Június 26-a és Szerbia után az elmúlt hétvégén ismét Balkán-bajnokságon szerepeltek a háromszéki motokrosszosaink, akik ezúttal is kitettek magukért. A bolgár Kortenben lezajlott versenyen a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián második lett géposztályában, míg az ozsdolai Ördög Zoltán első volt a juniorok között.
Szombaton és vasárnap a bolgár Kortenben rendezték meg a motokrossz Balkán-bajnokság hetedik futamát, amelyen részt vett a Bukaresti Steaua sepsiszentgyörgyi versenyzője, Tompa Krisztián és az ugyancsak fővárosi Top Cross TCS színeiben motorozó Ördög Zoltán is. Az MX2-es kategóriában érdekelt Tompa nagyot meccselt a hazai közönsége előtt köröző Hakan Halmival, és két második helyezés után másodikként zárta a hétvégét. „Ezúttal csak ennyire futotta az erőből, de ennek ellenére jó versenyeket futottam egy remekül előkészített pályán és roppant erős mezőnyben” – nyilatkozta sportolónk, aki elárulta, hogy ez alkalommal a viadal szervezésére nem lehetett panasz.
Az MX2 Junior géposztályban rajthoz álló Ördög a legtöbbet hozta ki a bolgár fordulóból, hiszen a futam mindkét versenyét megnyerte, s így a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. „Új pályán versenyeztünk, s Zoltánon meg sem látszott az, hogy két hónapig pihent. Jól ment, nagyszerű volt a ritmusa és szorgosan gyűjtögeti a bajnoki pontokat” – összegezte a hétvége eseményeit Ördög István, a tizenöt esztendős motorosunk édesapja.
Eredmény: * MX2: 1. Hakan Halmi (bolgár, KTM), 2. Tompa Krisztián (Husqvarna), 3. Kristian Petkov (bolgár, KTM) * MX2 Junior: 1. Ördög Zoltán (KTM), 2. Danail Stefanov (bolgár, Gasgas), 3. Victor Rusu (román, KTM).
A sorozat következő futamát Görögországban rendezik meg szeptember 24–25-én, ám versenyzőink addig a román bajnokság ötödik, a hétvégén Marosvásárhelyen sorra kerülő megmérettetésen állnak majd rajhoz. (tif)