Csakhogy miközben arról zajlik az értelmetlen vita, hogy hány fok legyen a lakásokban, el kell-e zárni fogmosás közben a vizet, és jobb-e a zuhanyzás, mint a fürdés, a lényeg ismét elsikkad. Mit tesz a román állam az alternatív energiaforrások kihasználásáért vagy akár a létezőek észszerűbb és szakszerűbb felhasználásáért? Semmit. Egy vitatható (ám még ebben a formában is fontos) támogatási rendszer kidolgozásával és a drágulásokon meggazdagodott cégek többletadózásával letudták a feladatot, pedig megannyi intézkedés lenne, melyekkel hatékonyabbá lehetne tenni a fűtést, a villany- és gázellátást. Ezek azonban hosszabb távú programok, vezetőink viszont csak a mában élnek, a holnap legfeljebb a szavazatok szempontjából érdekli őket. Mivel ezek a befektetések holnapután másnak hozhatnának babérokat, így jobb nem foglalkozni velük. No, meg munka is sok lenne, és minek?

Döbbenetes adatok láttak napvilágot idén nyáron az egyre erősödő aggodalmak farvizén. Kiderült, Románia villanyáram-termelésében még mindig csak elhanyagolható töredéket tesz ki a szél-, nap- és földenergia, a szárazság miatt jelentősen megcsappanhat a vízerőművek teljesítménye, kevesebb mind negyedét adja az ország áramszükségletének az egyetlen atomerőmű és még mindig majdnem ugyanennyi a széntüzelés útján előállított villany. Magyarán: alig történtek fejlesztések az elmúlt harminc esztendőben. A szénalapú áram aránya csökkent, de helyét szinte semmi nem vette át, a napenergia ma is csak az előállított áram 11 százalékát szolgáltatja, a szél 3 százalékot, a biomassza elenyésző 0,4 százalékot. Egyszerűbb volt külföldről vásárolni az áramot, mint itthon megtermelni. Mostanig…

Jól látszik a törekvés hiánya a lakosságnak szánt programokban is, amelyek most, hogy ekkora gond az energiahiány, jó szolgálatot tennének. A napelem-program többször megbicsaklott (elsősorban a korrupció miatt), újabb fejezetét pedig halogatják, és tulajdonképpen semmilyen észszerű elképzelés nincs a gáz- vagy éppen a fafűtés kiváltására, sőt, magas villanyárral büntetik azt, aki környezetkímélőbb rendszerre tért át. Még a Nyugat-Európában bevált éves átlagfogyasztás figyelembevételéről is eltekintenek, havi lebontásban jár csak a kedvezmény, így sokan (bár környezettudatosak voltak) keményen ráfázhatnak a következő télre. Ugyanakkor érthetetlen az is, hogy sem a kormány, sem az önkormányzatok részéről nem tapasztalható igyekezet a 40–50 éve épített tömbházak szigetelésére, mely egyértelműen csak támogatással megvalósítható, de jóval nagyobb megtakarítást hozna hosszú távon, mint a felelős politikusok által javasolt spórlási módszerek. Csakhogy ehhez is dolgozni kellene, terveket papírra vetni, EU-s pénzekért lobbizni, a babérokat pedig ki tudja, ki aratná le.

Hiába nyugtatgatnak tehát, hogy lesz elegendő gáz- és villany az elkövetkező télen, ha hosszabb távon semmilyen tervük, elképzelésük nincsen. Környezetünk évről évre hevesebben bizonyítja, hogy nem tűri már soká az emberiség romboló, kártékony, pusztító fogyasztását, ám ha a vezetők nem hajlandóak jövőbe tekinteni, holnapunk még lesz, de holnapután?