Kassay Lajos az égi világban ott van az aradi tizenhárom között, ideje volt, hogy a földi világban is megkapja méltó helyét otthona anyaföldjében – indokolta az újratemetésnek a magyar történelem gyásznapjára időzítését Csapai Árpád csíkszeredai plébános a zalánpataki katolikus templomban tartott szentmisén. Kassay Lajos olyankor tért haza a háborúból és a fogságból, amikor mindenkinek elege volt az éhezésből, a fázásból, a nyomorúságból, és mégis, amikor a hazának szüksége volt a védelemre, akkor a fogságból, idegen országokból hazatért fiatal katonák és tisztek mindent félretettek, és visszamentek a kaszárnyákba, újra hadrendbe álltak, és megvédték Erdélyt azoktól a románoktól, akik a déli és a keleti oldalon óriási tömeggel lépték át a nemzetközi egyezményekben meghatározott demarkációs vonalakat, fosztogattak, raboltak. Akkor azt mondták a fiatal fiúk, tisztek és katonák, ebből elég, elkezdtek összegyűlni a kolozsvári kaszárnyában és megszervezték a Székely Hadosztály nevű ellenállási mozgalmat – ismertette a történelmi eseményeket a liturgia előtt Csapai atya. Azt kérte a jelenlévőktől, az őrnagy újratemetésére hozott szál virág mellé tegyék oda szívük szeretetét minden magyar hősért, akik mindenkor Erdélyért harcoltak.

A Kassay Lajos életútját kutató és debreceni sírját felkereső, az őrnagy földi maradványainak hazahozatalát és az újratemetést megszervező Préda Barna zalánpataki hagyományőrző ismertette: Kassay Lajos 1888. szeptember 19-én született Zalánpatakon földbirtokos családban Kasléder János és a szárazajtai nemesi családból származó Incze Klára gyermekeként. Az elemi iskolát Zalánpatakon, a gimnáziumot a székelyudvarhelyi római katolikus gimnáziumban végezte, majd ezt követően a nagyváradi hadapródiskolában tanult. 1914-ben nevét Kassayra változtatta, 1914. november 29-től az orosz fronton harcolt, ahol 1915 áprilisában megsebesült, rögtön orosz hadifogságba került, negyvenkét hónapig raboskodott. A fogságból 1918. október 14-én tudott nagy nehézségek árán megszökni, 1918 őszén ismét a harctéren küzdött, majd a Székely Hadosztályban harcolt Erdélyért. 1919 áprilisában a románok több mint egy évre internálták, szabadulása után továbbra is a hadsereget választotta, 1920 júniusában jelentkezett a nemzeti hadseregbe. 1928-ban a kormányzó századosból őrnaggyá léptette elő. Kassay Lajos, tíz év házasság után, gyermektelenül, 1933. január 21-én, a harctéren szerzett betegségének következtében negyvennégy éves korában hunyt el Debrecenben, ahol a közös temetőben helyezték örök nyugalomra.

Préda Barna elmondta, hatéves kutatómunka előzte meg Kassay Lajos hazatérésének történetét, és amikor a legtöbb akadályba ütközött, akkor felajánlotta az ügyet Márton Áron püspöknek, aki főhadnagyként vett részt a Székely Hadosztályban, és arra kérte, járjon közben a Kassay-történetben. Amikor pedig a leszármazottak engedélyével megtörtént az exhumálás, az lepte meg, hogy a nyolcvankilenc évvel ezelőtt, tiszti díszegyenruhájában eltemetett őrnagy zubbonyzsebében bőrkötéses imakönyvét találták meg. Számára a honszeretet és Isten így tartoznak össze – mondotta.

A szentmise után az ünneplő gyülekezet kivonult a dimbes-dombos, meredek helyi sírkertbe, ahol a búcsúztatók között Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke azt mondta, dicső nap a mai Zalánpatak életében, hisz nagy szülöttje, Kassay Lajos őrnagy hazatért. A hazáért harcolók közül keveseknek adatik meg, hogy szülőföldjükön kapják meg végső nyughelyüket, sok esetben ismeretlen tömegsírokban, névtelen fejfák alatt, idegen földben nyugszanak – mondotta. Az újratemetés egyszerre kegyeleti cselekedet, hazafias érzület táplálása és a háromszékiek tiszteletének jele, nemcsak Kassay Lajos emléke, hanem minden magyar hős előtt, akik mindenkor kiálltak a magyar nép szabadságáért, akiknek a sorsából tanultuk meg, hogy küzdeni kell minden áron azért, hogy otthonunk és jövőnk legyen – hangsúlyozta Tamás Sándor.

Szotyori Angéla, Málnás polgármestere szerint minden hős egy aprócska láng, így emlékezünk az aradi tizenhárom vértanúra is, akik a hazáért, a szabadságért áldozták életüket. A magyar történelem során sokszor gyászoltunk, és ma azt látjuk, mekkora ereje volt annak a tizenháromnak, és mekkora ereje van a magyar közösségünknek jelenleg, ha félnek tőlünk, szimbólumaink használatától, egy műemlék felállításától, a magyar feliratoktól, ünnepeinktől, pedig azzal, hogy kifejezzük nemzetünk iránti szeretetünket, nem bántunk meg senkit és tisztelünk más nemzeteket – mondotta. A polgármester hangsúlyozta, ezeket a lángokat kell továbbvinnünk, óvni szabadságunkat, ahogy őseink tették.

Kassay Lajos oldalági leszármazottjai részéről Bedő Zoltán újságíró beszélt. Székelyföld legeldugottabb településein is voltak olyan hősök, köztük Zalánpatakon is, akik a béke éveiben vagy a háború poklában tanúsított magatartásukkal, cselekedeteikkel, helytállásukkal követendő példaként írták be magukat a közösség emlékezetébe. Legyen példájuk kapaszkodó a jelenben és erkölcsi iránytű, energiaforrás a megmaradásért folytatott küzdelemben – mondotta.

A sírnál tartott szertatást Boldizsár Ferenc mikóújfalusi plébános celebrálta, amely a Csomós Attila által kürtön előadott takarodóval, a virágok sírhanton történő elhelyezésével, a debreceni temetőből hozott borostyántő elültetésével és nemzeti imánk eléneklésével ért véget. Az alkalomnak megfelelően ezt követően a helyi kultúrotthonban István Ildikó és barátai katonadalokat adtak elő.