Október 1-jén a László Kálmán Gombászegyesület (LKG) és a Székely Nemzeti Múzeum szervezésében tartottuk meg a gombanapot Sepsiszentgyörgyön. Házigazdánk a Kónya Ádám Művelődési Ház volt. A fő téma: fák és gombák.
Nagy népszerűségnek örvend az utóbbi pár évben Peter Wohlleben könyve (A fák titkos élete), amelyben a német erdész úgy beszél a fákról és gombákról, mintha azok érző és intelligens lények lennének, akik emlékeznek, kommunikálnak.
Olvastam a könyvet, élményt jelentett számomra. Én talán még Wohllebennél is többre tartom az erdő gombáit, az elmúlás, a takarítás, a sok színben pompázás, a változatosság dolgában példás és szinte felülmúlhatatlan élőlényeket. A gombák együttesen sajátos világhálóként működnek, amely nélkülözhetetlen a földi élethez, együtt van benne élet és halál, játék és veszély.
A gombanap programja 9.55 órakor gyülekezéssel kezdődött, majd sugásfürdői gombásztúrával folytatódott, melyen szakemberek segítettek felismerni az ehető és mérgező gombákat. A túravezető és a fő azonosító Zoltán Sándor volt (az LKG titkára). A buszra fel sem fértünk, több, kocsival érkező társunk vállalta, hogy segít, hogy ne kelljen még jobban zsúfolódni. Gyönyörű időt fogtunk ki, gombában bővelkedett az erdő, senki sem panaszkodhatott a zsákmányra.
14 órától 14.45-ig a Bástya és a Park Vendéglő gombás ételeket kínált. Nem csupán a rendezvényünkön résztvevők számával döntöttünk csúcsot, de az ételek elfogyasztására fordított idővel is, mely talán fél óra, ha volt. A sok finomság nagyon hamar elfogyott.
15.15-től Zoltán Sándor és Zsigmond Győző tartott vetített képes előadást (Zágoni Imola is besegített) a nagy számban megjelent közönség számára, akik érdeklődését a kérdések száma meg a taps ugyancsak jelezte.
15 és 16.30 óra között műhelyfoglalkozás is volt Bartha Zonga és Vinczeffy Orsolya közreműködésével. A gyermekeknek szóló tevékenységből kivette részét nem csupán a sok kézműveskedő gyermek, de a kicsikkel közösen szülők és nagyszülők is részt vettek abban.
A jeles nap alkalmából több kiállítást is meg lehetett tekinteni: bemutattuk a szedett gombákat (több mint száz fajt különítettünk el), Gerendi Enderle Anikó gyökérkapcsolt és fán termő gombákról készített festményeiből Márkodi Vera és Ernő segítségével hoztunk össze elismerésre méltó és tanulságos kiállítást.
Friss kiadványaink is kaphatóak voltak (jövő évi nagy fali gombanaptár, a Moeszia, Erdélyi Gombász 11–12. száma, gombakártya a Kárpát-medence gombáiról). Minden résztvevő kapott jövő évi gombás zsebnaptárunkból, melyen Gerendi Enderle Anikó festménye szerepel a császárgalócáról, ezennel is köszönet érte.
Támogatóink voltak: a Dália Kft., a Park vendéglő és a Bástya vendéglő, valamint a Herasib Kft.
A száznál több résztvevő immár sokadik gombanapi rendezvényünkön vehetett részt, az elsőt, melyet még nem neveztünk így, még 2002 tavaszán tartottuk, 2007 óta szervezzük évente e néven ezt a három-négy nemzedéket megszólító gombaismereti napunkat.
Zsigmond Győző