A rendezvényről annak kezdeményezője, Gudor Kund Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese, egyben a helyi egyházközség lelkipásztora is beszámolt közösségi oldalán, megjegyezve, örömteli napja volt ez a mintegy száz résztvevőnek – a helybéliekhez környékbeli magyarok is csatlakoztak, s e szám e térségben bizony tekintélyesnek számít. Köszöntőbeszédében azt is kiemelte a lelkész, a magyar nappal régi álma vált valóra, s miként fogalmazott, „elszórtan és elkülönítetten élünk, ez nem azt jelenti, hogy elzárkózunk másoktól, hanem azt, hogy tudjuk, hova tartozunk”. S hogy ők igenis hozzánk tartoznak, megerősítette szavaival a Barótról érkezett Demeter László is.

Állandóan ismételni kell: a szórványbéli gondokról soha nem lehet eleget beszélni, a segítségnyújtásnak, cselekvésnek pedig mindig ideje és helye van. Különösen időszerű e kérdés november közepén, ugyanis egy évtizede a magyar szórvány napjaként tekintünk november 15-re, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napjára. És ha már Bethlen Gábor és szórvány, ismételjük el legendássá vált mondását is: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet”. E gondolat akár az erdélyi magyar politizálás axiómájának is tekinthető, ám szórványügyben igazságtartalma több mint vitathatatlan. Minden perc, minden óra, minden nap és minden cselekedet, még a legapróbb is számít. Hiszen a szászsebesi magyaroknak, miként minden szórványközösségnek erőt ad a törődés, a figyelem, a lelki azonosulás. Minden, ami ma megtehető és elmondható.

Eme időszak egyébként a figyelem középpontjába emeli a háromszéki szórványosodó közösségeket is, a Székföldi Magyar Napok révén Hidvég, Árpatak és Erősd fogyó magyarsága hallat ilyenkor magáról, vasárnaponként nekik szerveznek kulturális és közösségerősítő rendezvényeket, egyházi ünnepet. Aki tehát innen, a tömb viszonylagos biztonságából szeretné megismerni az apadás természetrajzát, vigyázó szemét e közösségekre irányíthatja, s vélhetően elfogadja azt a nemzetpolitikai tézist, miszerint a nemzet lelkiismerete a szórvány.

És ha már november dereka, tovább sokasodnak a szórványhoz is kapcsolódó rendezvények. Bizony, a hétvégi sepsiszentgyörgyi Népzene- és Néptánctalálkozóra is hagyományosan érkeznek szórványbéli muzsikusok és táncosok, s amikor elbűvölik itteni közönségüket, jó arra is gondolni, honnan jönnek és hová mennek haza, hogy élnek otthonaikban. A politikusok is találkozóra hívják az érintetteket: szombaton Nagyenyeden tartják az RMDSZ szokásos értékelő, lehetőségeket áttekintő rendezvényét, A magyar szórvány napját. Ez pedig nemcsak előadásokra, felszólalásokra teremt lehetőséget, hanem talán arra is, hogy a szórványsorsban élők hangosan és nyomatékkal elmondják, mi az, ami nagyon fáj nekik, mi az, amin még segíteni lehet. Ne csupán egy protokolláris rendezvényként tekintsünk e tanácskozásra, azon érdemes hangsúlyosan fogalmazni, mit lehet, mit kell tenni – e kérdéseket ilyen alkalmakkor szinte kötelező megfogalmazni.

Ami bizonyos, hogy a szép magyar szó, a magyar kultúra, a magyar mise és istentisztelet, az odafigyelés, a törődés olyan a szórványban élő nemzettársainknak, mint tömbbélieknek a levegő: éltető.