Viszonylag sokan megjelentek tegnap a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által szervezett közmeghallgatásokon, melyek témája a város területén – a szemerjai piac környékén, az Ág utca szomszédságában, valamint a Sport, Orgona, Gyöngyvirág és Nárcisz utca keretezte területen – megépítendő emeletes parkolóházakra vonatkozó övezeti rendezési tervek voltak. A terveket Berszán Ruxandra, Sepsiszentgyörgy főépítésze és Birtalan Csilla, a polgármesteri kabinet munkatársa, volt főépítész ismertette, Tóth-Birtan Csaba alpolgármesterrel közösen válaszolva a kérdésekre, felvetésekre, észrevételekre, kifogásokra. A majdani beruházások által érintett városrészek jelen lévő lakói általánosságban egyetértettek a parkolóházak létrehozásával, viszont a részleteket illetően már voltak fenntartásaik.
Berszán Ruxandra röviden foglalta össze a legfőbb tudnivalókat, az övezeti rendezési terveket már jó ideje közvitára bocsátotta az önkormányzat. Rámutattak, hogy mint minden hasonló szabályozás esetében, ezek a tervek csak általános kereteket szabnak meg, így például, hogy a terület adott részei milyen rendeltetést kaphatnak (beépített, zöldövezet, út, járda, sétány, szabadtéri létesítmény), illetve milyen feltételek mellett történhetnek beavatkozások (az esetleges épületek magassága, a távolsága más ingatlanoktól és hasonlók). Elhangzott: mindhárom helyszínen a rendezési terv előírja, hogy a parkolóházaknak legkevesebb 15 méterre kell lenniük a környező tömbházaktól, épületektől, illetve a megengedett magasság a földszinttől legtöbb három szint lehet. A városháza képviselői azt is jelezték, hogy az elképzelés szerint a majdani parkolóházak tulajdonképpen négyszintesek lennének, az egyik az alagsor lenne. A létesítmények tetején zöldövezetet alakítanának ki, és amennyiben építészetileg lehetséges, akár játszóteret is kiképezhetnek. Mindkét építész, miként az alpolgármester is, hangsúlyozta, hogy egyelőre nem lehet konkrét elképzelésekről beszélni, a megvalósíthatósági tanulmányok elkészülte után lehet majd bővebbet tudni arról, hogy melyik helyszínen milyen parkolóház épülhet. De ugyanez érvényes a zöldövezetekre, sétányokra, a parkolóház megközelítését szolgáló utakra és hasonlókra. A beruházás költségvonzatairól is leghamarabb a megvalósíthatósági tanulmány elkészülte után kapnak először képet. De ahhoz, hogy egyáltalán elindulhasson az eljárás a beruházás megvalósítása érdekében, szükség van a területek rendeltetésének megváltoztatására, erről is rendelkezik a rendezési terv.
A jelenlévők mindhárom helyszín kapcsán felvetettek aggályokat. A Sport utca szomszédságába tervezett parkolóház esetén a hozzászólók kevésnek tartották a 15 métert, így a majdani parkolóház beárnyékolja a környező tömbházak alacsonyabb szintjeinek ablakait. Szó esett arról is, szintén e helyszín kapcsán, hogy a talaj vizenyős, és nem biztos, hogy egy súlyos épületet kellene építeni, vagy legalábbis elég lenne a föld felett legtöbb két szint. Az építészek és az alpolgármester ezek kapcsán kifejtette, hogy a megvalósíthatósági tanulmányt megelőző felmérések eredményei alapján derül ki, egyáltalán milyen épületet lehet elfogadható költségek mellett kialakítani a területen, ezek közt lesznek földtani vizsgálatok is. A 15 méteres távolság kapcsán elhangzott, hogy a vonatkozó jogszabály öt métert ír elő, ők ennek a háromszorosát jelölték meg. Előkerült még a területen jelenleg álló garázsok kérdése, hogy lebontásuk esetén a tulajdonosok számíthatnak-e kártérítésre. Tóth-Birtan Csaba elmondta, hogy a garázsok esetében csak az építmény az illető tulajdona, a földterület, amelyen áll, közterület, az önkormányzat tulajdona, és amennyiben utóbbi rendeltetése megváltozik, akkor le is bontható. Lényeges az is, hogy a garázsok átmeneti építményekként vannak nyilvántartva.
Az Ág utcai terület kapcsán az merült fel, hogy amennyiben megépül a parkolóház, azok, akik most az említett, illetve a környező utcákban tartják a járműveiket, hajlandóak lesznek-e használni a létesítményt. A kérdést annak kapcsán fogalmazták meg, hogy a területet az önkormányzat már az Ág utca korszerűsítése során átmenetileg parkolónak képezte ki, de elég kevesen használják azóta is.
Ami a szemerjai piacot, valamint az azzal átellenben található, egykoron játszótérként működő, most parkolóként használt területet illeti (mindkettőre vonatkozik az idevágó rendezési terv), a fő aggály a még működő piac sorsa volt. A városháza képviselői kijelentették: az ide elképzelt parkolóháznak kettős funkciót adnának, a földszinten piacnak megfelelő részt is kiképeznének, ahol a most még bódékban árulók helyet kapnának, vásárcsarnoki, rendezettebb környezetben, de az asztaloknak is lenne hely. Egyébként az ide és az Ág utca környékére elképzelt parkolóházak is legtöbb háromszintesek lehetnek (ide tartozik még az alagsor). Ami biztos, hogy a bódék nem maradhatnak, de nem is szándékoznak elűzni az árusokat, ezért ajánlanának fel helyet a majdani létesítményben.
Lapunk érdeklődésére Tóth-Birtan Csaba elmondta, hogy egyetlen helyszínen sem tudni még, hogy pontosan hová is kerül a parkolóház, az első kettő esetében könnyebb dolguk van, nyílt és nagyobb terekről van szó. A szemerjai helyzet (a dollárpiac környéke) viszont már bonyolultabb, egy utca is áthalad a két telek között, jóval szűkebb a tér, a majdani tervezőknek kell eldönteniük, hogy hol kap helyet a létesítmény, esetleg az utcaszerkezeten is módosítani kell. A tömbházaktól megtartandó legkisebb távolság ebben az esetben is 15 méter. Az biztos, hogy a jelenlegi piac rendeltetését részben meg akarják őrizni, de a mostani bódés környezet nem marad. A végső elrendezésről még nagyon korai beszélni, amint a költségek becslése sem időszerű. Emellett a beruházásokhoz még a finanszírozási forrásokat is meg kell találnia az önkormányzatnak, így egyértelmű, hogy többéves folyamatokról van szó.