Az egységes félévi román dolgozatok napokban közzétett, botrányosan gyenge eredménye láttán ökölbe szorul a legbékésebb romániai magyar ember keze is, ütne valahová, akárhová, csapna azokra, akik nem teszik lehetővé, hogy gyermeke a többségi diákokéval egyenlő eséllyel induljon a középiskolába, majd érettségi után a nagybetűs Életbe.
Ha korábban nem is kérdezték erről a véleményét, 2008 első két hónapjában közvitásdit játszottak országszerte, hadd mondja el a kisember is, szerinte milyen oktatási törvény biztosítaná gyermeke számára a legjobb feltételeket ahhoz, hogy etnikai, vallási, szociális hovatartozásától függetlenül egyenlő jogokat élvezzen a tanulásban. Sokan meg is tették, véleményt mondtak, kérték, hogy kapjanak több autonómiát az iskolák, részesítsék pozitív diszkriminációban az elszigetelt településeket, és ezrével fogalmazták meg magyar szülők, pedagógusok, civil szervezetek meg minden eljövendő választás érdekében kampányoló választott politikusok, hogy nem csak kötelességből, hanem elengedhetetlen érvényesülésünk érdekében is őszintén meg akarjuk tanítani gyermekeinknek az állam nyelvét. A gyakorlat bebizonyította, hogy a jelenlegi módszerrel ez lehetetlen, egyetlen anyanyelvünk a magyar, minden más idegen, tehát csak ennek figyelembevételével tanítható meg. Kértük, követeltük, hogy első osztályól érettségiig a román anyanyelvűekétől eltérő tanterv szerint és ennek megfelelő tankönyvből tanítsák a román nyelv és irodalmat, valamint ehhez igazodó követelményrendszer szerint vizsgáztassák a kisebbségi diákokat, de kormányok jönnek, kormányok mennek, szavunk fabatkát sem ér. Az RMDSZ sem kormányban, sem ellenzékben nem érte el, hogy gyermekeink, fiataljaink ne kerüljenek hátrányba a nyelvi kirekesztés miatt, fontosabb volt a bársonyszékek megőrzése, mint a másfél millió torokból kiáltó szó.
