Drámáit (Cseresznyéskert vagy újabban Meggyeskert, a Három nővér, A dohányzás ártalmasságáról, A medve, Ványa bácsi) láttam is, jórészt a kolozsvári magyar színházban egyetemistaként; a „medve” (sajnos nem jut eszembe a férfi színész neve) partnere kedves gyermekkori barátnőm, Krasznai Paula volt. Egy drámáját (Sirály) nem láttam, csak olvastam.

Könyvtáramban két könyve van meg, amelyeket újra fellapoztam: az 1913-ban kiadott Az orvos felesége és más elbeszélések, valamint a Dráma a vadászaton (1972, Európa Könyvkiadó). Egyik megállapításom az volt, hogy íme egy orvos írót mennyire befolyásol mindennap gyakorolt foglalkozása, de – túl az ember fizikai állapotán – apró megnyilvánulásokból hitelesen építi fel hőseit.

Válasszunk ki bölcs idézeteiből néhányat.

„Ha egy asszony megcsalja az öreg férjét, akit ki nem állhat, az erkölcstelenség, de ha elfojtja magában szerencsétlen ifjúságát és eleven érzéseit – ez nem erkölcstelen. Hol van ebben logika, az ördög vigye el?” A Csehov korában – a XIX. században – meglehetősen szabadon értelmezték a hűséget, és különösen magasabb körökben szinte kötelező volt a „barátnő”, akit anyagi segítséggel tartottak meg a „férfinak mindent szabad” házasságokban. Igaz lenne? Íme: „Aki megcsalja a feleségét vagy a férjét, az megbízhatatlan, az könnyen elárulja a hazáját is”. Azért a két árulás mégsem ugyanaz, és az erre való biztatás más forrásból fakad...

Lássunk még egyet. „Tulajdonképpen minden gyönyörű ezen a világon, minden, kivéve azt, amit mi magunk gondolunk, cselekszünk, amikor megfeledkezünk a lét magasabb céljairól, emberi méltóságunkról.” Így lenne? Talán mégis van minden emberben egy nagyon rejtező szándék, cselekedet, amely megérdemli az „emberséges” szót...