Bemutatót hirdet a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum, Heinrich von Kleist Amphitryon című vígjátékát Botos Bálint rendezte, aki a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban is dolgozott az elmúlt években. A XIX. századi német drámaíró, lírikus és publicista a klasszicizmus és a romantika határmezsgyéjén alkotott, Amphitryon című darabja rámutat arra, hogy milyen rosszul viseli az ember, amikor veszélybe kerül az egyedisége, ugyanakkor együttérzően láttatja a szerelmes lélek kínlódásait. A bemutató előadásra a Vigadó Művelődési Ház nagytermében kerül sor ma este 7 órától.
„Az isteni rendelet alapján Amphitryon addig nem hálhat a menyasszonyával, Alkménével, amíg bosszút nem áll a leány bátyjainak gyilkosain. Ám amíg Amphitryon távol van, Zeusz, az istenek ura felveszi a távol harcoló férj alakját, és elcsábítja annak feleségét. Segítőtársa, Hermész Amphitryon szolgájának alakját orozza el. Amikor a férfiak találkoznak önnön hasonmásukkal, a bonyodalom kilép a józan ész kereteiből, és egyenes léptekkel halad a téboly felé, ahol nem lehet tudni, ki kicsoda, ki kire féltékeny, és végül kinek sikerül otthonra találnia a szerelemben” – hirdeti ez előadás ajánlója.
Egy olyan történetről van szó, mely az emberi létezés egyik fontos és koroktól független dilemmáját, az ember egyediségének, megismételhetetlenségének kérdését boncolgatja egyszerre nagyon fájdalmasan és vidáman – mondta el lapunknak a rendező a készülő előadásról. Vagyis azzal játszik, amit Jung az ego és árnyék viszonyának nevez, aki szerint az árnyék a személyiségnek a tudatos psziché által kiszorított, rejtett, elfojtott és kedvezőtlen (vagy gonosz) vonatkozása. Botos Bálint szerint valójában ez érdekelte őt a leginkább ebben a történetben, de rengeteg más fontos kérdést is felvet a darab, például az emberek közötti hatalmi viszonyok ugyancsak kortalanná teszik Heinrich von Kleist Amphitryonját.
Vajon kik is vagyunk valójában? Vajon önmagunkért szeretnek-e minket, és mi tényleg a másikat szeretjük-e vagy inkább csak önmagunkat? Vajon miért olyan megrázó, amikor az egyediségünket kétségbe vonják? Miért olyan fontos mindenki számára az „én”, hogyan uralkodik el rajtunk, hogyan válik meghatározó elemévé az életünknek már gyermekkorunk óta? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgatnak az alkotók az új előadás kapcsán.
Bevallása szerint a rendező már évek óta fontolgatja, hogy színpadra állítja ezt a darabot, mely egy görög mitológiai történet „átírásának az átírása”, de valójában akkor vált nyilvánvalóvá, hogy éppen most jött el ennek az ideje, amikor a színház igazgatójával olyan gyakorlati dolgokról egyeztettek, hogy hány színésszel dolgozhat, kik lennének ezek stb. Elismeréssel beszélt a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum művészeiről és technikai személyzetéről is, a díszletmunkásokról, akik egyben a díszlet gyártói is. Mint mondta, erején felül teljesített, már-már hősies harcot vívott ez a kis csapat a próbafolyamat során, mint ahogy a színészeknek sem volt könnyű Kleist verses szövegének a színpadra állítása.
Botos Bálint Nagyszalontán született és nőtt fel. Marosvásárhelyen színészetet, Kolozsváron rendezést tanult. Rendezőként a kolozsvári Váróterem Projektnél készített előadásaival érte el első sikereit, de azóta már rengeteg színházban dolgozott országszerte, magyar és román nyelvű társulatokkal egyaránt. Rendezői tevékenysége mellett óraadó tanár a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézetének színművészet szakán.
Az előadás elkészítésében a rendező munkatársai voltak: Jeli Luca Sára (látványtervező), Bocsárdi Magor (zeneszerző) és Hodu Péter (sound design). Színészek: Rácz Endre, Adorjáni Nagy Zoltán, Barti Lehel András, Lung László Zsolt, Szabó Fruzsina, Pascu Tamara.
