Olaf Scholz német kancellár Brüsszelben azt mondta: reméli, hogy az energiaminiszterek kitalálnak valamilyen megoldáscsúcsot, amely nyomán elölről kezdhetnek mindent.

A mostani energiacsúcson nagyon energikusan dolgoztak egészen péntek hajnalig. Biztosan nem fáztak, mert a megbeszélések eredménye izzadságszagú. Ezeket a tárgyalásokat aztán szokás szerint elölről kezdik, mint a táncot, amelyet mindig a kályhától kell kezdeni. Csak az a baj, hogy nincs, amivel tüzelni a kályhákban.

Kedden az energiaügyi miniszterek gyűlnek össze, hogy formába öntsék az ötletelést, ami nem biztos, hogy megvalósul, mert mindenki más formába szeretné önteni. Aztán novemberben újabb csúcsot, egy sürgősségi tanácsot tartanának, hogy elindítsák a kivitelezést. A kivitelezés csak energiahordozók behozatalával valósulhat meg. Most egyelőre döntés született arról, hogy döntés fog születni. (Az biztos, hogy a döntés nem lesz koraszülött!)

Felvetődött, hogy ársapkát vezessenek be, amivel jól megsapkáznák a gázbeszállító országokat. Németország mellett Magyarország is a sapkázás ellen van. A gázárat illetően Scholz azzal érvelt, hogy „nem az EU-n belül, hanem azokkal kell tárgyalni, akik barátinak mondhatók ugyan, de a gázt horroráron szállítják az uniónak”. A kancellár itt az Egyesült Államokra és Norvégiára célozgathatott. Úgy látszik, nem ismeri a román közmondást, hogy: barátság, barátság, de a túrót, azt pénzért adják. Ez esetben a gázt aranyáron.

Elnökünk, Iohannis is megeresztett egy felszólítást Brüsszelből népe felé, hogy kerüljük el az energiapazarlást a jelenlegi krízishelyzetben. Pedig úgy hiszem, nálunk elég volt a fa és más energiahordozók árának növekedése, és a nép ijedtében máris nekifogott a pazarlás megszüntetésének. De az elnök jó példával jár elöl, pedig valószínű, van mit aprítania a tejbe, és fája, amit apríthatna a kályhájába, ennek ellenére mégis, mint mondta, nála soha sincs túlságosan meleg, és a meleg vize sem nagyon meleg, áramot meg akkor használ, amikor kimondottan szükséges, például a kertjét nem világítja ki. Gondolom, a tömbházlakók kertje sem úszik éjjel fényárban.

Miniszterelnökünk, Nicolae Ciucă is átvette a jó példát, és pénteken Aradon bejelentette, hogy irodájában és a mellékhelyiségekben a világítótestek működését felére csökkenti. (Ezek szerint mindenütt tangófény lesz.) A belügyminiszter is megmondta: úgy szervezik meg a munkát, hogy ne kelljen délután öt-hat óra után maradni. Ezek szerint semmi túlóra. (Nem lenne-e jobb esetleg otthon dolgozással megoldania a kormányzást?)

Akiknek meg nem lesz pénzük áramra, azok, ahogy a nóta is mondja: Oltsák el hát a gyertyát, mert azt ingyen nem adják… Mert a gyertya drága, minek égjen hiába? (Halottak napján se hagyjuk a temetőben potyára égni, inkább vigyük haza?)

Iohannis azt is állította, hogy az emberek jogosan gondterheltek, mert „krízisben vagyunk”, de megnyugtatott, hogy olyan kormánykoalíciónk van – de olyan –, amelyik választ ad azokra a felvetődő kérdésekre, hogy miként vészeljük át a telet, mit teszünk a tavasszal és mit jövő télen. (Már ha a mostanit túléljük!)

Örvendetes az is, hogy az elnök fizetés-, és nyugdíj­emelést is vizionál, „mert ha azok nem lennének, akkor azt jelentené, hogy valójában az emberek fizetik meg a krízis árát”. (De vajon ki más fizethetné meg?) Megmondta, hogy a nyugdíj- és fizetésemelést össze kell hangolni az inflációval. Közben a kormánypolitikusok olyan 10 százalékos nyugdíjemelést emlegetnek, ami azért jó, mert a hivatalos statisztikák szerint 15 százalékos az infláció, így csak öt százalék hiányzik a pénzromlás szintjének eléréséig. Valójában az emberek úgy érzik (rosszul), hogy az infláció jóval nagyobb 15 százaléknál.

Jó, hogy a politikusok egymással versenyezve emlegetik a nyugdíjemelés mértékét. Majd meglátjuk az emelés értékét.