Ott azt hangoztatják, hogy ennek a kollektív Nyugat az oka, mert most már voltaképp a NATO-val hadakoznak, Ukrajna önerőből már rég elvérzett volna. Akárhogyan is van, a jelen az már tényállás, érdekesebb, hogy mi várható? Az elrendelt orosz mozgósítás elsődleges célja az eddig elbitorolt területek megtartása. Nagy kérdés még, hogy mennyi az az annyi? Hivatalosan 300 ezer tartalékos behívásáról esett szó, de miután a putyini rendelet vonatkozó pontját titkosították, máris megindultak a találgatások: akár egymillió katonát is Ukrajnába vezényelhetnek. Számomra túlzó ez a szám, 300 ezer főt sem könnyű munícióval ellátni, hát még egymilliót. Ám az igazi kérdés az, mit tesz a putyini rezsim azt követően, hogy a fiktív népszavazások útján illegitim módon magáénak tekintett megszállt területeket újabb ukrán támadások érik majd – mert az, hogy fogják, nem kétséges.

Az orosz elnök a Nyugatnak üzenve belengette az atomcsapás lehetőségét. Volodimir Zelenszkij a Bildnek nyilatkozva azt mondta, nem hisz neki, csak zsarolni és megfélem­líteni próbál ezzel. Mondjuk az ukrán államfő a háború kitörése előtt sem hitt a nyugati titkosszolgálati jelentéseknek. Miután február 24-e előtt szinte senki sem gondolt arra, hogy Putyin totális háborút indít, úgy vagyok vele, nem szabad félvállról venni a fenyegetést. Ráadásul az orosz elnök sokkal, de sokkal szorultabb helyzetben van, mint február 23-án volt. Hátrafelé már nem tud lépni, marad az előremenekülés, csak nem mindegy hogyan és kinek a bőrére?...

Befejezésül még egy gondolat: jó volna a török elnököt minél többet Putyin és Zelenszkij közelébe engedni. Amit Erdogan a tengeri gabonafolyosóval és a most lezajlott fogolycserével letett az asztalra, az megsüvegelendő. Tanulhatna tőle Washington, London és Brüsszel.

Legyen béke!

Dunda Görgy
(Kárpáti Igaz Szó)