Az elöljáró ugyanis szemet, illetve főképp fület gyönyörködtető, sok vérbeli nacionalistát megszégyenítő modorban adta fel a leckét múlt csütörtökön a város már hagyományosnak számító ünnepségén, a Gesztenyefesztiválon, hogy mit is jelent a hamisítatlan toleráns viszonyulás a nemzeti kisebbségek édenében, Romániában. Történt ugyanis, hogy a város nagyembere az önkormányzat szűkebb sleppjétől kísérve megszemlélte az ünnepség előkészületeit, és – mit ad Isten – árgus szemei megakadtak egy tűrhetetlen pimaszságon. A magyar kürtőskalácsosnak volt képe a bódéjára anyanyelvén felírni az általa árult termék nevét. Nem is kellett több az éber elöljárónak, el is hangzott a „kérés”: ahol olyan felirat látható, melyet „nem értünk” (ők, a románok persze), azt tessék szépen egy román zászlóval letakarni. Az nyilván kizárólag a véletlen műve lehet, hogy a trikolórokat valamiért csak és kizárólag a magyar feliratok esetében hiányolta. Ennél is cifrább a príma szolgai viszonyulás, amit a slepptől hallani/látni lehetett, egy sem került közülük, aki megjegyezte volna: ezt azért nem kéne, helyette érkezett az „igenis uram”. A végrehajtás sem ütközött akadályba, bár nem lett az igazi, a trikolór végül nem a feliratokra került, utóbbiakat csak eltakarták a román változattal. Hiába, a kérés az panancs.

A történetnek ugyanakkor messze nincs vége. Némi zavar csúszott a rendszerbe, ugyanis a magyar alpolgármester másnapra eltávolíttatta a trikolórokat és a román „takarófeliratot”, ami alaposan kiverte a biztosítékot a polgármesternél. Sürgősen kirúgással fenyegette meg a helyettesét, miközben valódi szellemi gyöngyszemeket „izzadt ki” magából, igaz, ezek egyike sem volt különösebben eredeti. Cherecheș úr egyrészt tisztázta: a város neve Baia Mare, és udvariasságból néha megengedik, hogy a magyar neve is megjelenjen. Másrészt igazi jó tanulóként, némi logikai csavarral, de felmondta az egyik leggyakoribb mélyromán leckét. Eszerint egy román nevű városban ő elvárja, hogy ahová vásárolni megy, ott román nyelven és ne magyarul hirdesse a cégér, hogy kenyér kapható, ha pedig egyesek galádul mégis magyarul írnák ki, akkor tegyék mellé a román nemzeti lobogót. És most jön a logikai csavar és a slusszpoén: mert, ha magyarul írja, a román nem érti, ergo neki ott nincs keresnivalója, nem neki szól, „a románnak, akiről egyesek úgy gondolják, hogy papagájként kell szótárakban megnéznie, mit is jelent az, amit mások magyarul odaírnak.”

Nem kétséges, elvbarátaitól Cherecheș úr mindenképp megérdemel valamilyen plecsnit, az elvakult nemzetféltés oltárán hozott áldozataiért, de a szánalmas kivagyiság, olcsó kiskirálykodás, uszítás műfajban is nagyot alkotott. De, ha netán ezek nem lennének elegendőek, mestereinek legalább azt méltányolniuk illik, hogy egyike a legtehetségesebb papagájoknak, amely ily hibátlanul be tudta magolni és el tudja károgni a legsötétebb nacionalista narratívát. És még szótárra sincs szüksége.

Borítókép: Facebook / Adrian Selmeczi