Eszméletlen információ / dezinformáció-áradat zúdul ránk a nap minden percében, és bizony meg kell tanulnunk úgy élni ebben a folyamatosan nyomuló és a teljes befolyásolásunkat elérni akaró környezetben, hogy tájékozottak is legyünk, de elménk is ép maradjon. Nagyapáink életében is volt egy-két világégés, tombolt a mindenféle előjelű izmusok rettenete, de valahogy a mindennapi, békebeli élet sokkal nyugodtabb volt. Mert nem tudtak mindenről, ami a világban történik, nem ömlött be mindenhonnan a kéretlen híráradat. Ma már azt is tudnunk „kell”, hogy melyik pillanat-celeb melyik kedvenc ölebének éppen milyen erotikus álma volt.

Néha irgalmatlan viszketegség éri utol az embert, hogy elrohanjon Budapestre, Bukarestbe, Brüsszelbe, Washingtonba, Kijevbe, Moszkvába, és megszorongasson egy-két „okos” fej alatti nyakat. Aztán rájön, hogy ez nem megy, és egy nagy sóhajtás után megpróbál valamire való – azaz társadalmilag is felelős – életet élni. Ott, ahol van. Mert ám az sem mindegy, hogy hol van. Most épp Békés megyéről olvashatjuk, hogy a természetes fogyás majdnem kétszerese az országosnak, csökken a népesség, és az itt élők alig 28,4 százaléka lakik a legközelebbi kórházhoz képest negyedórás mentős úton belül.

E sokkoló adatok fényében nem csoda, hogy a kormány a vidék Magyarországát célozta meg a jövendőbeli fejlesztési pénzekkel. Amelyek megérkezéséhez viszont egy-két „belga” gigát lehet, hogy mégis meg kellene szorongatni, mert onnan bizony nehéztüzérséggel lőnek erre.

Azt akarják, hogy adjuk fel a nem szokványos gazdaság- és társadalompolitikánkat, nehezen kiharcolt energiabiztonságunkat, és igazodjunk a neoliberális elvekhez. Észszerű takarékoskodásra és nagyfokú körültekintésre van tehát szükség. Most a túlélés a tét. Minden magyarnak az, hisz egykor István, a király, a későbbi szent nem csonka országot bízott Szűz Máriára, hanem az egész Kárpát-medencét belakó magyarjait, ahol egy ember „jaj, Istenem”-je mindannyiunkat érint.