Megtelt szerda este a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Terme családtagokkal, barátokkal, osztálytársakkal, művészekkel és ismerősökkel. Mint egy ünnepen, a sepsiszentgyörgyi színháztörténet ünnepén. Dancs Árpád Az én színházam 2. című kötetét – amely az intézmény 1978 és 1989 közötti időszakát öleli fel – méltatta Szebeni Zsuzsa művészettörténész, Péter Sándor tanár és Márkus András esperes. Fellépett továbbá Nemes Levente színművész és Szőcs Botond zongoraművész.
Dancs Árpád meghatódva köszöntötte a hallgatóságot, majd Szőcs Botond Chopin cisz-moll noktürnjét adta elő. Ezután Nemes Levente elszavalta Kányádi Sándor Fehéringes versét, amelyet már Budapesten írt a költő Illyés Gyula emlékére: „kioktatóm mindig akadt / mindig volt ki lefitymáljon / erdőn innen erdőn túlnan / életen át álruhásan / viseltem a magyarságom / viselem hát mit tehetnék / ha valaki így akarta / bizonyára szüksége volt / mellesztők közt egy mindig friss / fehéringes közmagyarra.” Dancs Árpád kiemelte, színészként, majd igazgatóként Nemes Levente két színházi világ összekötője, kapocs volt az Állami Magyar Színház és a Tamási Áron Színház között.
Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet igazgatója kiemelte, ez a könyv az erdélyi színháztörténet fontos pillanata, hiszen évekkel ezelőtt, a Színháztörténeti Intézet határon túli referenseként azzal szembesült, hogy a nagyobb erdélyi színházaknak elkészült a története, csak a sepsiszentgyörgyi színháznak nem. Akadt egy-egy kézirattöredék, egy-egy kisebb munka, de a sepsiszentgyörgyi színháztörténet fehér folt volt. Ezért nagy öröm, hogy immár a második kötetet tette le a szerző az asztalra, és remélhetőleg ezt a munkát folytatni fogja. „Minden okunk megvan hát ünnepelni, hogy ez a fehér folt eltűnt. Ebben hatalmas munka van, aki egyszer kutatásra adta a fejét, az tudhatja, hogy ahhoz Sherlock Holmes-i képességek szükségesek.” A könyvben a humor feltűnő, e kötet végén található egy összefoglaló rész, amely felhívja a figyelmet azokra a legjelentősebb eseményekre és jelenségekre, amelyek megjelennek a kötetben – mondotta Szebeni Zsuzsa.
Péter Sándor tanár kiemelte: nagyon fontos dolog, hogy megszületett ez a könyv, és immár a második kötetéhez ért, és egészen biztos, hogy ezek után nem maradhat el a harmadik sem, mert sok ember erre biztatja a szerzőt, mindenki várja hát az új kötetet, mert a színház örök, mindig volt és ezután is lesz. „A színház kirakat, amely mindenkinek a szemébe ötlik, mindenki belebotlik, és függetlenül attól, hogy valaki jár-e színházba vagy sem, a színház mindig ott van mint értékmérce. A színház vonzó tényező tud lenni az emberek számára. Mindig jó a színészekkel emberközelbe kerülni, kezet fogni velük, jó a színészek után nézni, ahogy járnak, ahogy öltöznek, ahogy vigadnak vagy éppen szomorúak, és ilyen apró történetek kötnek bennünket a színházhoz és a színészekhez, akiknek a népszerűsége kis történeteken múlik, amelyet Dancs Árpád is megírt jelen könyvében. Ennek a könyvnek nem titkolt szándéka, hogy a nézőket még jobban odakösse a színházhoz. Büszkék lehetünk színházunkra, mert ezelőtt úgy négy évvel a Kárpát-medence legjobb három színháza között emlegették a miénket, és ezt a művészi színvonalat ma is tudja tartani. A színház él tehát, és élni fog.” Készülőben van László Károly színművész színháztörténeti könyve is. Valamennyi meg is jelent már belőle. Dancs Árpád könyve abban más, ahogyan bemutatja a színházat, a lelkén keresztül ér hozzánk – sommázott.
Márkus András római katolikus plébános megjegyezte: a katedra-színpad-szószék hármasból Dancs Árpád kettőben ott van. Öröm volt megismerni őt a hetvenes években Székelyudvarhelyen és Dancs-szerzeményeket hallgatni. A színháznak fontos szerepe van, hogy például Tamási Áron szellemiségére nevelje a székely ifjakat.
Dancs Árpád megköszönte mindenkinek, aki hozzájárult a könyv elkészültéhez és népszerűsítéséhez, a grafikai szerkesztőknek és a sajtónak, majd Szőcs Botond méltó tolmácsolásában Szergej Rahmanyinov Negyedik zenei pillanat című szerzeményével és dedikálással zárult az este.
