Hivatalosan is létezik az Erdélyi Magyar Szövetség

2022. november 3., csütörtök, Belföld

Jogerőssé vált az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziójával létrejött Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bírósági bejegyzése, és ezáltal megszűnt az EMSZ két alkotó pártja – jelentették be tegnap Kolozsváron az új politikai alakulat vezetői.

Mezei János, az EMSZ elnöke a nemzeti politikát egyesítő alakulatként mutatta be az új pártot. Emlékeztetett rá: hároméves közeledési, egyeztetési folyamat vezetett a fúzióhoz, amelynek bejegyzését korábban elutasította a bíróság, ezért elölről kellett kezdeni a folyamatot. A pártelnök tájékoztatása szerint az elsőfokú bírósági ítélet augusztus 24-én született meg és november elsején vált jogerőssé. Azt is hozzátette: az EMSZ bejegyzése egyben a két alkotó párt megszűntét jelenti. Az EMSZ logója egyesíti a két megszűnő párt jelképeit: az EMNP csillaga közrefogja az MPP fenyőjét.

Mezei János az új párt öttagú elnökségét is bemutatta: elnökhelyettesként Csomortányi István, alelnökként pedig Mosdóczi Vilmos, Sorbán Attila Örs és Toró T. Tibor segíti munkáját. Az új párt feladatának tekinti, hogy megadja a választás lehetőségét az erdélyi magyar embereknek, hiszen – mint fogalmazott – a jelöltek versenyéből mindig a közösség nyer. Kijelentette: azt szeretnék megmutatni, hogy rátermett emberekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetségen (RMDSZ) kívül is lehet eredményeket felmutatni.

Csomortányi István elnökhelyettes szerint a pártok összeolvadása csak az erdélyi magyarságnak állt érdekében. Mint fogalmazott: a bukaresti román főhatalom sem szereti, ha az erdélyi magyarságban összetartó politikai folyamatok mennek végbe, és az RMDSZ számára is hasznot hajtott, hogy az ellenzéke megosztott volt. Csomortányi az EMSZ küldetésének tartotta, hogy ne engedje tovább feldarabolódni az erdélyi magyar politikai közösséget. Úgy vélte azonban, hogy a választás lehetőségére szükség van, hiszen az erdélyi magyarság egy országnyi közösség, amely nem élhet egypártrendszeri körülmények között.

Toró T. Tibor alelnök hozzátette: a kétpólusú erdélyi magyar politika időszaka kezdődik, de nem a pártok szabad versenye, hiszen az egységes román nemzetállami szemlélettel szemben kell a magyar érdeket képviselni. „Rajtunk van a kényszer, hogy a versenynek és az együttműködésnek egy olyan elegyét tudjuk létrehozni, ahol a választás szabadsága sem sérül nagymértékben, de a román nemzetállami homogenizáló, jogtipró törekvésekkel szemben hatékonyan tudunk fellépni” – fogalmazott a politikus.

Toró szerint az EMSZ az autonómia ügye iránt elkötelezett nemzeti tábort egyesíti, amely szemben is áll az RMDSZ-szel, de együttműködő partnere is „a bukaresti politikában otthonosan mozgó” szövetségnek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás első fordulójában?




eredmények
szavazatok száma 0
szavazógép
2022-11-03: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Ki ellenőrzi a bankokat?

ROBOR – hitellel rendelkezők millióit rázza a hideg e román betűszó hallatán-láttán. Bár lehet, hogy kevesen tudnák pontosan elmondani, minek is a rövidítése ez a betűkombináció, mit is jelent pontosan a mára már a köztudatba ivódott terminus, jelentését legtöbben valahogy úgy írnák körül, hogy az a bizonyos kamatláb, amelyre hivatkozva a bank folyton emeli a felvett hitel havi törlesztőrészletét. Merthogy az elmúlt hónapokban bizony igen meredek emelkedésnek indult ez a bizonyos mutató, ennek nyomán pedig rengeteg adós szembesült azzal, hogy a felvett hitel törlesztésére ma már majdnem kétszer akkora részletet fizet be a bankba, mint egy évvel korábban.
2022-11-03: Belföld - :

A Diszkriminációellenes Tanács lemondását kéri az SZNT

Elégedetlen az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) döntésével a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amiért a testület felmentette Radu Mihai Cristescu szociáldemokrata párti parlamenti képviselőt a szerintük az egész romániai magyarságot sértő kijelentései kapcsán, ezért az Asztalos Csaba által vezetett ODT lemondását kérik, illetve a döntés elleni fellebbezést is kilátásba helyezték.