyeskedő taxisok. Majd következnek aranyáron kínált, de szánalmas szolgáltatásaikkal (lejárt alapanyagok a konyhán, gyanús kiszolgálás) a vendéglátók, akik nem kis hányada át is veri az ügyfeleket.
Az elnök második megnyilvánulása a múlt hétvégén ugyanazon tengerparti településeken, ezúttal azonban a bevásárlóközpontokban végzett ellenőrzések kapcsán hangzott el, ahol szintén számos rendellenességet tapasztaltak. Itt azonban az volt az igazán érdekes, hogy nem a kosz, esetleg a lejárt élelmiszerek zavarták a vásárlókat, hanem az, hogy hatósági ellenőrzés zajlik az üzletekben.
Nyilván Constantinescu elnök úr véleményét lehet vitatni, számon lehet kérni, hogy annak alapján, amit pár helyen tapasztalt, miért általánosít. Ezt meg is tették igen sokan, de az is beszédes, hogy egyesek épp a fogyasztóvédelmi hatóságot vádolják a romániai turizmus lejáratásával, s azt hánytorgatják, hogy mégis mit kekeckedik annyit az állami hivatal. A kritikákról A tanú című film halhatatlan mondata jut eszébe az embernek a magyar narancsról, mely kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább a miénk. Tessenek békén hagyni, jól van a hazai turizmus épp úgy, ahogy van!
Igazából épp ez a szomorú a történetben. A jelek szerint sokak számára teljesen rendben van, hogy turistaként az átverés megannyi módját mindenkinek szemrebbenés nélkül tűrnie kell. Ugyanők rettenetesen háborognak, ha valaki – jelen esetben egy hatóság – szembesíti őket a tényekkel, és azonnal rosszindulatú, országellenes áskálódónak mondják az intézményt, amelynek a visszásságok felderítése lenne a feladata. Nagy kár, hogy ezek az emberek nem veszik észre, teljesen mindegy, hogy éppen ki veti fel azokat, a tények tények maradnak, és azáltal, hogy megvédik a fentebb említett állapotokat, ők is hozzájárulnak a hazai turizmus további hanyatlásához, nem csak a hanyag vendéglátók, kereskedők, a csaló szolgáltatók. Jó értelemben nyomást gyakorolni ugyanis elsősorban a fogyasztók tudnak, a hatóságok önmagukban kevesek ahhoz, hogy visszaszorítsák az igénytelenséget és annak hozadékait.
