Atya rögtön lecsapott a mondatra, és mára, ha rákattintunk a www.keesz.hu honlapra, láthatjuk, hogy ez lesz a szervezet logójával együtt a jövőre húszéves KÉSZ 2009-es szlogenje, mottója, jelszava. És nem csak zászlón, kitűzőn, transzparensen fog virítani, hanem szándékunkban áll gyakorlatban is alkalmazni. Mama (anyósom) a maga józan paraszti eszével régen teszi ezt. Alig jár üzletbe, multihoz egyáltalán. Kikerül a szomszédságból a tojás, tej, csirke, tyúk, méz stb. Olcsóbb, jobb, mondhatni, bió, és megvásárlásával — amellett, hogy megbízható minőségű, jó árut kap — azokon is segít, akiktől veszi. Hazai termék, hazai munkahely... ismerős, nem? A nagyobbik ellenzéki párt is indított nemrég ilyen piacot Pest-Budán, sikerrel.

Tudom, hogy talán unalmas, de százszor is el kell mondani: meg kell keresni a másikban a mákszemnyi részt, amivel azonosulni tudunk (a legkisebb közös többszörös...), és együttműködni. Mesterségesen osztották meg ezt az országot, nekünk kell természetes egységét újból összeraknunk. Először helyben, itthon, majd a megyében, végül országosan. Oldaltól függetlenül. Minden maradandó házat az alapoktól, alulról kezdenek el építeni. Ha összefogunk mi, kicsik, kik egyet akarunk, az egy jót, közösen nevezhetjük meg a megtisztulás első lépéseként a múltban vétkezőket, mintegy jelképes billogot ütve homlokukra (ez legyen büntetésük), de együtt nevezhetjük meg jelenkorunk tevékeny bűnelkövetőit és a hallgatva asszisztálókat, a nem tiltakozókat is, kik szólhattak, tehettek volna, de némák és tétlenek maradtak. Ugyancsak oldalfüggetlenül.

Azt hiszem, egyik kedvenc könyvemben (Lyon Feuchtwanger: Rókák a szőlőben) olvastam azt az elmés gondolatot, mely szerint jó, ha az embernek van ellensége, mert az állandóan figyelmezteti hibáira, és így kevesebbet vétkezik, jobban figyel magára, tetteire. Magam is szereztem néhányat belőlük, természetesen, oldalfüggetlenül...

Nagyon nehezen hiszik el az emberről embertársai, hogy valamit azért csinál, mert egyszerűen csinálnia kell. Mert nem nézheti tétlenül, ha előbbre lehetne lépni, és állunk. Ha segíteni lehetne, és tétlenek maradunk. A sor végtelen. És, hogy azért pörög ezerrel, mert a földi élet véges, és sokat szeretne elvégezni a feladatokból, amelyeket persze jórészt önként vállalt. Igen, nehéz elhinni, hogy nem a hatalomvágy, nem a kivagyiság, nem a karrier, nem a pénz sarkall tettre némelyikünket. Bocsánat, de a fenének hiányzik a cím és a rang. Csendesen szolgálni volna jó. Élni a családnak, barátoknak, városnak, nemzetnek, szeretni a szépet, végezni jól hivatást, olvasni, írni, festeni, zenélni, szerelmesnek lenni. Palántát ültetni, kapálni, fát nyesni. Kinek kell titulus, unalmas gyűlések, bírósági ügyek, bornírt baromságok? Korrupt környezet ostorozása nélkül is ellennénk, biztosan. Ám ezek csak álmok ma, míg közállapotaink ilyenek. Kilépni nem lehet. Nem enged szövetségünk, a becsület; az emelt fejű társak szép tekintete nem ereszt. Maradni kell, és dolgozni. És nem félni, mert sok kicsi együtt sokra megy. És sok mezei lúd együtt rengeteg pöffeszkedő sertést le bír győzni. Ha összefog. Ha koalíciót alkot.