A Ferrari hazai versenyén, a Monzában rendezett vasárnapi Olasz Nagydíjon is a világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője győzött, ezzel újabb lépést tett második vb-diadala felé. A 24 éves pilótának 116 pontra nőtt az előnye az összetettben. Verstappen mögött a versenyt pole pozícióból kezdő Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője zárt másodikként, míg George Russel, a Mercedes brit pilótája harmadik lett.
A rajtnál Leclerc az élen tudott maradni, a hetedik helyről indult Verstappen pedig négy pozíciót javított. A 12. körben Sebastian Vettel (Aston Martin) versenyautója megállt a pálya szélén, emiatt a versenybíróság virtuális biztonsági autós szakaszt rendelt el, Leclerc a bokszba hajtott kerékcserére. Verstappen közben a pályán maradt, átvette a vezetést, a Ferrari monacói pilótája pedig harmadikként tért vissza a küzdelembe. A 24. körben Russell a második helyről állt ki kerékcserére, két körrel később pedig Verstappen hajtott a bokszba friss abroncsokért. A holland vb-címvédő a második pozícióban folytathatta a futamot, és üldözőbe vette az újfent vezető Leclerc-t.
A Ferrari a 34. körben kerékcserére hívta Leclerc-t, a monacói másodikként tért vissza a mezőnybe, feladata pedig az volt, hogy megpróbálja utolérni és megelőzni Verstappent. Öt körrel a leintés előtt Daniel Ricciardo (McLaren) volt kénytelen megállítani műszaki hibás autóját a pálya szélén, emiatt a biztonsági autó a pályára hajtott. Ekkor az egész mezőny kereket cserélt, a safety car viszont már nem hagyta el a pályát a leintésig, Verstappent így a végén már nem tudta megszorongatni Leclerc, akinek meg kellett elégednie a második hellyel.
A vb három hét múlva Szingapúrban folytatódik.