A jelenleg városi alárendeltségű Kilyén egykoron önálló település volt, a szomszédos Szotyorral képezik Sepsiszentgyörgy peremi falvait. Az Olt folyó teraszának szélén több kavics- és folyamihomok-bányát nyitottak a tovatűnt időkben, melyek amolyan ablakfélék: rajtuk keresztül bepillanthatunk a földkéreg felsőbb rétegeinek régióiba.
Ha a föld ablakai kinyílnak
A talajréteg a vidék gazdag folyamikavics- és homoktartalékait takarja, melyek megőrizték számunkra a jégkorszakok közötti és utáni, igen gazdag növényi és állati élet maradványait. Ha még mélyebbre merészkednénk, megcsodálhatnánk azt az eléggé gazdag és alvó energiával rendelkező lignitréteget, amit Illyefalvánál rendszeresen bányásztak a XIX. és a XX. század elején is.
Furcsa most, amikor minden az energiahordozókról szól, a szén értékéről beszélni, de az én nemzedékem még nem felejtette el, hogy a negyvenes-ötvenes évek kemény telei idején illyefalvi szénnel melegedtek a Mikó-kollégium internátusában és osztályaiban a csempék, a Csiklonpataki szénbányából kitermelt szénnel pedig a szövőgyár gőzkazánjai. Az illyefalvi széntelep kelet felé egyre nagyobb mélységig jut le, s majd Uzon és Lisznyó között ismét megközelíti a földfelszínt. Antal Béla (sz. 1939) uzoni lakos, megszállott amatőr természetbúvár értékes jégkorszak előtti, megkövült gerinctelen fosszíliákat gyűjtött össze a Feketeügy martjában lévő agyagtelepekből, és jelezte, hogy évmilliókkal ezelőtti méretes, félig megkövült és félig megszenesedett uszadékfák találhatók ott, melyek szerinte „az ős özönvíz hozadékai”.
Az Ősolt és az Ősfeketeügy óriási hajdani áradásai töméntelen vulkanikus eredetű hordalékot és óriásköveket hoztak le Alsó-Háromszék vidékére, melyek Uzon környékén, miként Kilyénben és Szotyorban is, több helyen felszínre kerültek, s itt-ott mindenütt feltűnnek. Ekkora kőtömböket maga a víz sem tudott mozgatni, csak akkor, ha azok a jégkorszaki hatalmas jégtáblákba belefagyva jutottak le Csík vidékéről Sepsiszék tájaira.
Megnyugtató szemlélni ezeket a mélyen hallgató óriás gömbköveket, s azt is el lehet képzelni, hogy adódó alkalommal Kilyén, avagy Sepsiszentgyörgy környékén amolyan gömbkőpark kialakítására használjuk fel, amiként a Kolozsvár környéki Feleki-tető gömbkő-konkrécióit is a Kincses város botanikus kertjében.
Eléggé nehéz elképzelni, miként nézhetett ki ez a táj és ez a vidék a háromszéki székelyek letelepedése előtt. Kilyén délnyugati szélén Kr. u. IV. századi település maradványai kerültek napvilágra. A leletanyag azt bizonyítja, hogy ez a hely több mint 1500 évvel ezelőtt is lakott volt, áthaladtak itt a népvándorlás hullámai, jelen volt hosszabb időkig a germán (gót) népesség is, melynek pénzérméi még a kőröspataki szénfejtés megnyitásakor napvilágra kerültek. A régészek kimondták, hogy a „Bedeházától Szotyorig terjedő 10 kilométer hosszúságú partszakasz az őskortól kezdve folyamatosan lakott volt”. Az, akit ezeknek az időknek a története érdekel, üsse be az internetes keresőbe, hogy Eprestető, és elolvashatja a vidék területének összesített régészeti leírását, ami szerfelett gazdag és érdekfeszítő.
Református templom
Kilyéni harangszó
Kilyén legrégebbi építészeti emléke a restaurált unitárius templom, melyet több alkalommal javítottak és újítottak fel, A kategóriás műemlék. Sajnos, miként arról lapunk is hírt adott, a közelmúltban ismeretlen kezek két alkalommal is megrongálták, mérműves ablaküvegeit betörték, és a templomban is randalíroztak.
A kilyéni unitárius kis gyülekezet a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség szórványa. Elsőként Kylien néven az 1334-es pápai tizedjegyzékben szerepel, ekkor plébánosa, János pap 1 banálist és négy sasos tizedet volt köteles fizetni a római pápának.
Ennek a műemlékegyüttesnek immáron gazdag irodalma született. Sorozatunkban nem ismertethetjük részleteiben a műemlék értékét és múltját, csak a legfontosabb adatokra van lehetőségünk kitérni, idézve a témakör művészettörténészeinek véleményéből.
Ha a kisközösség papja lerótta pénzbeli kötelezettségeit, „általánosan elfogadott, hogy az adófizető pap jelenlétéből egy akkor már a faluban álló templomra is lehet következtetni. Mindezt igazolni látszik az 1981. évi régészeti ásatás, amelyet a kilyéni templomban és környezetében végeztek, és amelynek során egy kis méretű, félköríves záródású szentéllyel ellátott egyhajós épület alapfalait hozták napvilágra. (...) A templom építéstörténetének következő korszaka a 15. század utolsó három évtizedére tehető, amikor, valószínű, az 1471. évi földrengés okozta károk miatt új, sokszög záródású, mérműves ablakokkal ellátott gótikus boltozatú szentélyt emeltek, s a század első évtizedeiben különböző témájú falfestményekkel borították a hajó belső és külső déli és nyugati falait. Mindez újabb változtatásokon ment át a reformáció 16. századi elterjedésével, amikor a falu lakossága előbb a református, majd az unitárius hitre tért, és a templomot közösen használták évekig.”
A helyi pap 1879-ből fennmaradt feljegyzéséből tudják, hogy „1615. évben maj. 16-án költ okmány, azt mutatja, hogy azon évben kilyéni község két templommal birt – egy nagy, és egy kápolna czim alatt kissebbel –, mikor a kápolna czimen birató teritorium közmegegyezés utján ment a reformata egyháznak, a nagy maradt az unitariusoknak [...] lemondván mind két fél jövőre egymás iránt minden követeléséről...”
Az elkészült értéktári szövegben azt is leírják, hogy az 1802. évi földrengés a templom épületét nagyban megrongálta. A szentély boltozatának egy része leomolhatott, a maradék részeket 1804-ben lebontották, és a hajóhoz hasonlóan festett famennyezettel helyettesítették. 1829-ben elkészült a hajó nyugati oldala mentén emelt harangtorony. Ekkor került a hajó nyugati bejárata fölé a korábbi déli bejárat csúcsíves kőkeretének indadíszes záróköve, amelyen egy 1497-es bekarcolt évszám található. Ezt később, az 1994-ben elkezdett épület-helyreállítási munkálatok során visszahelyezték a rekonstruált déli ajtónyílás kőkeretébe.
A sepsiszentgyörgyi Atelier M építésziroda munkatársai által tervezett és felügyelt restaurálási munkálatok során újabb középkori részletek bontakoztak ki. A munkálatokat vezető Máté László beszámolója szerint „a befalazott sekrestyeajtó kibontásakor a falazóanyagként használt középkori keresztelőmedence is napvilágra került”. A 2000-ben befejezett munkálatok eredményeként megújult a tető, megerősítették a harangtorony szerkezetét, felújult a templom külső vakolata, helyreállították a kazettás mennyezetet és a mérműves ablakokat.
A templom középkori falfestményeit a reformáció folyamán bemeszelték, és csak a 19. század utolsó évtizedeiben bukkantak elő a mészréteg alól. Erről értesült 1885-ben Huszka József sepsiszentgyörgyi rajztanár, és rövid időn belül napvilágra hozta, lerajzolta a rendkívül értékes falképegyüttest, majd az egyházzal kötött egyezséget betartva, visszameszeltette a falfestményeket. A templom falképeinek végleges feltárása 2017-ben a Teleki László Alapítvány és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat támogatásával fejeződhetett be. A templomhajó falfestményei Krisztus több jelenetből álló szenvedéstörténetét, az Utolsó ítélet gazdag kompozícióját és az Európában egyedülálló Szent László-legendát, illetve -históriát ábrázolják két regiszterben.
Szent László-falkép
Kilyénben minden rendkívüli és értékes. A mindenkori kis létszámú unitárius gyülekezet kitartó lelkiereje felülmúlhatatlannak bizonyult: a fából készült harangláb helyett magas tornyot építtetett, melynek harangjait megdézsmálta mind a két világháború: a XVIII. századi Neidel-féle értékes nagyharangját elvitette a nagyszebeni hadvezetőség, s így a megmaradt kisharang hívja egyedül imára jelenleg is a maradék híveket. Ez a híres, sepsiszentkirályi eredetű unitárius Kiss István harangmíves munkája, látható rajta a mesterjegye is, a négylevelű herelapi, felirata: „Isten dícsőségére öntetett a kilyéni unitária Sz: Ekla költségén 1835.”
Mintegy 70 oldalra terjedő kis templomkalauzzal örvendeztette meg az olvasókat és a környékbelieket a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó 2018-ban, melyben a művészettörténész Jánó Mihály és a fotóművész Mudrák Attila összefoglalta azokat a tudnivalókat, melyekre bizonyára már felfigyeltek a kilyéni unitárius templom múltja iránt érdeklődők.
Kevés az a harangtorony a történelmi Háromszéken, ahol ne tanulmányoztam volna a harangokat. Közvetlenül a műút mellett emelkedik a kilyéni reformátusok műemléknek nyilvánított temploma. Feltehetőleg az 1728-ban készült reneszánsz ízlésű főbejáratával egyidős építmény, melyet a minapi látogatásom idején éppen tataroztak. 1914-ben épült tornyában egy 1817-ben készült, reneszánsz díszítésű, öntéstörténeti jelentőségű harang szól, amely Fábián Levente volt lelkipásztor szerint Olaszhonban készült.
A reformáció után az egykori plébániatemplomban, azaz a jelenlegi unitárius templomban tartotta az istentiszteletet az unitárius és a református felekezet. 1615-ben azonban Székely Boldizsár nagybirtokos családja felhagyja helyeit az unitáriusoknak, amelyért cserébe a reformátusok megkapják a falu északi részén levő kápolnát. Később a hívek számának növekedésével nagyobb épületre lesz szükség. A templomépítést II. Apafi Mihály erdélyi fejedelem 1698. évi adománya támogatta, erre utal az egyházközség tulajdonában levő ezüsttányér felirata: „Kilyéni ortodoxa (unitból megtért) ecclésiának ez tányért poharával együtt dedikállya Christus alázatos szolgája Apafi Anna. Anno 1677.” A templomépítés évét a déli bejáratnál a reneszánsz stílusban faragott kő ajtókeretbe vésett Anno 1728 felirat őrzi. Tornyát csak a 20. század elején építették fel Székely György és felesége, Potsa Erzsébet alapítványa jóvoltából. „Isten dicsőségére a hívek épülésére építették ezen tornyot néhai kilyéni Székely Gergely és neje ürmösi Maurer Jozefa emlékére Székely György és neje Potsa Erzsébet az Úrnak 1914-esztendejében” – áll az emléktáblán.
A templomon a 19. és 20. században többször is végeztek javításokat, egyikhez egy érdekes és váratlan esemény is kapcsolódik. A templom melletti járda alapjának ásásakor a nyugati ajtó mellett beomlott a föld, és egy két méter mély üregre bukkantak. A Székely Nemzeti Múzeum munkatársai négyszer négy méteres templom alatti sírboltot tártak fel itt, amely feltehetően a református egyházat buzgón támogató Székely család tagjai számára szolgálhatott örök nyughelyül.
A kilyéni római katolikus filia egy régebbi épületből alakított ki kápolnát a maga számára 1983-ban, nagyon sürgős lenne a tatarozása – mondotta Simon Mária, a gondozó. Titulusa Jézus Szent Szíve.
1999-ben új görögkeleti templomot is építettek Kilyénben, védőszentje Keresztelő Szent János (1999). Előtte díszes fakereszt, troica látható.
Római katolikus kápolna
Emlékhelyek, lakóházak
A református templom elejébe faragott kopjafát állítottak a magyar szabadságharc és önvédelmi harc, valamint a két világháború áldozatainak emlékére (János Jakab helybeli mester munkája, 1995). Ennek közelében látható a tragikus sorsú Szilágyi Sámuel (1799–1857) 1848–49-es honvéd alezredes kőből faragott díszes síremléke. 1848-ban jelen volt az agyagfavi Székely Nemzeti Gyűlésen, majd a székely táborral Fehéregyházára vonult, ahol kolerában elhunyt. Kilyénben temették el.
A képen a család kriptája és a hamvait jelölő különálló és eléggé megviselt sírkő látható.
A településen több építészettörténeti értékű házat találunk. Ezek közül megemlítjük a Szekely–Potsa-kúriát (az empire stílus ridegebb változata az 1820-as évek tájáról), melyet állami pénzen restauráltak, s ma a gyermekjogvédelmi igazgatóság fogyatékos gyerekek otthonaként működtet. A hatolykai Potsa és a kilyéni Székely családnak volt az otthona. Kilyéni dr. Székely György országgyűlési képviselő volt, felesége, Potsa Erzsébet Potsa József (1836–1903), Háromszék vármegye főispánjának a lánya. A családból származott kilyéni Székely Gergely (1822–1897) jogász, Háromszék tiszteletbeli jegyzője, a Székely Huszárezred főhadnagya, Kiss Sándor ezredes segédtisztje, aki megsebesült a kökösi csatában. Turisztikai látnivaló a Czakó család 1813-ban épült lakóháza és családi sírboltja, ebben nyugszik a várfogságot szenvedett unitárius vallású Kilyéni Czakó Áron (1821–1900) 1848-as honvéd hadnagy.
Kilyéni előnevet viselt Kilyéni Ferencz József (1835–1928), az erdélyi unitárius egyház 23. püspöke, akinek (kutatásaink alapján) a kilyéni unitárius templom udvarán lévő temetőben volt a síremléke, de sajnos ezt a temetőt teljesen felszámolták. Kilyénben hunyt el a híres erdélyi naplóíró, Halmágyi István (1719–1785).
Különleges látnivalója Kilyénnek a vasúti megálló felőli utca mellől a katolikus temetőbe bementett régi, 1751-ből való emlék-kőkereszt.
A falufelelős Baloga Csilla
Jó volt Sárpilisen
Kilyénben évente megszervezik a Kilyéni Napok nevű ünnepséget, amelyre mindig ellátogat Kilyén magyarországi testvértelepülésének, Sárpilisnek a küldöttsége. Széles körben ismert a vidék ünnepi rendezvényein mindig jelen levő, többszörösen kitüntetett kilyéni Búzavirág népdalcsoport (szervezője Török Aranka, zenekíséretét férje, Török Mihály szolgáltatja).
A tavalytól kezdve Kilyén falufelelőse a 30 éves Baloga Csilla sepsiszentgyörgyi statisztikus, aki örömmel mesélt a kilyéni küldöttség sárpilisi útjáról, az ottani vendégszeretetről. Elmondta, hogy a tavaly júliusi választások után helyben lakó fiatalokból Kilyén-barát ificsoportot szervezett, akikkel kalákában eddig több, a település szempontjából fontos tennivalót elvégeztek. „Temetőtakarítással kezdtük – sorolta –, kapcsolatainkat Facebook-csoportunkon keresztül tartjuk, új kiskerítéssel vettük körül a központi parkunkat, a városi önkormányzat segítségével térfigyelő kamerákat szereltettünk a kultúrotthon és a park környékére, a városvezetés kérésünkre újrapadoltatta a kilyéni Olt-hidat.”
