De most ne erről legyen szó.

Üldögél a páciens, sorára várva, egy szuri az egész, nem nagy ügy, szóra sem érdemes. Az ücsörgést kellemessé tenni nem lehet, hasznossá tételére sincs sok lehetőség: ki telefonjával babrál, ki a falat bámulja, van, aki megpróbál észrevehetetlen lenni, más nagy hangon társalog. Én a csendes megfigyelői pózt választom ilyenkor, látszólag nem figyelek arra, sorstársaim miről beszélgetnek egymás közt vagy telefonon, de azért minden érzékszervem éber – hiába, az újságíró az őt körülvevő világból él, onnan gyűjt témát és onnan merít ihletet. Ezúttal semmi érdekes nem hangzott el, aki beszélt is, hétköznapi dolgokról csevegett (na jó, annak a paszulyos-gombás tokánynak a receptjét azért el kellett volna raktározni), hát a szem válik ilyenkor első számú érzékszervvé. Bámultam én is a falakat, az azokon található reklámokat (nyilván, mindenféle gyógyszerekét, elvégre kórházban mi mással szédítenék az embert), valami szabályzatféle is van ott kifüggesztve, már-már el is mélyültem volna benne, mikor megláttam egy figyelmeztető táblát: vödörből kiloccsanó víz a tűz fölött, mindez áthúzott piros karikában. A piktogram eléggé érzékletesen jelzi, ott valami olyasféle dolog található, ami ha meggyúl, nem vízzel oltandó el, de a biztonság kedvéért szöveg is van a tábla alján, ami ugyanezt mondja el. Naná, hogy román nyelvű a felirat, bosszankodom is eleget amiatt, hogy majd mindenütt ilyen egynyelvű figyelmeztető táblákat látni, legyen szó kamerával megfigyelt területről vagy dohányzást tiltóról. Mert nem igaz az, hogy ezek a táblák nem léteznek kétnyelvű változatban, de „házilag” legyártani sem nehéz manapság, mikor a nyomtató és a számítógép éppoly hiányozhatatlan felszerelés bármely irodában, mint kés és villa a konyhában. Tudom, számtalanszor szóvá tettem már, csupán akarat kérdése, hogy mindenféle feliratot az állam nyelve mellett (vagy alatt, ha egyeseknek annyira fontos az) anyanyelvünkön is feltüntessünk közintézményeken és boltokban egyaránt, de úgy tűnik, a szándék továbbra sem akar gyökeret ereszteni. Holott lenne jó példa, a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal által végeztetett munkálatoknál például, bárki is legyen a kivitelező, már jó ideje kétnyelvűek az építési munkaterület-táblák – de ennél a témánál maradva ugyanakkor rossz példák is vannak, a Kőrösi Csoma Sándor utcában épülő református iskola tájékoztató táblája csak egynyelvű, szerte a városban óvodák, iskolák kapuja-kerítése szintén egynyelvű táblákkal van teleszórva...

Nos, ilyesmik jutottak eszembe várakozás közben ott, az ispotályban, és csak szomorkodtam, és rágódtam is magamban, mert én már csak olyan vagyok, hogy ami bánt, amiatt nagyon tudok búslakodni. És akkor alaposabban szemügyre vettem azt a vödörből kiloccsanó vizes táblát, és egy kis matricát láttam meg bal felső sarkában. Figyelem! Hiányzik a magyar felirat! – ezt írja rajta, a szöveg mellett háromszögben felkiáltójel, alatta egy szervezet honlapjának címe. Általában a matricázásnak sem vagyok híve, de ezúttal teljes mértékben helyeslem kiragasztójának gesztusát: íme, így is lehet felhívni a figyelmet, s talán eredményesebb módon is, mint az újságoldalt betűkkel megtöltve.

És – bár meg kell mondanom, a matricán önmagát is reklámozó szervezetnek sem híve, sem szimpatizánsa nem vagyok – jól is esett ez a kis gesztus. Elvégre egy harchoz mindig kellenek szövetségesek is.