Az iskola udvarán, Moyses Márton, Jan Palach és Baurer Sándor vértanúságot szenvedők emlékhelyénél az általános iskola tanulói rótták le kegyeletüket: az utókor feladata, hogy megőrizze és ápolja múltunk nagyjainak és névtelen hőseinek emlékét. Mert utóbbiakból – akiknek nevét nem őrzi történelemkönyv – is voltak szép számban – hangzott el.

A székely ruhába öltözött diáklányok kiemelték, hogy a forradalomhoz négy baróti diák – Moyses Márton, Bíró Benjámin, Józsa Csaba és Kovács János – is megpróbált csatlakozni.

Tókos Szilárd, a baróti RMDSZ ifjúsági szervezetének elnöke úgy fogalmazott: 1956. október 23-án a magyar nemzet a függetlenségét kérte vissza. A ma politikai helyzete sokban hasonlít a hatvanhat évvel ezelőttihez, ezért példaként kell tekintenünk az ’56-osokra: elért jogainknak érvényt kell szereznünk, ki kell állnunk nemzeti jelképeink mellett, támogatnunk kell az iskolát és az egyházat, védenünk kell a szabad nyelvhasználatot, mert ezek kisebbségi létünk megmaradásának sarokkövei – jelentette ki.

A Petőfi utcai emlékműnél Benedek-Huszár János polgármester úgy fogalmazott, a szabadság sem jár mindenkinek, azért meg kell harcolni, meg kell dolgozni. A mi életünkben ott voltak 1989 decemberének eseményei, amelyet ott és akkor tényleg forradalomnak hittünk, és úgy is éltük meg. Viszont sokan vannak Európában, akiket a szomszédban zajló háború ébresztett rá, milyen veszélyben is van az elődeiktől örökölt szabadságuk.

Gál Károly parlamenti képviselő a baróti ’56-os szerepvállalásuk miatt meghurcolt közeli ismerősei, Oláh János, Aczél Ferenc és Bede István kiállását dicsérte, mondván: „a hősök közöttünk vannak” „A szabadságot nem csak kivívni kell, hanem arra ügyelni is szükséges. Ez a mi feladatunk ma. Ügyeljünk a demokráciára, a szabad választásokra, a szabad véleménynyilvánításra, a szabad sajtóra és a szabad utazásra. Mindazokra az értékekre, amelyekért elődeink harcoltak, meghaltak vagy vállalták a kemény megtorlást. Ha ezt megtesszük, gyerekeink, unokáink jövője biztosítva van” – mondotta.

Soós Kázmér történelemtanár a 40–50-es évek politikai állapotát villantotta fel röviden, majd a baróti négy diákról emlékezett meg, és kiemelte Moyses Márton 1970 februárjában vállalt vértanúságát. Ilkai Árpád vargyasi unitárius tiszteletes áldásában úgy fogalmazott, Isten azokban a nehéz időkben sem hagyta el népét: ott volt a lyukas zászlók közepének kitöltésében, ő fogta egybe a piros-fehér-zöld lobogón tátongó lyukat, gyógyító erejével és gondviselő szeretetével a szíveken ütött lyukakat is befoltozta, majd a torkolattűz fájdalmában és a börtönfalak között is jelen volt. A megemlékezés a székely és magyar himnusz közös éneklésével és a kegyelet koszorúinak elhelyezésével ért véget.