Vita a tűzifáról

2022. december 7., szerda, Belföld

Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztert teszi felelőssé a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) amiatt, hogy a kormány által bevezetett ársapkarendelet nyomán egyes térségekben hiánycikké vált a tűzifa.

A képviselőházban hétfőn a miniszterekhez intézett kérdéseknek fenntartott, A kormány órája nevű politikai vita során George Simion, az AUR elnöke azzal vádolta Tánczos Barnát, hogy a feje tetejére állította a tűzifapiacot, tüzelő nélkül hagyta a fával fűtő, most fagyoskodni kényszerülő románok millióit, utóbb pedig a kormányfőre próbálta hárítani a két hónapja hozott intézkedés felelősségét.

Az RMDSZ-es politikus válaszában rámutatott, hogy a múlt évhez képest idén egymillió köbméterrel 7,178 millió köbméterre nőtt a forgalomba hozott tűzifa mennyisége, a többlet felét pedig a tárca alárendeltségében működő állami erdészet dobta piacra. Hozzátette: a Romsilva közben azon dolgozik, hogy jövőre is biztosítani tudja a fával fűtő lakosságnak a tüzelőt: a minisztérium több mint 60 millió eurót fordít arra, hogy 178 új tűzifaraktárat hozzanak létre és korszerűsítsék a meglévő 240 állami lerakatot. Elmondta: az árplafonrendelet kiadása óta eltelt két hónapban több mint 600 ezer köbméter tűzifát hoztak forgalomba, tehát nem igaz, hogy eltűnt a piacról ez az energiaforrás, az októberi mennyiség még a tavaly októberit is meghaladja. A miniszter ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az energiaválság miatt nem csak Romániában, hanem az európai piacokon is megnőtt a kereslet a tűzifa iránt, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a tüzelő ára régiónként változik.

A szintén RMDSZ-es Faragó Péter Arad megyei képviselő felszólalásában elismerte, hogy vannak olyan térségek, ahol akadozik az ellátás, mert a tűzifa kereskedelmi ára meghaladja a rendeletben előírt köbméterenkénti 400 lejes árplafont, ezért a kormánykoalíció keresi a megoldást arra, hogy javítson a közös döntéssel elfogadott rendelkezésen.

Cătălin Stângă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője úgy vélekedett, hogy egyes kereskedők az energiaválságot kihasználva mesterségesen verik fel a tűzifa árát, és leszögezte: a kormány éppen a nyerészkedés megfékezése érdekében, a fával fűtő hárommillió romániai család védelmében korlátozta a tűzifa árát. Radu Popa szociáldemokrata képviselő a parlamenti vita során nem a tűzifarendelet szükségességéről vagy jobbításáról beszélt, hanem koalíciós partnereit támadta, amiért szerinte a liberális energiaügyi és az RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter akadályozza a törpe vízi erőművekről szóló törvény elfogadását. Popa azt hangoztatta, hogy Románia nem szorulna energiaimportra, ha lehetővé tenné a környezetvédők által ellenzett törpe vízi erőművek telepítését, mert ezek szerinte további 900 megawattnyi energiaforráshoz juttatnák az országot, és feleslegessé válna a tűzifáról folytatott vita.

A kormány október 5-én elfogadott sürgősségi rendeletében 2023. március 31-ig köbméterenként 400 lejes árplafont szabott meg a tűzifára, faaprítékra, faforgácsra és fűrészporra, a fabrikettre tonnánként 1500, a pelletre (forgácsból, fűrészporból nagy nyomáson préselt fahenger) pedig tonnánként 2000 lejes árplafont vezetett be, anélkül, hogy költségvetési forrásokból megtérítette volna a kereskedőknek a hatósági ár és a piaci ár közötti különbözetet.

A tűzifahiányról szóló hírekre reagálva Nicolae Ciucă miniszterelnök november elején azt mondta: a Romsilva köbméterenként 200 lejes átlagárról szóló, tévesnek bizonyult tájékoztatására alapozták a rendeletben megszabott 400 lejes árplafont, és a jogszabály kijavítását helyezte kilátásba, azóta azonban nem történt semmi.

Az RMDSZ már a rendelet elfogadása előtt és később is több ízben jelezte, hogy a tűzifa esetében a szaktárca ártámogatást javasolt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1233
szavazógép
2022-12-07: Pénz, piac, vállalkozás - :

Kiskereskedelem

A nyers adatok szerint 4,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az idei első tíz hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
2022-12-07: Belföld - :

Hírsaláta

BÜNTETTEK A JEGES ÚTÉRT. 3045 lejes bírságot rótt ki a rendőrség a brassói önkormányzatra, mert úgy ítélte meg, hogy a polgármesteri hivatal is felelős a vasárnap reggeli láncbalesetért, amelyben a jeges út miatt 17 jármű – többek közt egy mentőautó – koccant össze egy felüljárón Derestyében.