A képviselőházi vitában a honatyák ezt a kérdését feszegették, ám a felszólalók között Radu Popa szociáldemokrata képviselő mégsem a tűzifarendelet szükségességéről vagy jobbításáról beszélt – noha ez a kérdés valóban százezreket érint –, hanem koalíciós partnereit támadta. Hogy miért? Azért, mert szerinte a liberális energiaügyi és az RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter akadályozza a törpe vízi erőművekről szóló törvény elfogadását. Nocsak. Popa azt hangoztatta, hogy Románia nem is szorulna energiaimportra, ha lehetővé tenné a környezetvédők által ellenzett törpe vízi erőművek telepítését – nocsak! –, mert ezek szerinte további 900 megawattnyi energiaforráshoz juttatnák az országot, és feleslegessé válna a tűzifáról folytatott vita.

Érvelése mégsem elfogadható, főképp azért nem, mert a hazai törpe vízi erőművek eddigi története rossz emlékeket idéz, még most, az energiaválság idején is. Egy évtizeddel ezelőtt ugyanis feltűnt, hogy sorban áldozták fel magashegyi patakokat és völgyeiket egy olyan vízierőmű-rendszer létrehozásért, amely összességében az ország villanyáram szükségletének 0,1 százalékát fedezte volna. Erőteljesen vitatott és ügyeskedésízű történet. Az akkori befektetési hullám mérséklődött, hatása Székelyföldön is érzékelhető volt, ám a Déli-Kárpátok néhány, addig szinte érintetlen völgyét sikerült tönkretenni. Most viszont újra terítéken az ügy: a kormány november 22-én közvitára bocsátott egy rendeletet, amely ismét lehetővé tenné törpe vízi erőművek építését. Ennek előzményeként Nicolae Ciucă miniszterelnök november 3-án kijelentette, a kormány támogatja, hogy egy alkotmánybírósági döntést követően a parlament ismét fogadja el azt a törvényt, amely lehetővé tenné törpe vízi erőművek építését, természetvédelmi területeken is. A kormányfő szerint Romániának szüksége van ezekre az erőművekre, azokba közpénzt fektettek be. „Szükségünk van energiára” – nyomatékosította akkor a kormányfő.

Persze, energiára szükségünk van, ám a mostani vita arra is enged következtetni, hogy eme újabb  fejezet nem csupán az energiáról szól, hanem érdekekről is. Energiára valóban szükségünk van, újabb ügyeskedőkre kevésbé. Mérlegelni kellene, s nem csak olyankor, amikor e létesítmények mérhetetlen és visszafordíthatatlan károkat okoznak, a pótolhatatlan természeti értékekhez képest jelentéktelen haszonért. A két legnagyobb erőművel ugyanis – a Zsil völgyében és a Kelemen-havasokban – tetemes pusztítás árán nyernének létesítményenként 35 megawattnyi energiát, állítja Călin Dejeu biológus (aki nyílt levelet is írt az államfőnek), megjegyezve, hogy ez csak Ceauşescu grandomán ötleteihez mérhető... Azért, hogy ne csak a gyanakvás és kétkedés uralja e témakört – gondolkodó ember ma bizonyosan nem állítja, hogy nincs szükség zöld energiára –, tisztán és közérthetően kellene beszélni róla. A kormány felelőssége megkerülhetetlen, tudni kellene, mennyi villamos energiát termelnének eme újraálmodott vízi erőművek, de főképp, milyen áron. Egyelőre ugyanis a zöldek semmi jóval nem biztatnak, szerintük egy újabb mérhetetlen pusztítás készül. Vajon megéri?...

Borítókép: Vízierőmű ellen tiltakozók a Nagy-Bászka völgyében. Fotó: Facebook / Organizaţia „Salvati Prutul” Iaşi