Programok 23 településen

Nem véletlenül volt ekkora az érdeklődés, hiszen mindkét esemény előzményei nagyon sok embert megmozgattak, többen valamilyen formában személyesen is érintettek voltak az est történéseiben. Demeter László, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke mint a közművelődési napok fő szervezője felvezetőjében hangsúlyozta: idén a honismeret és ezen belül Erdővidék értékeinek megmutatása, a helyi társadalom kap hangsúlyt. Nem véletlen, hogy idén első ízben a térség mind a huszonhárom településén jelen lesznek a rendezvénysorozathoz kapcsolódó programokkal.

Székelyföld ezer arca

Az Emlékgyár megalkotói, az erdőfülei Szőcs Szilárd és Deák András kezdetben még maguk sem gondolták, hogy Erdővidék 100 arca című videósorozatuk ekkora népszerűségnek fog örvendeni. Első filmjüket néhai Keresztes Etelka nénivel forgatták Kisbaconban, amelynek akkora sikere volt, hogy még 40 ilyen kisfilm követte ezt a próbálkozásukat, és ma ott tartanak, hogy – mint mondják – nemes egyszerűséggel kinőtték Erdővidéket. „Az általunk készített filmeket valamiért kedveli és szereti a közönség, talán az egyszerűségük miatt, ez az, ami megfogja az embereket, hiszen ezek a videók valóban nincsenek túlgondolva, ez így egyszerű és nagyszerű a maga nemében. Erdővidék 100 arcából most Székelyföld 1000 arca lett, hiszen egyre kevesebb a régi időket megélő és hitelesen elbeszélő alany Erdővidéken, így most Székelyföldben kezdtünk el gondolkodni, remélve, hogy még szélesebb réteget tudunk megszólaltatni, így ismertetve meg Székelyföld más régióinak társadalmi, kulturális, nyelvi értékeit” – összegezték értékmentő, értékfelmutató munkájukat szerényen a kisfilmek gyártói.

Az est folyamán kiderült, hogy ezekből a videókból könyv is készül, amelyet hamarosan bemutatnak, ez pedig minden bizonnyal néprajzilag és szociológiailag értéknek fog számítani, hiszen a mai világban is az az igazán értékes, ami ritka.

Erdővidéki arcélek: elvándorlás és itthon maradás

Ha már a könyveknél tartunk, akkor a Tortoma Kiadó gondozásában Tókos Levente által szerkesztett Erdővidéki arcélek című interjúkötet szervesen kapcsolódik ide, hiszen ennek a bemutatóján maga a szerző is elmondta: számára mindig is fontosak voltak a helyi értékek, és szülőföldje, Erdővidék bizony bővében van ezeknek az értékeknek. Interjúkötetében 52 személy megkérdezésével Amerikától Anglián át, Kolozsváron keresztül egészen Barótig hívja az olvasót képzeletbeli utazásra. A könyv két részre osztható, de egyáltalán nem választható szét egymástól a HazaVárunk! és az IttonMaradtak! címek mentén. A szerző olyan, mindmáig aktuális témákban keres válaszokat, mint az elvándorlás és az itthon maradás, és hogy ez mennyire eleven, mekkora az igény a megválaszolatlan kérdések tisztázására, azt a könyvbemutató alkalmával elhangzott hozzászólások, megjegyzések is jól bizonyították. Talán eljött az ideje annak, hogy egyéni és közösségi szinten egyaránt szembenézzünk ezzel a jelenséggel és az ebből kibuggyanó kérdésekkel: Mi a megtartóerő? Mi a közös bennünk? Mi kell az itthon maradáshoz? Szükség van-e az emberi kapcsolatokra? Az elvándorlás egy teljesen természetes folyamat a periféria és a centrum között? Mikor kell meghozni a döntést: elmegyek vagy hazatérek?

Az Erdővidéki arcélek című interjúkötet ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget, ilyenformán egyfajta mérföldkő is, amelynek minden bizonnyal lesz folytatása. „Bármerre is megyünk a nagyvilágban azon kapjuk magunkat, hogy olyan emberekkel találkozunk teljesen véletlenül, akiknek kötődése van Erdővidékhez. Ez most lehet szomorú is, de nem feltétlen az. Sajnos sokan vannak, akik elmentek innen, és úgy illetik kritikával ezt a régiót, hogy nem is élnek itt, de vannak olyanok is, akik csendben segítenek. A megkérdezett interjúalanyokkal kapcsolatosan az a személyes tapasztalatom, hogy ha el is ment, akkor is ezer szállal kapcsolódik és ragaszkodik szülőföldjéhez, aki pedig hazatért, itthon maradt, annak igenis világos oka van, hogy miért történt mindaz. Az is beszédes, hogy a megkérdezett huszonhat elvándoroltból két-három személy mondta, hogy hazajönne. Akik pedig itthon maradtak, az a huszonhat, azoknál szintén látszik a szülőföld iránti ragaszkodásuk, így meg vagyok győződve arról, hogy nem költöznek el innen a jövőben” – osztotta meg a beszélgetésekből szerzett tapasztalatait, gondolatait Tókos Levente. Szerinte soha nem szabad veszni hagyni az iskolát és az egészségügyet, mert ha ez a két intézmény elvesz, akkor – szavaival élve – lekapcsolhatjuk itthon a villanyt.

Albert Egon