A kép egyelőre vegyesnek tűnik: a bukaresti kormány különféle intézkedésekkel igyekszik enyhíteni a lakosság terheit, ugyanakkor tetten érhető az a jól ismert hanyagság és elbizakodottság is, amely állandó jellemzője a romániai válságkezelésnek, függetlenül attól, hogy pénzügyi-gazdasági krízisről van szó, mint 2008–2009-ben, vagy éppen egészségügyi vészhelyzetről, mint a koronavírus-járvány idején.

Persze, a mindenkori román kormányok legfőbb bűne, hogy a meglévő forrásokat sem tudják maradéktalanul kiaknázni: az ország nemhogy önellátó, de komoly földgázexportőr is lehetne, ha idejekorán elkezdik a fekete-tengeri készletek kitermelését. A hosszú éveken át tartó totojázásnak most, az európai energiaválság elmélyülésének idején akarnak véget vetni – mi mást mondhatnánk erre, mint hogy jobb későn, mint soha. De a fekete-tengeri készletek nélkül is jelentősnek nevezhető a romániai földgázkitermelés, érthető hát, hogy – szemben például a magyar, a cseh, a szlovák vagy éppen a németországi helyzettel – nálunk nem az a kérdés, hogy rendelkezésre áll-e majd a lakossági fogyasztás fedezéséhez és az ipar működéséhez szükséges energia, inkább „csak” az, milyen árat kell majd fizetnünk a földgázért, villanyáramért.

E tekintetben pedig már korántsem olyan biztató a kép: ugyan a kormány szeptember elsején meghosszabbította az energiaárak korlátozásáról szóló intézkedéseket, ezek azonban csak részleges védelmet nyújtanak a brutális drágulás ellen, ráadásul a szabályozásban elég sok a logikátlannak tűnő elem. Nem világos például, hogy a fogyasztói kategóriák besorolásánál miért a tavalyi havi átlagfogyasztás a mérvadó, számos intézmény kimaradt a kedvezményezettek köréből, az ipari fogyasztók, valamint a kis- és közepes vállalkozások nem megfelelő mértékű támogatása gyárak, cégek bezárásához, munkahelyek megszűnéséhez vezethet, de felróható a szabályozásnak az is, hogy nem ösztönzi kellő mértékben a takarékosságot.

A kormány rendeletét a következő időszakban megvitatja a parlament is, adott tehát a lehetőség a korrekcióra, mindenesetre elhamarkodottnak, nagyképűnek és a valóságtól némileg elrugaszkodottnak tűnnek azok az elbizakodott nyilatkozatok, amelyek az észszerű takarékosságot szándékosan összemossák a kommunizmusban megtapasztalt kényszerhelyzettel. Marcel Ciolacu és más szociáldemokrata vezetők az elmúlt napokban kürtölték tele az országot azzal, hogy nem akarják megmondani az embereknek, mikor kapcsolják le a villanyt, mintegy forradalmi gesztusként állítva be, ha valaki nem kíván takarékoskodni az energiával. Kétségkívül jól hangzanak az ilyenszerű, önbizalomtól duzzadó, hangzatos politikai nyilatkozatok, de talán célravezetőbb lenne valamiféle tájékoztatási kampányt indítani, hogy miként lehet visszaszorítani az energiapazarlást.

Mert egyelőre ugyan kedvezőnek tűnik az ország helyzete, a globális energiaválság következményeitől azonban Románia sem tudja teljes mértékben függetleníteni magát, illúzió lenne tehát azt hinni, hogy bennünket egyáltalán nem érintenek azok a problémák, amelyekkel Európa számos országában szembesül a lakosság.