Az első megkülönböztetés mindjárt a körülményekből adódik, a nevezetes kinti árnyékszékek és csempézett belső mosdók közötti ellentéttel, és a jegyek értékének relativitásában csúcsosodik ki. A nagy tanügyi reform azonban nem azzal kezdődik, hogy az állam megpróbál egyenlő feltételeket biztosítani mindenki számára a tanuláshoz. De nem is azzal, hogy ugyanarra a tudásra adnának tízest a Botoșani megyei Hudești (ez az egyik olyan romániai település, ahol sok gyermek csak az ingyenebédért jár iskolába) tanodájában, mint a hírneves bukaresti intézményekben. Inkább az amúgy is megbillent mérleget nyomják még jobban az esélyegyenlőtlenség irányába. 

Azért a városi gyermekek sem járnak jól: a négyévi általános eltörlése a kilencedikes felvételiből súlytalanná tesz minden más tantárgyat, köztük az egyéni érdeklődés és képességek szerint választhatókat is, hiszen a továbbtanulás ezentúl csakis a matematika és a román (meg az anyanyelv) vizsgán múlik. És nincs esély a javításra, mert a nyolcadikos záróvizsga az egyetlen, amit nem lehet megismételni, ekkor dől el, hogy a 14–15 évesek hol folytathatják a tanulást. Akiknek más tantárgyak jobban mennének, vagy egy gyomorrontás, esetleg vizsgadrukk miatt nem tudnak jól teljesíteni az adott napon, azok talán a főgimnáziumok saját felvételijében reménykedhetnek még. Az esélyek egyenlőségét illetően azonban itt is több a kérdés, mint a válasz.

A diszkrimináció pedig a középiskolákban sem szűnik meg. Az ingázást eddig is késve és töredékesen fizették ki, és most a szociális ösztöndíjat is elveszik a falusi diákoktól, valószínűleg azért, mert máshova kell a pénz (Romániában mindig minden fontosabb az oktatásnál). Ez a hirtelen jogfosztás már a Nép Ügyvédjének is feltűnt, de hogy fellépésének lesz-e foganatja, az később válik el. De ha lesz is, csak hónapok múlva, mert a kényelmetlen ügyeket nagyon el tudják nálunk húzni, mit sem törődve azokkal, akik ezt az időszakot megszenvedik. Mert biztos, hogy lesz olyan, aki épp azért marad ki végleg az iskolából, mert az állam valójában nem akarja a képzésüket, boldogulásukat segíteni. A miniszter jó ideje inkább a plagizált doktorátusokra keres megoldást, s bár ez alig néhány politikusnak fáj (köztük van ő maga, Nicolae Ciucă kormányfő és Lucian Bode belügyminiszter is), több energiát fordít erre, mint a hazai oktatás (és külön a falusi iskolák) versenyképességének emelésére. Bizonyos szempontból igaza van: elég sok példa mutatja, még az ország vezetői között is, hogy nem a tanulás a siker egyetlen kulcsa. Inkább az lenne meglepő, ha tényleg jó reformot dolgoztak volna ki...

Borítókép: gov.ro