JegyzetKinek a bőrére?

2022. szeptember 26., hétfő, Jegyzet

A harkivi régióban tapasztalt sikeres ukrán ellencsapás óta találgattuk, mi lesz Moszkva válasza? Szerda óta ezt is tudjuk. A részleges katonai mozgósítással a Kremlben gyakorlatilag beismerték, nagyon félrecsúszott a február 24-én indított inváziójuk eredeti célja.

Ott azt hangoztatják, hogy ennek a kollektív Nyugat az oka, mert most már voltaképp a NATO-val hadakoznak, Ukrajna önerőből már rég elvérzett volna. Akárhogyan is van, a jelen az már tényállás, érdekesebb, hogy mi várható? Az elrendelt orosz mozgósítás elsődleges célja az eddig elbitorolt területek megtartása. Nagy kérdés még, hogy mennyi az az annyi? Hivatalosan 300 ezer tartalékos behívásáról esett szó, de miután a putyini rendelet vonatkozó pontját titkosították, máris megindultak a találgatások: akár egymillió katonát is Ukrajnába vezényelhetnek. Számomra túlzó ez a szám, 300 ezer főt sem könnyű munícióval ellátni, hát még egymilliót. Ám az igazi kérdés az, mit tesz a putyini rezsim azt követően, hogy a fiktív népszavazások útján illegitim módon magáénak tekintett megszállt területeket újabb ukrán támadások érik majd – mert az, hogy fogják, nem kétséges.

Az orosz elnök a Nyugatnak üzenve belengette az atomcsapás lehetőségét. Volodimir Zelenszkij a Bildnek nyilatkozva azt mondta, nem hisz neki, csak zsarolni és megfélem­líteni próbál ezzel. Mondjuk az ukrán államfő a háború kitörése előtt sem hitt a nyugati titkosszolgálati jelentéseknek. Miután február 24-e előtt szinte senki sem gondolt arra, hogy Putyin totális háborút indít, úgy vagyok vele, nem szabad félvállról venni a fenyegetést. Ráadásul az orosz elnök sokkal, de sokkal szorultabb helyzetben van, mint február 23-án volt. Hátrafelé már nem tud lépni, marad az előremenekülés, csak nem mindegy hogyan és kinek a bőrére?...

Befejezésül még egy gondolat: jó volna a török elnököt minél többet Putyin és Zelenszkij közelébe engedni. Amit Erdogan a tengeri gabonafolyosóval és a most lezajlott fogolycserével letett az asztalra, az megsüvegelendő. Tanulhatna tőle Washington, London és Brüsszel.

Legyen béke!

Dunda Görgy
(Kárpáti Igaz Szó)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 121
szavazógép
2022-09-26: Világfigyelő - :

Újraválasztották Toroczkai Lászlót

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke egyre inkább úgy érzi, hogy pártja kormányozni fog. Toroczkai László a párt harmadik kongresszusán szombaton azt is kijelentette, hogy a Mi Hazánk már nem a Jobbikkal, hanem a Fidesszel és a DK-val versenyez. A kongresszus megerősítette tisztségében az elnököt.
2022-09-26: Közélet - Mózes László:

Székely Árpád fotóalbuma a tündérkertről

Újabb kötettel jelentkezett a székelyudvarhelyi Székely Árpád. A gelencei származású földrajztanár eddig több erdélyi túrakalauzzal örvendeztette meg a természetjárókat, ezúttal fotóiból állított össze egy igen jól sikerült albumot. Tündérkert a hegyek között – Tájak, tavak és virágok az Erdélyt ölelő Kárpátokban című könyvét a szerző csütörtök délután mutatta be Sepsiszentgyörgyön.